Nemzeti Méhlegelő, Beach Bar Buszmegálló – Ezt csináltuk mostanában a XV. kerületben

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Budapest XV. kerületében, vagyis Újpalotán és Rákospalotán.


2021 áprilisában elkészítettük az első közösségi eperföldet a kerületben, a Karatna téren. Kis cserjékkel körülvéve, takaros sorokba ültettük el a növénykéket.

A Rákos út – Mozdonyvezető utca sarkán ugyanebben a napban végre megnyitották az ingyenes lakossági féregjáratot. Mi kipróbáltuk, Danyang-gun tényleg csodaszép! A be- és kiszállásnál viszont nem árt vigyázni, könnyen bokatörés lehet belőle.

Alig pár héttel később már arról kellett értesítenünk a kerület lakosait, hogy a járat az első pár próbaút után azonnal lezárásra került. A műszaki hibát azóta sem sikerült elhárítani, ezért az illetékes hatóság úgy döntött, hogy….inkább kijavítja az úthibát.

Májusban az Országos Városfelújító Hétvége keretében beach bárrá alakítottunk egy lepukkant buszmegállót a Késmárk utcában.

Jelöltjeink elvegyülnek a társadalom sűrűjében. Ott állnak az egészségügyi dolgozók, a rendőrök, a tűzoltók, a tanárok és mindenki mellett, akinek szüksége van rá. A jóléti társadalom alapját a civilek, dolgozók, a gyerekek, a nyugdíjasok, az igazgatók és kormányzok adják. Ne engedjük, hogy szétszakadjon, tartsuk össze, hisz 99%-ban ugyanazok vagyunk! Röviden így lehetne összefoglalni tavaly novemberi plakátolós akciónk üzenetét.

A választások után egy héttel kiültettünk két kis szárazságtűrő cserjét az Ozmán utcai játszótéren. Ezzel párhuzamosan a 10 millió Fa alapítvány lebonyolításában gyönyörű fákat helyeztek ki a területen lelkes önkéntesek, az ő munkájukban is segédkeztünk.

A tavasz folyamán, áprilistól június végéig egy maroknyi, de annál lelkesebb passzivistacsapat munkájának köszönhetően több ütemben elkészült a XV. kerület első Nemzeti Méhlegelője és Méhpihenő Wellness Centruma. Ez volt az első fázis:

Ez a második, amikor egy padot is kihelyeztünk:

Ez pedig a harmadik, amikor a híres MKKP Dinó is meglátogatott minket:

Május elején kaptunk bejelentést, hogy vandálok illegális szemetet raktak ki a Nevesincs-tó ès a Szilas-patak közé. Külön felháborító, hogy épp lomtalanítás volt a kerületben, mégis oda vitték. Meglátogattuk a területet, aminek sajnos több pontján is illegális szeméthegyek rondították a tájat.

Helyi jelöltünk, Steimetz Alex bejelentést tett a Közterület Felügyeletnél az esettel kapcsolatban. Azt ígérték, kimennek a helyszínre a Mezei Őrszolgálattal, dokumentálják a történteket, visszanézik a kamerákat (8 napig tárolják a felvételeket), és ha látszik, ki vitte oda a szemetet, feljelentést tesznek a rendőrségen.

Az ügy happy enddel zárult, alig pár nappal később elszállították a szemetet.

Pár héttel korábban a Szilas-patak mentén is összeszedtünk jó néhány zsáknyi szemetet. A szervezésért a Szilas-tó Természetvédelmi Terület civil csapatot illeti köszönet.

Rákospalotán is szívügyünk az átláthatóság és a közpénzek védelme.

Folyamatosan nyomon követjük a kerületi gazdasági társaságok pénzügyi beszámolóit, de sajnos hiába van átláthatósági rendelete és személyes megbízottja a kerületnek, továbbra sem látjuk, mire megy el a pénz pontosan, ezért május közepén az alábbi közérdekű adatigénylést tettük.

Sajnos lepattantunk az önkormányzatról, a jegyző azzal az indoklással utasította el a válaszadást, hogy nem kompetens az ügyben. Ezután a konkrét céget is megkerestük, de semmi válasz nem érkezett tőlük, azóta pedig meg is szűnt a cég, a feladatköreit beolvasztották egy másikba.

Szeptember közepén egyszemélyes önkéntes akcióként kifestettük a SZÉRA – Szociális és Rehabilitációs Alapítvány anyaotthonát.

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP Budapest XV oldalt kövesd! Ha részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Lépcsőbűnözés, gerillaágyás, szellőzőből cethal – Ezt csináltuk mostanában Újlipótvárosban és Angyalföldön

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Kürtőskalács-szellőző, gerillakukák, tükör a betonfalra – Ezt csináltuk mostanában Budafok-Tétényben

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Dínólátó lencse, emléktábla az elveszett BKK automatáknak – Ezt csináltuk mostanában Pest külső kerületeiben

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Bokorosztás, védőlovag, trafóból paneltömb – Ezt csináltuk mostanában Újpesten és Káposztásmegyeren

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more