„Településképi okokból” nem engedi az önkormányzat, hogy esővédő féltetőt szereljünk fel egy buszmegállóba Kőbánya szélén

Többen jelezték nekünk, hogy a 99-es busz Basa utcai és Hízlaló téri megállóiban egyik irányban sincs semmilyen utasváró, emiatt az utasok eső vagy vihar esetén közvetlenül ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A közelben működő Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény miatt a probléma sok gyereket is érint.

Kőbányai szervezőnk, a Savköpő Menyét kezdeményezésére március közepén levelet küldtünk az önkormányzatnak, amiben leírtuk, hogy mivel korábban már számos buszmegállót építettünk és helyeztünk ki, ebben a négy esetben is vállalnánk a beszerzést és a kivitelezést, amennyiben az önkormányzat finanszírozni tudja az anyagköltséget. Másfél hónappal később kaptunk választ, aminek a lényege nem túl meglepő módon az volt, hogy köszönik a felajánlást, de sajnos nincsen pénz.

Mi azonban nem hagytuk annyiban: felajánlottuk, hogy saját költségünkre felszerelünk legalább egy esővédő féltetőt a Hízlaló téri megállóba, mivel ott amúgy se férne el rendes utasváró. A semminél ez is több, és ennek a költségét viszonylag könnyen össze tudnánk szedni közösségi finanszírozásból. Viszont kell hozzá az engedélyük, mivel a tetőt a városüzemeltető cég, a Kőkert kerítésére rögzítenénk (lásd a fenti képet). Eltelt újabb két hét, mire válaszoltak – az indokláson talán még az ismételt elutasításnál is jobban meglepődtünk. Szó szerint idézzük:

„Felajánlásukat köszönettel vettük, azonban településképi okokból a javasolt megoldást sajnos nem tudjuk támogatni.”

Ilyen festői a környék egyébként:

De semmi vész, mivel a levél nem ért itt véget – lássuk a folytatást is!

„Tájékoztatom ugyanakkor, hogy az Önkormányzat és a JCDecuax Hungary Zrt. együttműködése keretében jelenleg folyamatban van annak felmérése, hogy mely megállókban lenne leginkább indokolt utasvárók elhelyezése, illetve a BKV által megszüntetett utasvárók pótlása. A lehetséges helyszínek között a Basa utca is felmerült. A felmérés eredményéről, valamint a megvalósulásról a későbbiekben fogunk tudni további tájékoztatást nyújtani Önnek.”

Tehát már folyamatban van annak felmérése, hogy ESETLEG majd VALAMIKOR legyen-e ott utasváró. Addig meg ázzanak nyugodtan az emberek, csak a településkép ne sérüljön.

Ha olvasnál további buszmegállós kalandjainkról is önkormányzatokkal, erre tessék:

(Szöveg: Láng Dávid)

Komment!
Ez is érdekelhet:
Amikor az Újrahasznosítás Istennője találkozik a Dinóval a csillámtetkókészítő asztal mellett – Ilyen volt az idei MKKP-gyereknap

A tavalyi évhez hasonlóan idén is tartottunk gyereknapot gyerekeknek és örökgyerekeknek a Népligetben, ismét a Savköpő Menyét szervezésében, de most Read more

Összedobtátok két kosárpalánk árát a kőbányai Wesley iskola hátrányos helyzetű diákjainak

A Savköpő Menyét, alias Hankó Klári régóta egyik szívügyének tartja az Oltalom Karitatív Egyesületet, illetve az általuk fenntartott Wesley János Read more

Környezettudatos Légiparádéval emlékeztünk meg legfontosabb nemzeti ünnepünkről, augusztus 27-ről

Először tavaly tartottunk extra nagy költségvetésű ünnepi megemlékezést, légiparádét és tűzijátéknemnézést augusztus 20-a tiszteletére a Népligetben. Idén újra ezen a Read more

Római kori lépcső, közmalom, folyton változó térfigyelő rendszer – Ezt csináltuk mostanában Kőbányán

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more