Önkori-boogie koronavírus előtt és után: Szombathelyen sem más farkával verjük a csalánt

Huhh, hát jó rég jelentkeztem, hatalmas bocsi, de bevallom rengeteg meló volt. Pedig azt hittem, hogy ha az ember beáll ilyen politikusok közé, akkor csak hátradől és jön a lé. De nem. (Na jó, hozzá kell tenni, enyhe munkamániában is szenvedek). Tehát nézzük is meg, mi minden történt a szombathelyi önkoriban a legutóbbi becsekk óta:

Szombathelyen tavaly először, egy mindannyiunk számára fontos ügyben mentünk ki az utcára, ugyanis a város most először beszállt a globális klímasztrájkba. Ahhoz képest, hogy azt hittük, alig vesznek részt rajta páran, tök jól sikerült. Sokan eljöttek és hozták a saját maguk által készített táblácskákat. Mi is csináltunk táblakészítő workshopot a helyi Bohém klubban, jópofa dolgok születtek.

Befejeztük végre az összepisilt, firkált és szemetes biciklis aluljáró kifestését, méghozzá rendőri kézrecsapás nélkül, így Szombathely újra színesebb lett. Külön köszi a profi munkát Mizter Criztophernek és VIZIO-nak, akik graffitis-tehetségükkel támogatták a projektet. 😊

 

Rövid történet: az aluljáró egyik felét még 2019 nyarának elején festették ki passzivistáink, aztán kedvet kapott a másik oldalához két helyi graffitis arc, Mizter Criztophernek és VIZIO, akiknek kölün köszi a vérprofi munkát. Ha lassan is, de decemberben végre elkészült. Eredetileg szeptemberben álltak neki, de sajnos lakossági bejelentésre leállították a rendőrök a munkát. Most már szerencsére benne vagyunk Szombathelyen a bűnmegelőzési bizottságban, úgyhogy minden jó, ha a vége jó. (Najó, igazából gyorsak voltak a srácok, meg éjjel dolgoztak mínusz 100 fokban, de fogjuk inkább a protkóra)


Aztán: volt Szombathelynek egy bálja, a városi bál. Erről azt kell tudni, hogy kb. százhatvankettő évvel ezelőtt még nyitott volt a szombathelyiek előtt. Bárki, aki szeretett volna jönni, tudott jegyet venni és mulatni. Aztán ezt a bált drága politikusaink egyszer csak bezárták, onnantól kezdve kizárólag a fidesz által meghívott prominens V.I.P. személyiségek vehettek részt a városlakók pénzéből szervezett burzsoá bulikán. Volt ott csokiszökőkút meg pezsgőbőlpezsgőfürdő, minden ami szemszájnak ingere vagy mi (érezd az iróniát)…Úgy gondoltuk a városvezetéssel, hogy idén inkább ebbe nem állunk bele, úgyhogy a puccos bál helyett február elején megnyitottuk a Városháza auláját és szerveztünk egy farsangi, jótékonysági bulit a gyerekeknek, egészen pontosan egy sütivásárt.

A sütiktől kezdve a programok mind önkéntes felajánlásként jöttek be. A bulin a Bartók Béla Zeneiskola növendékei tartottak egy kamarakoncertet játékos hangszerbemutatóval, a Szamóca Színház is eljött a Csipi-Csupi bábszínházával, valamint a Mesebolt Bábszínház is megajándékozta a gyerekeket a Lenka és a tündér című ajándék előadásával. A nézők közt voltak olyanok, akiknek még sosem volt lehetőségük bábszínházba menni. Ezeken kívül volt még kakaóbár, tea, kézműves sarok, csillámtetkó és menő arcfestés is. A becsületkasszás sütivásárból befolyt összeget végül az önkormányzat a Markusovszky kórház gyermekosztályának ajánlotta fel és a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. is kipakolta saját gyártású kis kézműves csodáit, a bevétel pedig természetesen az övék lett. A nap végén megmaradt finomságokkal a szombathelyi hajléktalanok estéjét édesítettük meg.

Hogy mi lett az eredmény? Két óra alatt 200 ezer forintot sikerült csak a sütikből összegyűjteni a gyermekosztálynak és a FÉHE standjánál is szép összeg gyűlt össze. Hatalmas pacsi a szombathelyieknek, hisz mindenki a saját pénztárcájához mérten adakozott, amennyit tudott. Volt, aki munkáját ajánlotta fel, mint a Vadvirág ovi pedagógusai, szakácsok, vagy a Siker Könyvtár dolgozói, volt, aki a sütik megvételével segített. A gyerekek pedig királyul érezték magukat a buliban.

Aztán ezután berobbant a koronavírus. Rengeteg szuper dolgot, programot találtunk ki, lett volna rendhagyó nemzeti ünnep meg Víz világnapi gigaszemétszedés meg piknik, újrahasznosítós vetélkedőkkel, de sajnos ahogy azt már mindenki tudja, berekesztettek mindenféle közösségi hepöninget.

Mit tehet hát a programszervező, akinek hirtelen 0-ra csökkentek a melói száma? Beszáll az önkéntes-rendszer kialakításába. Minő szerencse, hogy a kétfarkúként soksoksok és még annál is több tapasztalata van az embernek az önkénteskedés és szervezés terén és úgy magában, a segítésben. A jófej és (hallelúja) empatikus szombathelyi városvezetés is tudta, hogy hasznos lehet az efféle tapasztalat, hisz a kormány segítsége híján az önkoriknak maguknak kell megoldani a megoldhatatlant. Így hát az ő támogatásukkal és Németh Ákos tanácsnokkal közösen elkezdtük az önkéntes-rendszer kialakítását. Ami plusz öröm és még annál is nagyobb segítség volt, hogy a szombathelyiek egy emberként mozdultak meg, legyen szó maszkok varrásáról (ami a Stihl ruhagyárban varrónők segítségével jött létre), csomagolásáról és önkéntesek általi kiszállításáról vagy az idősek és rászorulók ellátásáról (gyógyszer, -ételkiszállítás).

Aztán: “Ne cipekedj Nagyi, hàzhoz viszi Lali!”

Az idősek ès ràszorulók vèdelme èrdekèben a szombathelyi piac igazgatónőjèvel közösen elindítottuk a “Ne cipekedj nagyi, házhoz viszi Lali!” mozgalmat, vagyis a hàzhozszàllítàst a vásárcsarnokról. Itt is önkèntesek fogadjàk a hívásokat, szedik össze ès szàllítják ki a megrendelt csomagokat.

Még olyan opció is van, hogy külön jelezhetik, ha konkrét kistermelőtől szeretnének vásárolni. Az akcióban magánembereken kívül az Agora Savaria és a Mesebolt Bábszínház dolgozói is folyamatos segítséget nyújtanak.

Szintén az Agora Savariával együttműködve elindult a kultúrkarantén is. Szombathelyi és a városhoz kötődő művészek, zenészek az online térben, de közös erővel egy-egy videóval fogják megajándékozni az embereket. Mivel szerintünk tökre fontos, hogy minőségi szórakozást, kultúrát csempésszünk az otthon rekedtek életébe, ezért az AGORA Kulturális Központ Facebook-oldalán kívül az önkori (Szombathely MJV) is kitoljuk ezen alkotásokat minden szerdán és szombaton, 19:00-kor.

 

Ilyen szuper dolgok születnek:

 

Aztán szintén önkéntesek segítségével megkezdtük a maszkok kihordását a szombathelyieknek. Háztartásonként 2-2 mosható textilmaszkot tudtunk kivinni és a mai napig is zajlik ezeknek a kiszállítása. 66 ezer maszkról van szó, egy csomót le is nyúlnak a postaládából, szóval nem kis meló, de megéri.

Húsvét előtt pedig úgy gondoltam, tök jó lenne a lehető legtöbb hátrányos helyzetű gyereknek megszépíteni a húsvétját, ezért szombathelyi ovikkal összefogva édes kis apróságokat juttattunk el a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményeiben lakó gyerekeknek. A kézműves ajándékokat több helyi ovi dolgozói készítették el és a polgival, alpolgival együtt az intézményvezetőkön keresztül juttattuk el hozzájuk. 

Lesz még más meglepi is, fúvósokkal, zenészekkel, de arról majd később.:)

 

 

 

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Önkormányzati-blog Szombathely: meg sem álltunk a polgármesteri kabinetig

Végre Szombathelyen is kezdenek körvonalazódni a dolgok, így most már én is be tudok számolni erről és arról. Szombathelyről azt Read more

Vízszinteskedéseitekért! – Képviselőnk megszüntette az emberellenes vasakat a II. kerületi buszmegállókban
Veronika csavarbehajtóval eltávolítja a buszmegálló padjain lévő elválasztó vasakat

Mi a leghatékonyabb szerződésmódosító eszköz női politikusok számára? Biztosan kitaláltad: a csavarbehajtó! Juhász Veronika, az MKKP II. kerületi önkormányzati képviselője Read more

2021-ben ezeket csináltuk Zuglóban

2021-ben sem tétlenkedtünk a zuglói önkormányzatban, a teljesség igénye nélkül ezek voltak azok az ügyek melyekkel foglalkoztunk, volt ahol sikereket Read more

Átvilágítottuk a Zuglói önkormányzat médiacégét – Ezer sebből vérzik

Az évi 220 milliós büdzsével Horváth Csaba Budapest, XIV. kerület polgármesterének kezdeményezésére 2020-ban létrehozott zuglói médiacég a Zuglói Információs és Read more