Újjáépült a szegedi űrállomás, mélytengeri hangulat a Széchenyi téren – Ezt csináltuk Csongrád-Csanád megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Csongrád-Csanád megyében.

Júliusban mi is beszálltunk a kormány aktuális gyűlöletplakátjainak újraértelmezésébe, így mindjárt szimpatikusabb lett az üzenet.

A Széchenyi téren padokat és járdát festettünk, így próbálva hűsítő mélytengeri hangulatot teremteni a nyári kánikulában.

Nem messze, a Híd utcában pedig négyszínt festettünk, és ezúttal meglepő módon még a rendőröket sem érdekelte a dolog, pedig szinte már vártuk, mikor jelennek meg igazoltatni.

Augusztusban otthonosítottunk egy buszmegállót az öthalmi kolesznál.

Szeptemberben a Mars téren tartottunk négyszínfestést. Szerencsére volt rá EU-s pénz, így kijött potom 15 millióból.

Novemberben elkezdtünk pultozni, hogy kiderítsük, szerintetek mire kellene költenünk a Rózsa Sándor közpénz tékozló alapból. Emellett adományokat gyűjtöttünk a pultunk átmatricázására is, számításaink szerint 20 millió forintnál nem kerülne többe.

A Cserepes sori villamosmegálló környékén is volt egy pad- illetve járdafestésünk.

Novemberben a Szögedi Mönyétsereg újra elkészítette a Szegedi Űrállomást! A Pláza és a Kossuth Lajos sgt. szuperkörforgalma között immáron két terminál is üzemel, amely kiváló példa a szegedi turizmus növekedésére.

Az 1. terminálról induló tram-shuttle a napfény városát Hódmezővásárhellyel és a Szíriusszal köti össze, a városban villamosként, a városok között ramjetként közlekedve.

A 2. terminálról az Űrliga hajóival egzotikusabb bolygókra utazhatnak a toxikus, gyűlölködéssel terhelt közéletbe belefásult honfitársaink. Arrakis? Eros? DS9? Most olcsóbb, mint honvédségi géppel menni Dubajba! Természetesen az űrrepüléstől félőkre is gondoltunk, így pozitív üzenetekkel (pl.: ölelésre kijelölt hely, az élet szép) kívánjuk szebbé tenni napjaikat. A városképi jelentőségű romnak lassan beillő trafóház felújítása mindössze potom 53 milliárdnyi soroskapcsoláspénzbe került.

Ha már szóba került Hódmezővásárhely: augusztusban újra akcióztunk ott is, a Népkertben varázsoltunk néhány állatot a padokra.

Szentesen eddig csak klubunk volt, önálló akciónk nem, de könnyen lehet, hogy hamarosan ez is megváltozik. Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP Szeged és az MKKP Hódmezővásárhely oldalt kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Mégis mi ez a tram-train, és miért hirdettek szegedi passzivistáink fekvőtámaszozós, illetve megállótakarító kihívást?

Ezer éves a kérdés: Nagy, sárga, és fáj, ha belemegy a szemedbe, mi az? Kórusban jön a válasz, hogy a Read more

A kislány három, a híd kettő – avagy a harmadik szegedi Tisza-híd rövid sommázata

Aki szegedi, Szeged-környéki, vagy akár csak egyetemi éveket töltött a Tisza parti városban, az tudja, hogy mióta a rendszert leváltottuk Read more

Elnöki megtekintés Szegeden

Dada Suzi elnök és Kovács Gergő elnök megtekintette a párt szülővárosát, Szegedet, ahol nem helyezett ki csikkszavazót. A szegedi passszvistákkal Read more

Ingyensör-osztás és a bizonyíték, hogy Barcs létezik – Ezt csináltuk Somogy megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more