No Fudan, avagy diákváros vs kínai egyetem

Kiszivárgott a kormány borzasztóan titkos terve a Fudanról 

A Soroksári Út és a Ráckevei (Soroksári) Duná-ág közötti terület északi részére épülő Diákváros eredeti tervét a kormány, a főváros és a IX. kerület sokáig egyhangúlag támogatta, ám  egy hónapja hirtelen megjelent a terv egyik szegletében a Fudan.
Palkovics László innovációs-technológiai miniszter, legfőbb kormányzati ítéletvégrehajtó ezután átvette az ügyet, és mostanra a térképeken már a Diákváros erősen csökkentett területét láthatjuk a felduzzadt Fudan egyik szegletében. 

A kiszivárgott legfrissebb mesterterv szerint a honi felsőoktatás hallgatóit segítő Diákváros végül két kertesház lesz Rákosligeten, a Fudan egyetem pedig júliusban beveszi a gazdag budai részeket, majd összevonja csapatait Óbuda lerohanására.

A beruházást 540 milliárdos kínai hitelből tervezi megcsinálni a magyar állam. Itt egy úgynevezett komoly összefoglaló a témában. 

Bár a kormány sokszorosan bebizonyította, hogy vakon bízhatunk benne, ha közpénzről van szó, és a kínai pártállam elkötelezett demokratikus törekvései felől sincsenek kétségeink, mégis, az MKKP tenni szeretne valamit a Diákvárosért.

Népszavazás helyett egyelőre budapesti konzultáció

Bármelyik politikai erőnél iszonyúbb mértékben elsőként csatlakoztunk Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester népszavazási kezdeményezéséhez az ügyben.

 

Mivel a kormány jóvoltából 2021 decembere előtt gyakorlatilag nem lehet népszavazást tartani, szerintünk fontos, hogy a döntéshozókra nyomást gyakorolva addig is segítsünk az úgynevezett konzultációban.

Június 4. és 13. között online és offline budapesti konzultáció indul azért, hogy ne a tervezett Diákváros helyén építse meg első európai központját a Fudan egyetem, amely a Kínai Kommunista Pártnak fogadott hűségesküt.

Az MKKP Ferencvárosban és Budapesten is bekapcsolódik a véleménynyilvánító akcióba. Az eseményt az aHang bonyolítja le, a jelentkezőknek pedig képzést is szervezünk.

Ha segítenétek, akkor itt tudtok jelentkezni: 

Feltételeink a Fudan egyetem megépülésének támogatásáról:

Amennyiben Kína fizet nekünk 540 milliárdot azért, hogy inkább Felcsúton építhessék meg az egyetemet miniatűr változatban, és legalább egy tucat pandát ingyen átadnak a magyar vadasparkoknak, akkor talán elgondolkozunk azon, hogy vannak-e még további feltételeink.

A legrosszabb forgatókönyv

Az persze előfordulhat, hogy Kínában kezdik el építeni az egyetemet, csak épp fejjel lefelé. Megtörténhet, hogy addig ásnak, míg a Fudan végül Ferencvárosban bukkan fel a föld alól.

Erre is felkészítünk az MKKP Népfőiskola Fudan, vagy amit akartok képzéssorozatában. 
Az első online kurzus május. 25. kedd, 18:00-tól: Az gyanús, ami nem gyanús – Mi fán terem a titkosügynök?
Oktató: Bernáth Erik (biztonságpolitikai elemző / szakértő)
Témák: a titkosszolgálat és kémképzés, a kínai expanzió, kultúra és nyelvek, a transznacionális hitelezési folyamatok és geopolitikai vonzataik.
Részletek: https://www.facebook.com/events/538021737353879
Regisztráció: https://forms.gle/YxBvQa3JCz7GMH5s7

Komment!
Ez is érdekelhet:
Így hazudik a Te pénzedből az Ajkai Szó – avagy MSZP-propaganda közpénzből

Sokadik alkalommal támadja a Kutyapártot az ajkai közszolgálati hetilap (avagy inkább propagandaújság) az adófizetők pénzéből. A közvélemény-kutatásokban kb. mérhetetlen MSZP Read more

Részvételi költségvetést Ajkának!

Megtöltjük a várost tartalommal! - ezzel a címmel hirdettük meg választási programunkat Ajkán. Megelégeltük az unalmas hétköznapokat a városban, és Read more

Összementek az ajkai képviselők ingatlanjai – Értelmetlen vagyonnyilatkozatok Ajkáról

Hiába írnak a megválasztott politikusaink évente vagyonnyilatkozatot, az esetek többségében ennek semmi értelme nincs. Egyrészt azért, mert csak egy pillanatnyi Read more