„Miénk-e egy döntés? Önismeret és minimalizmus a fogyasztói társadalomban” címmel Vági Zsolt mentálhigiénés szakember tartott előadást a Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében. A moderátor Juhász Veronika (MKKP II. kerület) volt. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb elhangzottakat, de érdemes megnézni a teljes felvételt.
AZ ELŐADÓRÓL Zsolt a munkája során segítő beszélgetéssel, személyközpontú módon egyéni kliensekkel foglalkozik, akár egy tanácsadó pszichológus. A cél, hogy akik hozzá fordulnak, jobban megértsék saját magukat, kapcsolataikat, környezetüket. Nem dolgoznak klinikai problémákkal, mentális betegségekkel. Zsolt emelett jóideig egészségtudományokkal (táplálkozástudomány) is foglalkozott, ekkor kezdett el a fenntarthatóság felé orientálódni, diplomamunkája is ezzel kapcsolatos. Leggyakrabban fogyással kapcsolatos problémákkal dolgozott. Mint kiderült, a probléma gyökere minden esetben valamilyen önismereti kérdéshez vezetett. Például, hogy miért nem tudunk olyan döntéseket meghozni, amik segíthetnék az életmódunk a jobbá tételét, miért nem tudunk bizonyos helyzetekben nemet mondani. Tehát a probléma sosem táplálkozástudományi jellegű volt. Zsolt néhány éve már csak ezzel az önismereti szemlélettel foglalkozik. A Messzelátó Egyesületben kezdett a minimalizmussal, és ennek az önismereti kérdésével foglalkozni. A munkatársaival olyan megközelítést próbáltak kidolgozni, ami nem túl zöld, nem túl spirituális, nem túl materiális, hanem összefoglalja azokat az irányelveket, amelyek segítenek értelmesebb életet élni. Innen jutottak a minimalizmushoz. Mint azt leszögezte, előadása nem nagy igazságok kinyilatkoztatásáról szól, nem fogja megmondani senkinek sem, mit hogyan csináljon. A lényeg sokkal inkább az, hogy folyamatosan tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mit miért csinálunk, mik a motivációink hozzá. |
Észrevétlenül zsákmányolunk ki erőforrásokat magunk körül
Zsolt Indiában élt a pandémia alatt, ott vett részt környezetvédő és közösségépítő tevékenységekben olyanokkal, akik hozzá hasonlóan szintén ott kellett, hogy maradjanak. Megfigyelte, hogy a hinduk a környezetre valamiféle szent, isteni megnyilvánulásként tekintenek, ám mégis elképesztő mennyiségű szemetelés van. Emögött az ellentmondás mögött a döntéseinkkel kapcsolatos mentálhigiénés probléma rejlik.
A WHO előrejelzése szerint 2030-ra várhatóan több lesz már a mentális betegségekből következő szövődmények száma, mint az egyéb testi megbetegedéseké. Ilyenek a kiégés okozta problémák, a szorongás, a depresszió. Ez egy rendszerszintű probléma. Vagyis, az az intenzív vágykielégítő életmód, ami jellemző az emberekre, ma már nagyon széles tömegek számára elérhetővé vált.
Ahogy a gazdaságot működtetjük, az teljesen eltávolodott az etikától és az emberi értékektől, amik korábban kordában tudták tartani a gazdasági növekedést. Ez valamikor a 18. században kezdett radikálisan megváltozni. Ezzel elkezdett átalakulni a társadalom szerkezete is. A világhoz való viszonyunk ma már sokkal inkább a birtokláson alapszik: mindenkit és mindent a tulajdonunkká akarunk tenni. Ez megfigyelhető az életünk minden szegmensében, és szemben áll azzal, ahogy a természet működik. Ennek következményeként észrevétlenül zsákmányolunk ki erőforrásokat magunk körül. Ez az egész folyamat súlyos szorongáshoz vezet. Ebből lehet egy kiút a minimalizmus, ami nem egy radikális módszer, de ad egy keretet a döntéseinknek. Ezek a keretek olyan értékek, amelyek túlmutatnak az egyénen. Kölcsönös létezési állapotban tudunk jól működni.
A lelassítás során a teljes identitásunk megkérdőjeleződhet
Első lépésként meg kell vizsgálni, mit miért teszünk. Döntéseink sorrán mellőzünk mindenféle tudatosságot. Napi harmincötezer döntésünknek nagyon kis része tudatos csupán. Legtöbb döntésünk automatikusan jön létre. Minél több tudatos döntést akarunk meghozni, annál több energiára van ehhez szükség. A döntési energiánkat ezért tréningezni kell, ellenkező esetben létrejön a döntési paralízis. Az itt megbúvó probléma: a gyorsaság. A mai világban való létezés egyre gyorsabb emberi működést tesz szükségessé. Ha képesek vagyunk valamilyen módon lassítani a működésünket, a döntéseink egészen más perpektívába rendeződnek.
A lelassítás nagyon egyszerűnek tűnik, ám éppen ennek az egyszerűségnek a megtevéséhez szükséges nagyon sok erőfeszítés. Erről a lelassításról szól a mindfulness és más meditációs irányzatok. Ennek a következménye a döntési energia növekedése lesz. A gyorsaság csökkentésével az értékek vizsgálatára is lehetőség nyílik, és ebből a jelenlétből hozunk meg egy másfajta döntést. Ehhez a konceptuális elménk fogságából kell kilépni. Egy ilyen folyamat során a teljes identitásunk megkérdőjeleződhet. Ehhez nem kell feltétlenül krízisbe kerülni, hanem gyakorlással is megvalósíthatjuk ezt, így növeljük a döntési energiánkat, úgy ahogy a minimalizmus is.
Tehát a vágyaink helyett a szükségleteinkkel kezdünk el foglalkozni. Ha túl messzire tesszük az idealizált világképünket attól, ami éppen van, az nagyon bénító hatású lehet, és azokban a helyzetekben, amikor fontos lenne a tudatos döntés, automatikusan döntünk. El kell kezdeni automatikus döntéseinket megkérdőjelezni, illetve, hogy legyünk annak tudatában, ahogy most épp élünk, az szenvedést hoz magával. Vizsgáljuk meg, hogyan viszonyulunk környezetünkhöz, a másik emberhez, szüleinkhez, a belső narratívánkhoz.
A változáshoz nem elegendő a belátás. Változtatni kell az aktuális életvitelünkön, viselkedési normáinkon, szokásainkon. Itt jön képbe a jelenlétünk fontossága. A jelenlevés gyakorlása tehát a legfontosabb feladat. Ha megjön a belátás, akkor az a fontos, hogy tudjuk, mi az, ami egyéni szinten megvalósítható. Kisközösségi szintén van értelme igazán meghozni döntéseket. Ha megvan az az érzés, hogy a felelősség nem csak a miénk, könnyebb dönteni.
A közönség kérdései Zsolthoz
Mit értesz minimalizmus alatt? Hogyan határoznád meg?
Alapvetően a szükségleteink folyamatos vizsgálata: mi az, amire szükségünk van, és mi az, amivel csak vágyainkat akarjuk kielégíteni. Minimalizmus a döntésekben, a kapcsolati rendszerben, a körülöttünk lévő tárgyakban, gondolatokban. Abból indul ki, hogy nincs szükségünk annyi mindenre, mint amennyi körülvesz minket, tárgyak és információ szintjén sem. Főleg az információkból van túlkínálat, ami elkerülhetetlenül gyorsítja az embert, közben az információ feldolgozásának sebessége nem gyorulst ezzel párhuzamosan. Tehát a minimalizmus egy aktív tett, amiben önként felülvizsgáljuk, hogy mi a legkevesebb, amire valóban szükségünk van.
Hogyan valósul ez meg nálad a gyakorlatban?
Például tudatos döntések meghozatalával a vásárlás terén, vagy abban, mennyi dolgot halmozok fel otthon. Tényleg kellenek-e új ruhák, új telefon? Fontos-e, hogy autóval utazzak, vagy lehet biciklivel is? A banán vagy avokádó helyett nem lenne-e elég az idényjellegű zöldség, gyümölcs?
Miért válnak már a másokkal folytatott beszélgetéseink is kvázi egy versennyé, amit valakinek meg kell nyerni (elnyomó), valakinek pedig el kell veszíteni (elnyomott)? Ezek alapján választjuk meg a szavainkat is.
Már a nyelvben is megjelenik a birtoklási szándékunk (orvosom, ügyvédem, stb.) Birtokolni akarunk tudást, előnyöket. Éles különbség van a keleti (pl. japán) és a nyugati (pl. amerikai) attitűd között. Míg az első szemlélődő (látom a virágot), a másik magáévá akarja tenni (letépem a virágot). Csak akkor leszünk képesek felismerni a tudatosság fontosságát a döntéshozatalban, ha egyéni döntéseinkről tapasztalatot szerzünk egy kisközösségben, például annak konkrét, másokra gyakorolt hatásáról.
Önreflexió hiányában a kisközösség is terepe lehet a kizsákmányolásnak, akár észrevétlenül is. Miért gondolod, hogy ezen a szinten el lehet kerülni az elnyomó-elnyomott viszonyulást?
Itt van lehetőség megtapasztalni, hogy nem teljesen egymástól függetlenül létezünk. Az értékalapú kisközösségeknek van egy önszabályzó működése, ami segít abban, hogy egyensúlyban legyenek az emberi viszonyok.
Mit szeretne megoldani valójában a minimalizmus?
Ez egy kísérlet, ami irányt ad önvizsgálatunk számára. Egyéni szinten segíthet abban, hogy a kevesebb néha több. Több ember lemondott az egyszemélyes autóhasználatról, a húsfogyasztásról, vagy évente maximum egyszer vesznek ruhát. Ha ez elér egy kritikus tömeget, nagyobb társadalmi hatása is lehet.
Milyen előnyöm vagy hátrányom származik abból, ha egy adott helyzetben megteszek vagy nem teszek meg valamit?
Ha képes vagyok a másik szemszögéből is nézni a helyzetet, így tudok igazodni a másik emberhez. Nincsenek nagy dolgok, csak kicsik. Ha sok kis dolgot megteszünk, azzal tovább léphetünk. Ide tartozik az önkontroll fontossága. A vágykielégítést nem tudjuk késleltetni, amit kigondolunk, annak azonnal meg kell történnie. Nagy krízis, amikor ez valamiért nem sikerül, például mert lebetegszünk. Ilyenkor el kell fogadnunk, hogy most nem tud úgy működni a testünk, ahogy akarjuk.
Milyen taktikát használjon az, aki szeretne nem elnyomó módon viselkedni, viszont a környezete ezt gyengeségnek éli meg és elnyomja? Milyen taktikát válasszon az, aki nagyjából tisztában van a környezeti és egyéb tényezőkkel, de a világ jobbá tételére irányuló attitűdje nem hagyja nem foglalkozni a környezetében zajló történésekkel?
Ha autentikusan és a saját magunk által átgondolt értékek szerint élünk, az nem tetszik mindenkinek. Ha elutasítod a fogyasztói, patriarchális társadalom által kidolgozott viselkedési módokat, azt gyengeségnek tekintik. Ilyenkor nagyon fontos, hogy ezeket az értékeket, amelyek szerint meghozzuk a döntéseinket, szilárdan lássuk. Ezért is fontosak a kisközösségek, mivel a szűk környezetem nem fogja gyengeségnek ítélni a viselkedésemet, döntéseimet. És látom, hogy a körülöttem lévő emberek is hasonlóan működnek. A közösség abban is segít, hogy nincs az az érzésem, hogy mindent nekem egyedül kell megoldanom. A változást pedig sok ember közös cselekvése hozhatja el. Ezt az egészet most tanuljuk. Nincs bevált recept, nincsen semmi garantálva és fontos a reflexióra való lehetőség.
Elképzelhető egy olyan társadalom, ami politikailag is teljesen más értékekre épül? Merre menjünk, és hogyan, hogy ez megvalósulhasson?
Az oktatási rendszer teljes átalakítására lenne szükség. Olyan értékekre kellene fókuszálni, mint a kölcsönösen lézetés, a minimalizmus, egyfajta kimozdulás a fogyasztói társadalomból. Ki kellene lépni abból a kétirányú erőtérből, ami jelenleg meghatározó. Magyarországon az ilyen irányú próbálkozások eddig perifériára kerültek (például Lányi András).
Miért tabutéma a magyar társadalomban a mentális fittség? Miért számít nálunk gyengeségnek?
Gyengeség bizony, amikor valakinek olyan problémája van, ami nem az erőt szimbolizálja. Lelki egészségünket csak akkor tudjuk jobbá tenni, ha változtatunk a mindsetünkön, életmódunkon.