Ganümédeszi Napfény Park – Ajka

Ajkán az üres városligetbe több ízben helyeztünk ki színes, raklapból készült napozóágyakat és egyéb utcabútorokat.

Először 4 darab ágy, 1 asztal és 1 szemetes készült el, amiket 2 nap múlva a Városgazdálkodási Iroda kérésére egy vállalkozó elszállított.

Fura volt, mert a hivatalok, cégek képviselői egymásra mutogattak, hogy nem nálunk van, ne náluk érdeklődjünk.

Átkutattuk az ismert fekete lyukakat, de azokban sem találtunk semmit.

Aztán végül sikerült megtalálni az illetékes személyeket és kiderült, hogy azért vitték el, mert nem kértünk engedélyt (az MKKP-nek egyébként nincsen szüksége külön engedélyekre, hiszen van általános engedélyünk mindenre IS). Természetesen ezt azonnal pótoltuk, és ígéretet tettünk rá, hogy a továbbiakban együttműködünk Ajka Város Önkormányzatával az ilyen ügyekben.

 

Jó fejek és segítőkészek voltak, de lehet, hogy mi picit rámenősen viselkedtünk (vagy elegük lett abból, hogy túl sok mindent csinálunk engedély nélkül), mert végül odáig jutottunk, hogy szabad kezet kaptunk a város felújításában.

Azon felül, hogy felkérést kaptunk, hogy dolgozzunk ki valami hatékony megoldást 1-2 helyi ügyre, engedélyt kaptunk rá, hogy rendezvényeket tartsunk a Városligetben.

Ennek köszönhetően a Ganümédeszi Napfény Park függetlensége biztosított, így elképzelhető, hogy hamarosan kikiálthatjuk az MKKP I. önálló területét, mely rövid időn belül kiválhat mind Ajkából, mind Magyarországból.

   

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Pecsétes fecnik: újabb példa, miért nem jó semmire a vagyonnyilatkozati rendszer

Többször írtunk már arról, hogy miért nem jó jelenlegi formájában a vagyonnyilatkozati rendszer. Hiába kell minden képviselőnek évente számot adnia Read more

Ajka polgármestere csodálkozik, hogy senki nem pályázik az önkormányzati lakásokra, amiket alig és ráadásul rosszul hirdetnek

A vidéki Magyarország egyik legnagyobb problémája a fiatalok elvándorlása a közeli nagyvárosokba, Budapestre vagy éppen külföldre. Hiába ismert a probléma, Read more

Ajka polgármestere feljelentett, de nem tudja, pontosan miért, majd nem árulta el, hogy lesz-e testületi ülés

Az elmúlt fél évben az MKKP ajkai önkormányzati képviselőjeként több, a városvezetés számára kellemetlen ügyet is nyilvánosságra hoztam. Ilyen volt Read more

Leszámolás Ajkán: felszólalása közben vették el a szót képviselőnktől, majd egyhangúlag megfosztották tanácsnoki pozíciójától

Mint ahogy korábban írtuk, Ajka MSZP-s polgármestere, Schwartz BOSSZÚ Béla megszünteti önkormányzati képviselőnk ifjúsági tanácsnoki tisztségét, mert túl sok kellemetlen Read more