Kecskemét legnagyobb kisaluljárója

A kisaluljárónak komoly története van

Minden egy napsütéses reggelen kezdődött még tavaly november elején. A (valamikor fehér) szétgraffitizett falakra erdőt és tavat varázsoltunk tele mindenféle hibrid lénnyel. Azonban az elhibázott brüsszeli szankciók már akkor elkezdték letépkedni az állatokat a falról, mi pedig szomorúan vártuk mikor érzi majd úgy, hogy elég volt. Most, egy évvel később úgy gondoltuk azzal tudjuk legszebben megünnepelni az aluljáró beerdősítésének évfordulóját, ha kijavítjuk a hanyatló nyugat rongálásait. Reméljük ez most már így marad!

Ez is érdekelhet:
Építettünk tetőt ennek a szerencsétlen buszmegállónak

Biztos hallottatok már ezekről az egészen szürreális, vagy legalábbis totálisan értelmetlen buszmegállókról, amiket a VIII. kerületben építettek nem rég. Mert Read more

Hatalmas siker: a tető!

Biztos hallottatok már ezekről az egészen szürreális, vagy legalábbis totálisan értelmetlen buszmegállókról, amiket a VIII. kerületben építettek nem rég. Mert Read more

Űrmegálló

Űrmegállóvá alakult a 21-es egyik megállója a táborunk során, a szentendreiek vezette városfelújítós csoport segítségével.   Ezzel is próbáltunk segíteni Read more