Szegeden a Petőfi sugárúton és a Tisza Lajos körúton ki akartak (és akarnak még mindig) vágni egy rakás fát, aminek egy jelentős része egészséges, illetve a Petőfin sok évnyi fametszegetés, ápolás maradt ki, amit most tarvágással pótolnának. A Tisza Lajoson meg eus zöld fejlesztés keretében vágnának ki zömmel egészséges fákat, ezeket az erdőmérnök kontaktunktól tudjuk.
A mostani fejezet, június 18.
Este a Petőfin egy kosaras kocsi villogására megálltam és boldogan köszöntöttem régi favágó “barátaimat”. “Jaj de jó, hogy itt vagytok, úgy örülök” (széles mosollyal) “olyan rég találkoztunk már” “most így legalább rögtön értesíthetem a többieket” (sms a többieknek). A baráti beszélgetésben elmondták, h most csak egy fa (ami belógott a bringaútra), és csak a belógó ág (lebeszéltem őket a többiről, nem is értem, nem mondtak igent, de végül csak egy ágat vágtak) és elmesélték, h 2000Ft mázsája, tehát biznisz, és h ültetni nem éri meg, mert az pénzt visz (a csemete pénz). Azt is elmondták, mert kérdeztem, h nem szedhetnénk-e cseresznyét az autójukkal, h 15e óránként (tehát fura, h így is megéri a favágás, vmi fura mutyi ez), és a lényeg lényege, h amellett, h szerintük is gáz, h nincs egy rendes átfogó terv minden fára, amiben a fokozatos (előre tervezett, előrelátó) pótlás is benne van, hogy AZÉRT HALASZTOTTÁK EL EZEKNEK A VÁGÁSÁT, MERT “VOLT AZ A NAGY TÜNTETÉS” “BEFESTETTÉK A FÁKAT” “MEGÍRTA AZ ÚJSÁG”(hogy EZEK A FÁK MÁR NEM LENNÉNEK, HA NEM LETTÜNK VOLNA MI) a nagy tüntetés = két éjjeli mikroakció (tényleg csak 3-4 ember valójában). De ami pozitív, az az, h mostanáig működött, meg h mindent akartak vágni, de egyszerre nem merik, anno le is álltak vele. Elárulták azt is, h vannak emberek, akik feljelentgetik őket, olyankor évekig kell járniuk a bíróságra, meg hogy “a főnök nem is tudja, h mi mit csinálunk”, “erőskezű ember kéne vezetőnek” stb. Azt is mondták, szerintük most már mindig éjjel kéne vágni, mert olyankor nem pampognak a pampogók (olyan vicces, hogy ilyeneket elmondtak nekem, pedig már ismerjük egymást, tudják, hányadán állunk, többször kellett nekem megmutatniuk az engedélyt, meg a főfőfőnököt kihívni)