Hogyan lesz két zsák összeszedett üvegcserépből fűszerspirál? Baján megcsináltuk!

Még február elején történt Baján, hogy az elhagyott varroda épületének Honvéd utcai oldala annyira meglepődött az óriási szélvihartól, hogy kitüsszentette az ablakai nagy részét az alatta lévő járdára. Az önkormányzat seprűi azonban lassan pörögtek, sehogy sem akarták eltakarítani a szilánkokat – így a saját kezünkbe vettük az ügyet, és pár extra munkás kéz segítségét is hívtuk. Elkezdtük a szilánkok eltakarítását, azonban a rendelkezésre álló eszközeink segítségével nem sokra jutottunk. Kis segítőink minden igyekezetük ellenére szintén nem tudták befejezni a munkát.

A következő hónapok során patthelyzet alakult ki. Az önkormányzat továbbra sem lépett és takarító szellemeket is hiába próbáltunk megidézni. Közben viszont a szilánkok komoly balesetveszélyt jelentettek, ezért végül megadtuk magunkat a sorsnak, és néhány mindenre elszánt passzivistával eltakarítottuk őket mi magunk.

Komolyabb nehézségek árán sikerült kinyomoznunk az épület tulajdonosát, egy helyi építési vállalkozót. Gondoltuk, felhívjuk és félig viccesen a tudtára adjuk, hogy elvégeztük a munkát, várjuk a fizetséget. Sikerült is elérnünk telefonon – először nem igazán vette a lapot, utána azonban meglepően kooperatívnak bizonyult. Felajánlotta, hogy küld egy teherautót az összegyűlt két zsáknyi üvegcserép elszállítására, és láss csodát, a jármű 5 percen belül(!) meg is érkezett.

Ez már önmagában happy end lenne, de a történet nem ért itt véget, a vállalkozó ugyanis megkérdezte, tudna-e segíteni még valamiben. Mi pedig azt feleltük, hogy ha van nélkülözhető bontott téglája, azzal éppenséggel tudnánk mit kezdeni. Volt neki, nem is kevés: annyit kaptunk tőle, amiből legalább kettő fűszerspirál kijön. Ebből az egyiket azóta meg is építettük, így kicsivel zöldebb és természetközelibb hely lett az Ybl sétány és a Völgy utca panelházai által közrefogott terület. Köszönjük szépen a felajánlást!

Timelapse-videó a munkálatokról:

Jövőbeni bajai akcióinkról ezen az oldalon értesülhetsz, új passzivisták jelentkezését pedig itt várjuk. Legyen minden jobb!

Láng Dávid

Komment!
Ez is érdekelhet:
Virágokat és bónusz paradicsomot ültettünk a gaz helyére a Savaria Hotel előtti ágyásba

Eléggé virágtalan, inkább csak gazos volt a szombathelyi Savaria Hotel előtti virágágyás, ami – mint közben kiderült – nem önkormányzati Read more

A csillebérci növénytetejű buszmegállónk teljes pompájában

Annyira rossz nekik, hogy nagyon élvezik. A megállót nagyjából 3 éve építettük, azóta hozzá se nyúltunk a tetejéhez és ilyen Read more

Másfél millió tonna hulladékot raknának le pár méterrel a karsztvíz fölé Veszprém megyében

A nagyjából 1700 fős Veszprém megyei falu, Márkó lakosai 2021 nyarán szembesültek először azzal, hogy megpakolt teherautók haladnak át a Read more

A blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor

Még 2017-ben ültettük a TAMARISKA bokrokat a régóta üresen álló fatányérokba a Blaha Lujza téri buszmegállóknál (a fenti képen nem Read more