Úgy néz ki, megint elkezdtünk szemetet szedni

Szemetet szedtünk a szombathelyi Erzsébet fa maradványainál és az egykori Papaya alatt. Akkora gáz volt, hogy sikerült még a részben megbújó Hende Csabaval is találkoznunk. Nem sikerült mindent összeszednünk, a Május 1 Étterem és Rendezvényhelyszín és az egykori Papaya közötti szakaszon rézsűn továbbra is rengeteg sörösüveg, üveg és műanyagpohár, szívószál, csigicsikk található, öngyújtó, elfbar található. Olyan mintha a teraszról az emberek ezeket a dolgokat ide a rézsűbe dobálnák.

Persze biztos nem lehet mindent csak a szórakozóhelyre fogni, de tény, hogy a hely mellett vannak csak kukák (az egyik fedelét is magtaláltuk a bambusz alatt), azután a Szent István parkban található a következő, addig pedig mindenki dobálja szét a szemetét. Ugyanez a helyzet, ha a víztorony irányába hagynánk el a területet.

Jelenleg még arra sem veszik a fáradságot, hogy a terasza alatt, a saját épület melletti lépcsőkön, a parkolóban és a fa melletti lépcsőfeljárónál összeszedjék a rézsűből a poharakat, összeseperjék a szívószálakat, cigicsikkeket, cigisdobozokat, karszalagokat, amelyeknek mennyiségük alapján eléggé egyértelműen az ő vendégkörüknek van köze.

Szóval valamit hosszútávon kezdeni kellene a helyzettel, biztos nemcsak a hely felelőssége, és nem is csak az önkormányzaté, de nem is csak a szórakozott, esetenként részeg fiataloké. Valami megoldást biztos ki lehet találni, mert az nonszensz, hogy az önkormányzat nem tesz ki kukákat, a Maxxx Club Szombathely felelőssége pedig a bejáratnál megszűnik.

Eközben a zöldfelület-fenntartó lekaszálja a területet, feldarabolva damiloskaszával a műanyag poharakat, törve az üveget, vagy éppen továbbra is otthagyva a drótkerítéskupacot, mert őket csak füvet nyírni küldték. Ez pedig megoldási szándék nélkül, hosszútávon csak elmérgesedő viszonyt tud majd szülni, ahol mindenki utál mindenkit, pedig egymást szeretve azért csak jobb lenne, különösen annak fényében, hogy nyílnak a rézsűben a szártalan kankalinok.

Valószínűleg ebből az akciótípusból megpróbálunk rendszert csinálni, most hétvégén például arra bíztatjuk passzivistáinkat és mindenki mást is, hogy csatlakozzanak be segíteni a Tiszta Szombathelyi Parkerdőért Csoportnak erdőt tisztítani! Mi is megpróbáljuk minél nagyobb létszámban aktivizálni a passzivsitáinkat, hogy a parkerdő egy kicsit tisztább hely lehessen. ?

Aztán majd meghirdetjük a saját következő szemétszedő eseményünket is!

Ez is érdekelhet:
Igazi fű

Tettünk valódi füvet a műfűre, hátha

Növényesített villamosmegállók

Szereltünk fel növényes csöveket a felújított villamosmegállókba a Bartókon, ha már a fővárosnak nem sikerült növényeket idehelyeznie. Ezek ilyen pozsgás Read more

Vajon mi történik, ha van hova dobni a csikket?

Nem sikerült tökéletesre a Nyugati tér felújítása. Rengeteg csikket elültettek, de nem hajtott ki egyik sem. Fotó: jarokelo.hu Nyomtunk helyettük Read more

Oké, egyelőre kaktusz, de aztán jönnek a húsevő növények

Oké, lehet, hogy mégse a Nyugati tér felújítása nem sikerült, mint ahogy hittük, mikor az üres ládák néztek ránk hülyén. Read more