Mi ez a Kutyapárt?

A Kétfarkú Kutya Párt véletlenül alakult, és egyszer majd bejut a parlamentbe. Utána szavazati jogot adunk a kutyáknak, és ezzel 5000 évre bebiztosítjuk a hatalmunkat.

A legtöbb párt aktivistái két választás között nem sok mindent tudnak csinálni. Nekünk nagyon fontos, hogy sok embernek adjunk lehetőséget bekapcsolódni a széles értelemben vett közéletbe, ami akár még olyat is jelenthet, hogy csinálsz valami értelmes dolgot.

Mindenhol olyan a helyi Kutyapárt, amilyen dolgokkal a passzivisták foglalkozni szeretnének. Mi hiszünk bennetek, aktív, kreatív állampolgárokban, nem gondoljuk, hogy egy politikusnak annyi a dolga, hogy sajtótájékoztatókat tartson, szépeket ígérjen, valamint a másikat szidja. 

Ha az országban többségbe kerülnek azok, akik kezükbe veszik a helyi ügyeket, odafigyelnek a közéletre, és kiharcolják, hogy a politika az emberekkel és ne magával foglalkozzon, akkor később maguktól is normális pártokra szavaz majd a többség. Például ránk.

Azt látjuk, többen vagyunk, akik így gondolkodnak, csak nem feltétlen tudunk egymásról.

Ezért nem spóroljuk meg helyi közösségek megszervezését és azt, hogy a tenni akaró civileknek hátteret, fórumot és forrásokat adjunk ahhoz, hogy tehessenek valamit az országért. 

A pártok öncélú létezésétől elhatárolódunk, ígéretünkhöz hűen önkéntes energiáinkat és forrásainkat társadalmunk élhetőbbé tételére összpontosítottuk. Ha kíváncsi vagy, miket csináltunk megyei bontásban az utóbbi időben, IDE KATTINTVA megnézheted.

Városfelújítás

Ez az MKKP főtevékenysége. Most. Fontos, hogy az emberek ne csak panaszkodjanak, ha problémát látnak, hanem fogjanak össze helyileg, és inkább tegyék rendbe az adott padot, buszmegállót vagy bármit. Módszereink működnek, az akciók hatására a felelősök hirtelen megcsinálnak mindent, amit addig valahogy nem vettek észre. 

Városfelújító akcióinkról bővebben IDE KATTINTVA olvashatsz.

Social club

Az MKKP embervédő csoportja adományt gyűjt és oszt, vagy például koordináljuk a sok jó szándékú ember hideg elleni harcát, mint a Szabadfogas mozgalom koordináció átvállalásával. Oké, ez nem éri meg! Nem lettünk oligarchák attól, hogy a Covid első hulláma idején több száz passzivista főzött, szállított, szaladgált gyógyszerért.

Social club akcióinkról bővebben IDE KATTINTVA olvashatsz.

Zöld Kutya

Ültetünk, harcolunk a jó minőségű szemétért, állatmenhelyeknek segítünk, ilyesmi. Itt nem határolódik el markánsan a világoszöld, a sötétzöld és a növénybűnöző vonal. A savköpő menyét-közeli MKKP túracsoport, akik városfelújítanak és zöldülnek egyszerre, túrázás közben megcsinálnak egy-egy hidat, lépcsőt, vagy amit épp kell.

Gerillakertészkedős akcióinkról bővebben IDE KATTINTVA olvashatsz.

Népfőiskola

Évek óta ingyenes tanfolyamok tömegét szervezzük az ívhegesztéstől a közgazdaságig. Jelentkeznek hozzánk, akik valamilyen tudásukat szívesen átadják, mi pedig megszervezzük a képzéseket. Ne kelljen magolni, de legyen ész!

Bővebb infókat a Népfőiskoláról IDE KATTINTVA olvashatsz.

Nagypolitika

2015 óta beleálltunk minden gyűlöletkampányba, bárkit kellett volna épp utálni. 

Az eddig szervezett Békemeneteink egyesítették a magyarokat, a külhoni magyarokat és a határon élő magyarokat önmagukkal.

A 2017-es zuglói időközi választáson 7%-ot kaptunk, 2018-ban a fideszes Mészáros Lászlóval szemben a mi Mészáros Lászlónk 11%-ot Felcsúton.

2018-ban 1,79%-os eredménnyel megnyertük az országgyűlési választást.

Amióta közpénzt kapunk, nagy részét megpályáztatjuk a Rózsa Sándor Népi Közpénztékozló Alap pályázatokon, és a ti ötleteitekre költjük. A többi pénz pedig főként városfelújítási akciókra megy.

Az európai választás nem sikerült, mert a többiek nagyobbat kamuztak nálunk. Európaibérnyugdíjunió.

A 2019-es önkormányzati választáson letaroltuk az országot, csak kár, hogy nem indultunk el szinte sehol. Négy képviselőnk lett. 

A No Fudan konzultáción többen szavaztak nálunk, mint az összes többi ellenzéki párt standjainál, a nemváltó óvodások után majd erről is lesz népszavazás. 

Kétszer álltunk be nem kutyapártos jelölt mellé. Baranyi Krisztina polgármester lett Ferencvárosban, Hadházy Ákos pedig az előválasztást nyerte meg Zuglóban Tóth Csaba helyett, aki nem ló.

Az önkormányzatokban

Az MKKP indulásához emellett a 2019 óta folyó önkormányzati munkát tudjuk referenciaként említeni.

Budapest II., Juhász Veronika – önkormányzati képviselő

  • Megakadályozta a képviselők fizetéshalmozását a frakcióvezetők átláthatatlan és hiányos előterjesztésével szemben. Egyéb, hasonló „vétók” révén megvalósítja a Kutyapárt helyi „Elértük, hogy ne csinálják meg” programot. 
  • Javaslatára és szakmai iránymutatása mentén a hajléktalanság helyzetének és a  jó gyakorlatok felmérésére pályázatot írt ki az önkormányzat,.
  • A Ez a minimum! átláthatósági program előterjesztését megszavazta a testület, ő az egyedüli önkormányzati kapcsolattartó a K-Monitorral.

Budapest IX., Dada Suzi – alpolgármester

  • Elrontotta a helyi pályázati rendszert egy csomó hülye „újítással”, például szakmai ellenőrzéssel.
  • Rászabadította a kerületre az idióta művészeket, és full politikai döntések helyett rendre a szakmára bízta a zsűrizést, akár köztéri alkotásokról, akár színházigazgatóról van szó. 
  • Egy csomó túlárazott és felesleges szerződést felbontott, ellenőrzött és újratárgyalt.
  • Amikor minden önkormányzat intézményeket zár be, mert elvonások vannak, ő minimálpénzből két új intézményt is beindított, a Konnektor civil művészeti inkubátorházat és a Bakáts Bunkert.
  • Bárhogy próbálták lebeszélni a kerületi képviselők, az ország legnagyobb és leggyorsabban összerakott önkéntes segítő hálózata Ferencvárosban jött létre a COVID első hulláma idején.

Budapest XII., Kovács Gergely – önkormányzati képviselő

  • Valamiért kinevezték a vagyonnyilatkozatokat ellenőrző bizottság élére, de ijedtében megszüntette, mert észrevette, annyit kell dolgozni, hogy 57 millióra jön ki az órabére. 
  • Több időt töltött Pokorni Zoltánék közbeszerzéseivel, mint valaha szeretett volna. Persze csak a szokásos, nagy részük irányított, ugyanazok nyernek évről évre, sőt, van olyan cég is, ami mögött nehéz mást látni, mint hogy azért létezik, hogy megnyerje a kerületi tendereket.

Az önkormányzati munkáról rendszeresen jelentkezünk blogbejegyzésekkel is, ezeket IDE KATTINTVA olvashatod el.

A közbeszerzési rendszer megreformálására kitalált programunkat pedig itt találod (vigyázat, még a fentieknél is komolyabb olvasnivaló!):

Komment!
Ez is érdekelhet:
Másra mutogatás helyett cselekvés: mit csinált a Kutyapárt április 3. óta?

Bár a választási győzelem végül nem jött össze, az elért eredménynek köszönhetően valamivel több állami támogatáshoz jutottunk, így folytatni, sőt Read more

Passzivista jelentkezés

"Megváltanád a világot, kipróbálnád a kézügyességed, kertészkednél, barkácsolnál, segítenél elesetteken, rajzolnál egy szépet vagy programoznál egy kiadósat? Túl régen igazoltattak? Read more

Legyél oligarcha!

Megújul pártolótag programunk! Amennyiben rendszeres összeggel támogatod a kutyapártot, mostantól rendezvények keretében beszélgethetsz és bulizhatsz a párt vezetőivel, alkalmazottaival, beleszólhatsz Read more

Kik vagyunk? Szervezet és felelősök

KIK VAGYUNK? SZERVEZET ÉS FELELŐSÖK. KI A FELELŐS?