Kovács Dávid – XII. kerület, 6. evk.

Kovács Dávid vagyok, az MKKP aktív passzivistája. Mérnöki diplomát szereztem a BME-n és bő 6 éve a szakmámban dolgozom; korábban egy svéd, újabban pedig egy amerikai multinál keresem a kenyerem.

Még az egyetemen kezdtem érdemben programok szervezésével és közösségek formálásával foglalkozni. Többek között voltam öntevékeny kör vezetője, szerveztem többszáz fős tábort, vezettem hallgatói oldalról a Covid elleni védekezést, és voltam kollégiumi nevelőtanár is. Vettem már részt disznóvágáson Buda belvárosi részén, és meglepő módon egyetemen belül és kívül is osztottam már sört ingyen.

Az MKKP kötelékébe 2017-18 magasságában kerültem, amikor egy kb. 5 fős tüntetés végén gondoltam, hogy segítek elpakolni, aztán véletlenül ott maradtam. Azóta szerveztem eseményeket, csapatokat, de szigorúan csak a budai oldalon.

Egyike voltam az MKKP Helpsátor koordinátorainak az orosz-ukrán háború kitörését követő hónapokban. A II. kerületi önkormányzatnál a pénzügyi bizottság külsős tagja vagyok.

Nem kérdés, hogy a Kutyapárt az egyetlen értelmes választás! Szerintem, a cselekvés alapú, közösségszervező politizálásnak van egyedül jövője a hazai közéletben. Kellemetlennek érzem a többi párt ténykedését és úgy gondolom, hogy sokkal eredményesebbek tudnánk lenni, ha a közügyekből mindenki aktívabban kivenné a részét.

Ha együtt cselekszünk szűkebb és tágabb társadalmi és természeti környezetünk jobbá tételéért – és nem csak 4-5 évente egy szavazással adnánk bizalmat egy-egy pártnak –, akkor egy sikeresebb és boldogabb hely lesz a kerület, a város és az ország!

Részletes kerületi program itt:

Kampányvideó:

Elérhetőség: [email protected]

Képviselői Facebook-oldal

MKKP XII. kerület a Facebookon



Amit mindig látni akartál: A XII. kerületi Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság ülése

A XII. kerületi önkormányzat valamiért nem közvetíti videón se a testületi se a bizottsági üléseket és írásban se sikerül feltölteniük ...
Bővebben

Megreformáljuk a kerületben a képviselők vagyonnyilatkozatainak vizsgálatát

A XII. kerületi Vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság elnökeként engem ért a megtiszteltetés, hogy megreformáljam a vagyonnyilatkozatok kezelését a kerületben. Remélem nem olvassák ...
Bővebben

Önkormányzati blog – XII. kerület 4. Vagyonnyilatkozati bizottság hahaha

Megalakult az önkormányzat. Juhéé!!! A jeles alkalomból már azt hittem, hogy kapunk pezsgőt. De gyerekpezsgő volt. Meg süti. Ha tudtam ...
Bővebben

Mi is ez a fakivágás a Normafánál

Sajnos mindenkit el kell keserítenem: nem a szobrom építése miatt vágják ki a fákat a Normafánál, hanem egy parkoló épül ...
Bővebben

Önkormányzati blog XII. kerület 2. Az ígéretek

A XII. kerületben a legfontosabb ígéreteim a következők voltak: Lesz 25 méteres szobrom a hegyen. Sokat fogok keresni. Megcsináltatom az ...
Bővebben

Önkormányzati blog – XII. kerület – 1.: A kampány.

Mi is kíváncsiak vagyunk rá, milyen önkormányzati képviselőnek lenni, úgyhogy biztos ti is. Mostantól rendszeresen beszámolunk majd róla, hogy milyen ...
Bővebben

Hibrid állatok a hegyen

Kb. 10 éve árválkodik ez az üres telek a XII. kerület egyik tetején a Mindszenty bíboros térnél. Termálfürdőt akartak ide ...
Bővebben

Látványkátyúzás a Hármashatárhegyi úton

Állampolgári kezdeményezésre reagáltunk, amikor kátyúzni kezdtünk a Hármashatárhegyi úton. Igen, már megint az önkormányzatok és a felelősök helyett. A valós ...
Bővebben

Fejezetek kulturális programunkból: Megépítjük az elnök úr szobrát a hegyen

Budapest költségvetésének a 70 százalékát arra költjük a következő négy évben, hogy felépítsük az elnök úr megfelelő méretű szobrát a ...
Bővebben

Négyszínfestés a Sárospatak úton

Az utcában nem régiben történt önkormányzati kátyúzást is magunkra vállaljuk ...
Bővebben
Komment!