Nem szegénynek való vidék – Filmklub és beszélgetés Zalaegerszegen a Népfőiskola keretében

A lakhatás alapjog – ezt vallja A Város Mindenkié. Ők egy Budapesten működő aktivistacsoport, akik azért küzdenek, hogy senkinek ne kelljen hajléktalanságban élnie, és senkinek a gyerekét ne vegyék el azért, mert szegény. Aktivistáikkal, akik közül többen maguk is a hajléktalanságot, lakhatási szegénységet megtapasztalt emberek, arra akarják rávenni a hatalom szereplőit, hogy olyan politikát alakítsanak ki, ahol senkit nem üldöz a törvény a sorsa miatt.

Készült róluk egy dokumentumfilm Nem szegénynek való vidék címmel, amely bemutatja a csoport tagjait, és végigkíséri őket néhány konkrét akciójukon: vajon sikerül-e megakadályozniuk, hogy egy többgyerekes családot kilakoltassanak a hatóságok? És azt sikerült elérniük, hogy egy erdőben élő csoportot a kispesti Önkormányzat ne elkergessen a kunyhóikból, hanem adjon nekik lakást? Megtudjuk azt is, mire megy egy hajléktalanságban élő aktivistájuk, Lakatosné Jutka, aki szeretne felszólalni a parlamenti bizottság ülésén, hogy tiltakozzon a hajléktalanságot bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslat ellen.

Ezt a filmet néztük meg a Kétfarkú Kutya Népfőiskola legutóbbi filmklubján Zalaegerszegen, ezúttal szabad téren. A vetítés után pedig beszélgettünk is a témáról Kardos Ádám, a Magyar Vöröskereszt zalai munkatársának közreműködésével.

Mi a baj a szociális bérlakásokkal?

„Nagyon fontos, hogy átlátható, kiszámítható és szolidáris bérlakásrendszert hozzanak létre, amit törvényekkel is körbebástyáznak. Persze kérdés, miből lesz erre pénz, de mindenekelőtt a szándéknak kellene meglennie hozzá” – fogalmazott Ádám. A szociális bérlakásoknál van egy bizonyos minimum jövedelmi limit, ami azt garantálja, hogy az illető fenn tudja tartani az ingatlant. És természetesen egy felső limit is van, amelyen felül már nem jogosult szociális bérlakásra.

A Vöröskeresztnek nem ez a fő irányvonala, a magyarországi helyzet miatt alakult úgy, hogy több esetben szociális ellátást is végeznek. Bár 15 családok átmeneti otthonát és 40-50 hajléktalanellátó intézményt is működtetnek, még nagyon sok másik feladatuk is van ezen kívül. Országosan inkább a váratlanul jött krízishelyzetek kezelésében erősek, helyi szinten viszont több példa van arra, hogy együttműködést kötnek önkormányzatokkal a helyzet javítása céljából.

Zalaegerszegen is partner volt ebben az (egyébként fideszes) önkormányzat, volt már olyan is, hogy szociális bérlakásba tudtak költöztetni embereket. A helyzetet ugyanakkor nehezíti, hogy alacsony a rendelkezésre álló lakások száma, és ezeknek is csak egy része szociális alapú, a másik részüket piaci alapon adják ki. Komoly probléma, hogy folyamatosan romlik a bérlakásállomány állapota, ezért egyre több olyan van köztük, amit nem lehet kiadni. Erre egy átfogó felújítási program volna a legjobb megoldás, amihez a pénzen kívül civil kurázsira is szükség van Kardos Ádám szerint.

Nagyon fontos lenne az előítéletek tompítása: tudatosítani kellene minél több emberben, hogy a hajléktalanok nagy többsége közel sem annyira lecsúszott, elhanyagolt, piaszagtól bűzlő, mint amilyen kép a köztudatban él róluk. A Vöröskeresztnél például 120-130 ember van egy intézményben, akikre egyáltalán nem illenek a fenti jelzők. Ráadásul – mint azt a beszélgetést moderáló Juhász Veronika hozzátette – akik mégis ilyenek, azok sem így születtek, és egyikük sem érdemli ezt a sorsot.

Nemcsak az szorul segítségre, akinek nincs fedél a feje felett

A hajléktalanellátás legnagyobb paradoxona talán az, hogy mivel a szervezetek az ellátottak száma után kapnak állami támogatást, ebből kiindulva nem lenne érdekük, hogy csökkenjen a hajléktalanság, mivel akkor kevesebb normatíva járna nekik. Kardos Ádám tapasztalata szerint az utcán élők száma Zalaegerszegen csökkent valamennyit az utóbbi időben, az intézményben lakók száma viszont stagnál, sőt talán még nőtt is valamivel. És akik bekerülnek, rendszerint sokkal rosszabb állapotban vannak egészségügyileg és mentálisan is. Ádám szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a közösségi részvételre, minél több önkéntest bevonva. De ezen a ponton is hangsúlyozta, hogy a Vöröskereszt fő profilja nem a hajléktalanellátás.

„Lehet, hogy a hajléktalanok száma összességében csökken, azoké viszont láthatóan nő, akiknek ugyan van hol lakniuk, enniük viszont már nincs mit”
hangzott el egy felvetés a közönség soraiból. A kérdező hozzátette, ő 2010-ben látott először olyat, hogy valaki belenyúl a szemetesbe ennivaló után kutatva, ami borzasztó látvány volt.

Ádám szerint fontos elmondani, hogy jelenleg is több olyan szervezet működik Zalaegerszegen, akik komoly erőforrásokat mozgatva mentik a kidobásra ítélt élelmiszert a nagyáruházakból. A Vöröskereszt is többször támogatta már családsegítő szolgálatok lakásban élő ügyfeleit, az utcai szolgálatuk is rendszeresen ellát olyanokat, akiknek van fedél a fejük felett, de ennivalóra már nem futja nekik. Éheznie tehát senkinek nem kell a városban: ha nem is nagy segítséget, de valamekkorát mindenkinek tudnak adni.

Ferencvárosban teljesen új szemléletet vezettek be

A beszélgetés végén Döme Zsuzsanna Suzi társelnökünk, Ferencváros alpolgármestere mesélt arról, ők milyen válaszokat adtak eddig az érintett problémákra. Elmondása szerint azután, hogy 2019-ben átvették a kerület vezetését, elsősorban a megelőzésre helyezték a hangsúlyt, tehát az intézkedéseik többsége azt szolgálta, hogy minél kevesebben váljanak hajléktalanná. Fontos változás volt, hogy míg az előző fideszes vezetés csak akkor lépett, amikor a tartozások összege akár már milliós nagyságrendű volt, most már 1-2 hónapnyi késedelem után is kiküldik a felszólítást, egyúttal próbálnak segítséget nyújtani a törlesztésben.

A Járványhelyzet megmutatta, hogy nagyon sok párhuzamosság van a rendszerben: az önkormányzat mellett a Vöröskereszttől a Máltaiakon át jó néhány másik civil szervetig terjedt azoknak a köre, akik mind részt vettek valamilyen formában a szociális ellátásban. Ezt is optimalizálni kellett, főleg adatvédelmi szempontból, hogy a szervezetek átadhassák egymásnak a rászorulók adatait.

Suzi tapasztalatai szerint azok mernék legkevésbé kérni, akik a leginkább rászorulnak a segítségre. Nagyon sokszor jött oda hozzá például a fogadóóráján olyan fiatal anyuka, aki családon belüli erőszak áldozataként minden további nélkül pályázhatott volna bérlakásra, de amikor megtudta, hogy élhet ilyen lehetőséggel, először el sem akarta hinni. Persze ennek a másik oldala is jelen van: nagyon sok olyan ember is kilincsel, aki valójában nem rászoruló, mégis meg van győződve róla, hogy neki márpedig jár önkormányzati lakás. Az előző vezetés idején ezek a haveri szívességek még teljesen megszokottak voltak, 2019 után viszont sokkal szigorúbb pontrendszert dolgoztak ki, ami mindenkire egyformán vonatkozik. Ez persze számos konfliktust szül: még hosszú időbe fog telni, amíg mindenki rájön, hogy a korábbi, feudális rendszerben bevett dörgölőzéssel már nem sokra megy.

Ferencvárosnak abban is szerepe volt, hogy a főváros új lakhatási stratégiájába bekerült, hogy törekedni kell az ellátó intézmények arányosabb elosztására. Jelenleg ugyanis a legtöbb a VIII., IX., X. és XIII. kerületben működik, és van olyan kerület, ahol egy sincs. Kimondták azt is, hogy a tömegszállások helyett kisebb, szociális szakemberekkel jól ellátott intézményekre kell váltani. Ez persze a gyakorlatban nem kis idő (és pénz), de már a szándék is előremutató.

Láng Dávid

Komment!