Indul a II. Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap pályázat!

Az úgy volt, hogy majd építünk magunknak szép, nagy házakat, de aztán az lett, hogy amikor sok pénzt kapunk az államtól, mindig megijedünk, és gyorsan szétosztjuk. 

Így tettünk a 2018-as kampánypénzünkkel, aztán a választási eredményünk alapján kapott párttámogatással is. Itt megnézheted térképen milyen projektek készültek 2018-tól!

Most ráadásul még sokkal több pénzről van szó: ha összeszedjük tavasszal az aláírásokat legalább 71 helyen, félmilliárdunk lesz kábé kampányra, de sokkal inkább közcélú tevékenységekre.

Segítsetek eltékozolni olyan projektekre, amelyek minél több ember számára hasznosak, viccesek, vagy jobb lesz tőlük a környék, szebb az élet! 


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Ez egy olyan pályázat, amit akárki megnyerhet, ha jó ötlete és jó csapata van. Nem baj, ha még sosem pályáztál.

PÁR LÉNYEGES DOLOG:

  • A kampánytámogatást az ajánlóívek leadása után kapjuk meg, 2022 tavaszának elején.
  • A nyertes ötleteket a kampány idején, a választásig kell megvalósítani, kb. 3 hét alatt.
  • Az MKKP programjaiban, akcióiban mindenki ingyen, önkéntesen vesz részt. Olyan ötleteket várunk ismét, amihez elsősorban anyagköltségre pályáztok, és többen összefogva, önkéntes munkában vállaljátok a megvalósítást.
  • A sikeres pályázatnál nem feltétel a hivatalos engedélyeztetés, ám a hatályos villamossági, statikai, környezetvédelmi szabályoknak meg kell felelniük.
  • A nyertes projekteknél az MKKP önkormányzatként jár el, a megvalósításhoz Általános Engedélyt ad, ami feljogosít minden olyan tevékenységre, aminek az emberek örülnek, nem balesetveszélyes, nem káros, nem bántó, nem sértő, és nem okoz kárt senkinek.
  • Ha egy intézményt támogatna a projekted, fontos, hogy megbizonyosodj róla, hogy befogadják-e a támogatást.
  • Ez a kampánypénzünk, amivel el kell számolnunk, ezért nem tudjuk titokban adni, valamilyen módon meg kell jelenjen a projekt valamely felületén az MKKP.  Hogy hogyan, milyen formában, azt rád bízzuk!
  • A pályázatodban foglalt tevékenység közcélú kell legyen.


PÁLYÁZATOT NYÚJTHAT BE

Mindenki. Azaz: magánszemélyek, baráti társaságok, valóban működő civil szervezetek, intézmények, önkormányzatok, pártok, egyházak
A haverjaink is pályázhatnak, de ugyanúgy bíráljuk el őket is, ráadásul nekik is be kell tartani a leadási határidőt! 


A PROJEKT

Lehet helyi, országos.


A CÉL

Szívesen adunk arra, ami vicces, hasznos, szép, tájékoztató, érzékenyítő, újszerű, kreatív, cselekvésre ösztönző.
Új ötleteket várunk. Már működő projektek fenntartására ezúttal ne itt pályázz! 
De tényleg! 

Örülünk, ha az, amit kitaláltatok:

közösségépítő – sokan részt vesznek az elkészítésében, megvalósításban, és minél többen részesülnek az előnyeiből,
hangulatjavító – derűsebbé teszi a hétköznapokat, pozitívan befolyásolja az emberek gondolkozását,
hiánypótló – vagy épp esetleg sok van belőle, de keveseknél.


A TÉMA

Bármi, amit megvalósításra érdemesnek találsz. Lehet például:
városfelújítós,
művelődős,
természetvédős,
embervédős,
bármimásos.


ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI

A pályázatokat az MKKP tagság és a projektekhez rendelt koordinátorok (dementorok) bírálják el. Azt fogjuk nézni, hogy a projektötleted
– mennyire újszerű ( Már működő projektek fenntartására ezúttal ne itt pályázz!)  
– mennyire izgalmas, kreatív, vicces,
– mennyi önkéntes munka van benne,
– mennyire sokaknak jó, ingyenes,
– reális, hogy működni fog,
– nincs ilyen, vagy épp most szűnik meg, 
– mennyire fontos a galaktikus béke fenntartása szempontjából.

Végül úgyis a gondolatolvasó nyákgombák befolyásolják majd az elbírálást


A PÁLYÁZÁS MENETE

A pályázat kétfordulós.
1. Első körben koncepciótervet kell leadni, bemutatva az ötletet és a pályázót. Mindenki kap egy koordinátort (dementor). Ha valamit nem értünk a pályázatodon, ő fog keresni és mindenben segít.
2. A második fordulóba jutott ötleteket részletesen is ki kell majd dolgozni. A továbbjutott koncepciók felkerülnek weboldalunkra, ahol szavazni is lehet rájuk. Ekkor kérjük a részletes költségvetést és a lebonyolítás pontos menetrendjét és egy pontrendszer alapján értékeljük a már kidolgozott pályázatokat. 
3. Összeszedjük a választási induláshoz szükséges aláírásokat. (Országosan minimum 71 helyen 500 érvényes aláírás.)
4. Megkapjuk a kampánypénzt. A nyertes pályázókkal szerződést kötünk.
5. Minden projekt elkészül, beindul, lezajlik az országgyűlési választás éjjeléig. 
6:3 Megnyerjük a választást, és országosan folytatjuk tovább a közpénz tékozlást.
8-118 Világuralom. A RÓSÁNÉKATÉKA-pályázókról elnevezünk egy-egy kisbolygót. 


HATÁRIDŐK

2021. december 20. éjfél – Beadási határidő.

2021. december 30. – Koncepciótervek elbírálása, értesítés a továbbjutásról. 

2022. február 1. – A 2. körbe jutott ötletek részletes kidolgozásának határideje.

2022. február 28. (vagyis az aláirásgyűjtés kezdete, ahogy tudjuk a dátumot, ezt pontositjuk) – Internetes szavazás lezárása, 2. körbe jutott pályázatok pontozása és a végső győztesek kihirdetése.

Valószínűleg 2022. április elején lesz a választás, addig kell lemenjen a szerződéskötés, a projektek megvalósítása, dokumentálása és elszámolása az MKKP felé.


Itt tudod beadni a pályázatod:
JELENTKEZÉSI LAP

Pályázatokkal kapcsolatban felmerült kérdéseid és a közelgő természeti katasztrófák bejelentése: [email protected]

A Rózsa Sándor II. Népi Kampánypénz Tékozló Alap Facebook-csoportban szintén felteheted kérdéseidet, segítünk, ha elakadtál vagy elbizonytalanodnál, vagy megosztanád jó ötleteidet!


 

Komment!
Ez is érdekelhet:
III. Győri KutyaKarácsonyi gyűjtés

Immáron harmadik alkalommal tartottuk meg a kétfarkú kutyakarácsonyi gyűjtésünket Győrben. Idén már három délutánon keresztül ment a gyűjtés Ugyanúgy ahogy Read more

Budán megszavaztuk, hogy leszokunk a műanyag palackos vízről

A novemberi képviselő-testületi ülésen megszavaztuk a II. kerületben, hogy az önkormányzat és intézményei ne szerezzenek be többet műanyag flakonos ivóvizet. Read more

Modern mese: így küzd meg Győrben a legkisebb civil szervezet a hétfejű kiemelt kormányzati beruházással

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy városrész. Nyugodt, családi házas övezet volt, 12 ezer lakóval. A városától elkülönülve Read more

Városgondnokság 2.0 – padfelújítás és szemétszedés Mosonmagyaróváron

A mosonmagyaróvári vasútállomás egy része mintha gazdátlan lenne: egész nyáron nő a gaz, szeméthegyek, a szétrohadt padot évek óta nem Read more