Júliusi növényesítések

Kaposvár – 2017. július 2.

Kaptunk holland hosszúszárú fodormenta magot, amit elszórhatunk, és Kaposváron is volt egy csomó virág felajánlásunk. Kaptunk tök szar állapotban lévő autógumikat, amiket a nehezebb beazonosíthatóság miatt le is festettünk virágcserépnek.

Ezekből fogunk vasárnap a nagypostánál július 2-án (vasárnap) 16:00-i kezdettel szépítészeti beavatkozást végezni egy ottani, ugyan füves, de ugyanakkor kopár panelépület előtt. Mindenkit várunk, akinek van kutyája. ÍGÉRJÜK, hogy nem fogunk festeni, viszont nincs kizárva.

Kaposvár – 2017. július 6.

Kaposvár – 2017. július 7.

Ellopták a virágokat. Utána ellopták az ellopott virágok emléktábláit. Most milyen ellopható dolgot tegyünk ki?

Kaposvár – 2017. július 10.

Most ugrik a kutyi a vízbe.

A képeken terhelő bizonyítékot láthatunk arra, hogy a város keze van a virágok eltüntetése mögött. A helyszín nem más, mint Kaposvár Gilice utca 31.

Ez az a telephely, ahol a közmunkások délelőtt felveszik a kerti szerszámokat és délután ide is hozzák vissza.

Egyik passzivistánk épp ezekben a percekben teszi meg a bejelentést a rendőrségen.

Kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki ebből. Vajon a város tudatában annak, hogy ez bűncselekmény?

Megijedt a virágoktól az önkormányzat

HVG – Szépítette a várost a Kétfarkú Kutyapárt, de ez valakinek nem tetszett

Szigetszentmiklós – 2017. július 4.

Azt hiszem a múlt hét kedden volt, hogy úgy döntöttünk Nati Cenovaval, hogy segítünk Szigetszentmiklóson az Önkormányzat Építészeti Osztályának az épületük előtt lévő virágládákat és virágágyást kigazolni, beültetni  🙂

Ültetés közben megjelent a helyi közmunkás seperni, nézelődni  🙂 Így könnyebb dolgunk volt, mindenki, aki arra járt azt hitte vele vagyunk  🙂

Köszönet a virágokért, amiket Nati hozott!

Budapest, Mechwart liget – 2017. július 12.

Éjjeli gorillakertészakció a Mechwart ligetnél… öcsém asszisztenciájával  🙂

Két szóbeli reakciót kaptunk, egyet a villamosra való felszállás előtt: “maguk a Kutyapártból vannak? -Igen. -Akkor sok sikert. De rossz értelemben.”

A másik meg egy boldog néni széles mosolyával kísért “jaj, de szép lett”, a helyszínen  🙂

Juhász Veronika

 


TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS
Gyere te is velünk gorillakertészkedni! Lépj be az MKKP Növény facebook csoportba, hogy lásd, mikor, mire készülünk!

Támogatásokat örömmel fogadunk.

Ha van felajánlandó növényed, akkor írj, légyszi, az mkkpnoveny@gmail.com-ra!

Ha adnál pénzt növényekre, azt pedig itt tudsz.


Szekszárd – 2017. július 13.

A berezi adományból Szekszárdra is jutott egy autónyi palánta.

Felhasználásáról itt a gyönyörű eredmény.

Budapest, Káposztásmegyer – 2017. július 13.

Dézsa fű – a soha nem látott ültetés

Káposztásmegyeren is felütötte a fejét a gorillakertészkedés. Halápi Dóra és két gyönyörű tiszteletbeli kétfarkú fogadott minket a helyszínen. Albert Judit a kisunokájával érkezett, aki amúgy gyönyörű nagylány. Én a Peugeot-mal érkeztem, fél óra késéssel, mert sikerült a Budakalász-Káposztásmegyer nyílegyenes, 4 km-es M0 útvonalon eltévednem. J

Mire odaértem, a gerillák/gorillák már kezelésbe vettek több dézsa fűt (füvet?). A meglévő növénykéket megdajkáltuk, kigazoltuk, és ültettünk melléjük vidám, színes mindenfélét.

Megint volt érdeklődőnk, aki invitált magához, hogy ott is ültessünk.

A projekt végén a táblácskák itt is előkerültek, majd némi fúrás-faragás-szerelés után a helyükre rögzítettük őket.

Úgy tűnt, hogy a végeredmény a négylábúaknak is tetszett.

Halápi Dóra örökbe fogadta a dézsákat, így az öntözés hosszú távon megoldott.
Pécs – 2017. július 14.

Július másodikán pécsi passzivistáink gyönyörű virágágyást hoztak létre az adományba kapott virágokból.

Így nézett ki:

Nem egészen két héttel később a virágoknak hűlt helye, és a „gondos kezek” még a földet is elgereblyézték.

Budapest, Kaszásdűlő 2017. július 14.

Vajon kinek vannak útjában a virágokhoz tűzött, szándékaink szerint mosoly-csalogató táblák? Ahányat csak kihelyezünk, rövidesen eltűnik. Szerintem most már az aszfalton fog üzenni Bud Spencer… J

2017.05.18. Az elhanyagolt ládák beültetésének napja

A virágok között, a táblácskán Bud Spencer üzen nekünk. J

2017.06.02. – Két hét múlva a táblácskának már hűlt helye van…

2017.06.09. Pótoltuk…

2017.06.23. – Újra eltűnt…

2017. 07.14. Új technológia – dróttal rögzítettük a táblát.

2017.07.21. Rajongónkat ez sem tántorította el –a tábla ismét eltűnt. De van másik… J

Ez egy végtelen történet. Folytatása következik… J

Gerillakertészet Rákoskeresztúron – 2017. július 18.

9. Budapest, Ferencváros – 2017. július 20.

Növényt kutyultunk ma este a Ferencvárosban, Zsuzsi Dávid szemfüles ugrasztására 🙂

Tök szépek lettek a ládák, amint láthatjátok! Az egekbe is szöktek rögtön a szemközti ingatlanárak. Ezt megneszelve, a kövirózsában azonnal építkezni kezdett egy pók.

Ennek örömére beszerveztünk egy öntöző anyóst, és kutyák számára tiltott macskanyelveket majszolva fotózkodtunk a vizeskannák mögül. Bár itt mindenki nagyon szép és szorgalmas, azért csak óvatosan, szerényen…  🙂

Köszi mindenkinek!

 

Pécs – 2017. július 23.

Egy miniültetés. hátha ez nem zavarja a pécsi városvezetést  :  Éva Mayer vezényletével.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Sürgősségi bokorátültetést foganatosítottunk a rákosrendezői vasúti átjáró felújításánál

Mivel a MÁV idén júliusban elkezdte felújítani a rákosrendezői vasúti átjárót és környékét, veszélybe kerültek az MKKP által évekkel ezelőtt Read more

A blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor

Még 2017-ben ültettük a TAMARISKA bokrokat a régóta üresen álló fatányérokba a Blaha Lujza téri buszmegállóknál (a fenti képen nem Read more

Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat

Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó Read more

Faültetés a XV-ben

Decemberi ökoszisztéma javító gerillakertèszkedès a XV. kerületben. Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád.Árnyékában megpihenhetsz,gondot ő visel reád.Jó tavasszal nyit Read more