Négyszín-visszafestés a felújított járdára, hullámvasút Kemenesmihályfán – Kedvenc Vas megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk egy percig sem. Lett 1900 új passzivistánk, szerveztünk 77 zöld és szociális akciót, tartottunk 201 klubot, előadást és képzést, lebonyolítottunk 323 városfelújító és figyelemhívó street art akciót. Ebben a posztban arra tekintünk vissza, melyek voltak talán a legjobban sikerült akcióink idén Vas megyében.

Mindent IS csináltunk Celldömölkön és környékén

Az utóbbi időben kifejezetten megnőtt a passzivista aktivitás Celldömölkön, bár a klubot Sárváron tartottuk, akcióból viszont többet is sikerült a környéken kivitelezni. A legnagyobb visszhangot az a hullámvasutas táblánk kapta, amellyel a Kemenesmihályfa és Celldömölk közötti borzalmas útviszonyok örökkévalóságára szerettük volna felhívni a figyelmet.

Több másik táblát is helyeztünk ki erősen kátyús útszakaszokon, az egykori KRESZ-park mellett (ahol most vagy hat focipálya van) pedig megalapítottuk a helyi Kátyúszörny FC-t, hogy a gyermekek valóban hasznos tudásra tehessenek szert.

Kiemelten foglalkoztunk a vasútállomások melletti biciklitárolókkal, mivel olyan információk jutottak el hozzánk, miszerint bicikli-, khm, birizgálók élnek a környéken. Szóval megpróbáltuk lefizetni őket.

Egyik sétálásunk közben majdnem kificamítottuk a bokánkat a Bagolyvár előtt a fűben csatangolva, így ezeket a lyukakat beárvácskásítottuk, akárcsak a vasúttal szemben lévő MÁV főhadiszállás előtti beton virágkaspókat. Utóbbinál mindenki megnyugtatása érdekében a csapat direkt igénybe vett egy szakembert, akinek virágültetésből van diplomája, így a kukacvirágok, varjúhájak és a hagymás virágok nem lettek kigazolva. Sikerült több fiatalt is bevonnunk, a virágágyás felszántásán még egy ekés Duplo-traktor is dolgozott. Matricázni vagy csak néhány jó szóra is sokan csatlakoztak hozzánk.

Négyszínfestettünk is egyet a városban, hogy minden arrajárónak jobb legyen a közérzete. Ráadásul ehhez kapcsolódóan közfelkiáltással létrejött a Városgondnokság 2.0 névre keresztelt szervezetünk, ami garantálja, hogy jövőre is bőven hallatunk majd magunkról.

Padültetés Sárváron

Három-négy éve jött egy bejelentés a Rendkívüli Ügyek Minisztériumához, hogy újítsuk fel a Szegedi Kőrös Gáspár utcai játszóteret Sárváron, illetve tegyünk oda egy padot és egy kukát, mert nincs. Nos, sikeresen addig vártunk, amíg felújították a játszóteret, de pad és kuka továbbra sem lett. Előbbit magunkra vállaltuk, így míg a sárváriak elfoglalták magukat a választással április 3-án, helyi passzivistáink egy új padot varázsoltak a játszótérre.

Kampányfilmklub Répcelakon

Répcelakon a kampány során egymás után három hétvégén is tartottunk borkóstolással egybekötött filmklubot, illetve beszélgetést. A Magyarhangya filmjeit vetítettük, környékbeli termelők borainak kíséretében. Jelöltünket, Zakota Tamást a helyi televízió is meginterjúvolta ezzel kapcsolatban, a riportot alább lehet megnézni (6:22-től).

Padokat vittünk a Jáki úti temetőbe és Újperintre a játszótérre

Szintén a kampány során Szombathelynek is adományoztunk három padot helyi jelöltünk képviselői keretének terhére. A helyszínek kiválasztásában a Vasi Zöld Patrióták Egyesület működött közre. Két padot a Jáki úti temető Savaria urna fala elé állítottunk ki Zakota Tamás Vas megyei koordinátorral. A hely szakrális jellege miatt sajtónyilvános kampányeseményt nem tartottunk. A harmadik pad pedig az Erkel Ferenc utca és az Alpár Gyula utca kereszteződésénél található játszótérre került, itt ingyen sört is osztottunk az átadás örömére.

Megkért minket az önkormányzat, hogy fessük vissza a négyszínt a felújított járdára, mert jól néz ki

Szinte már megszoktuk, hogy vegzálnak bennünket a négyszínfestéseink miatt: számos igazoltatás van mögöttünk, sőt olyan is előfordult, hogy az FKF kirendelt munkatársai magasnyomású vízsugárral mosták le a közveszélyes színeket a járdáról.

Szombathelyen ehhez képest olyasmi történt, amire talán utoljára számítottunk volna: felújították a töredezett-négyszínfestett járdát az uszodával szemben, de azt kérte tőlünk a város, hogy fessük újra, merthogy szerették az emberek.

Nem vicc! Kipróbáltuk, ilyet még úgyse csináltunk. Aztán persze helyreállt a világ rendje: az egyik helyi lapban betámadtak bennünket, de a cikk végén szereplő szavazás eredménye itt is magáért beszél.

Trafóház-festés Gyöngyösszőllősön

Március végén készült szombathelyi civilek, illetve passzivistáink (különösen Pavelkovits Petra) közreműködésével az alábbi falfestmény a gyöngyösszőllősi városrész egyik trafóházára. Ezzel párhuzamosan avatták fel egyébként Merkly Ferenc egyik szobrát, amely Gyöngyösszőllős első világháborús hősi emlékműve.

A napfény felé futó katonák koncepciója egyébként amiatt készült, mert az ottaniak kérték, hogy állítsunk ezzel is emléket a szoborhoz hasonlóan az elhunyt szőllősi katonáknak. A színvilág pedig a Szombathelyi Szőlősi Jézus Szíve Templom egyedülálló rózsaablakainak színét adja vissza.

A körzet képviselője vette meg a passzivistáknak a felújításhoz szükséges alapanyagokat, majd maga is segített a csiszolásban/festésben. A helyi püspökkel ráadásul az elején és a végén meg is vendégelték a festésben résztvevőket.

Elindult a szombathelyi olvasókör

Terjed az okoskutya, ugyanis olvasókört indított a kutyapárt Szombathelyen is. Igaz, itt a budapestitől eltérően inkább szépirodalmi vonalon olvasgatunk és beszélgetünk róla. A farvizen minimálisan szóba került azért a politika is, csak aztán mindig gyorsan kezeltük a problémát a “DE VISSZATÉRVE A KÖNYVHÖZ” felkiáltással. A tervek szerint havi rendszerességgel gyűlünk össze minden hónap utolsó keddjén (kivéve december, amit január elejére csúsztatunk). Első alkalommal, novemberben Dragomán György Máglya című könyvét olvastuk, és erről beszélgettünk.

Igazi sikere az olvasókörnek, hogy voltak akik csak erre az alkalomra készülve vették meg a könyvet, volt aki 80%-ban olvasta el, más még bontatlanul szorongatta azt ígérve, hogy elolvassa. Valaki erdélyi felmenői miatt volt rá kiváncsi, más még a diák írót ismerte meg. Akadtak, akik régebben olvasták és már megkopott az emlékezetük, és olyan is volt, aki minden könyvét olvasta, csak ezt nem.

Színes társaság voltunk, bízunk benne, hogy legalább ekkora vagy még nagyobb lendülettel folytatjuk. A következő alkalom január 3-án lesz, ekkor Dave Eggers: A kör c. műve kerül majd terítékre. És igyekszünk fotókat is készíteni, mert az első alkalommal nem sikerült.

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP Vas megyeMKKP Őrség, Szentgotthárd, Körmend és környéke, valamint az MKKP Sárvár, Kőszeg és környéke oldalakat kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Legyél az oligarchánk!

Ezzel abban segítesz, hogy továbbra is csinálhassuk, amiért szeretsz minket, sőt abban, hogy még jobban csinálhassuk. Ha vállalod, hogy havonta fix összeggel támogatod a pártot, cserébe hamarabb kapod meg fontosabb blogbejegyzéseinket, videós tartalmainkat. Meghívunk nem nyilvános rendezvényekre / bulikra és online beszélgetésekre. Megismerheted az önkénteseinket, a párt vezetőit, alkalmazottait. Javaslatokat tehetsz működési kérdéseinkre. Limitált, felszámozott cuccokkal és számodra hamarabb elérhető termékekkel jelentkezünk hónapról hónapra. Tetszik? Jelentkezz ide kattintva!

Komment!
Ez is érdekelhet:
A szukafattyak füzete Kőszegtől a svájci óragyárig – avagy a legmocskosabb könyv, amit eddig olvastunk

A januárra átcsúsztatott decemberi klubunk azzal kezdődött, hogy egyik társunk felajánlotta Esterházy Harmónia caelestisének első (régi) kiadását annak, aki szeretné, Read more

Nincs karácsony Kevin nélkül Kőszegen, hungarikum buszmegálló Oszkó-felsőn – Kedvenc Vas megyei akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

Szofi világa – a filozófia történetéről a szombathelyi olvasókörön

A könyvet Emesénk javasolta, a miért?-re az volt a válasza, hogy neki fiatal(abb) kislánykorában meghatározó élményt adott a mű. 1952-ben Read more

Vigyázat! Veszélyes gyerekek Szentgotthárdon

Szentgotthárdon az Arany János általános iskola diákjai annyira veszélyesek a társadalomra, hogy a kerítésre kb másfél méter magasan szögesdrótot húztak, Read more