A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére idén is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es országgyűlési választás után elkezdett építkezést. Lett közel 1500 új passzivistánk, szerveztünk kb. 300 zöld és szociális akciót, tartottunk legalább 350 klubot és egyéb rendezvényt, 500-nál is több városfelújító, street art és figyelemfelhívó akciót bonyolítottunk le. Ebben a posztban arra tekintünk vissza, melyek voltak talán a legjobban sikerült akcióink idén Nógrád megyében.
Pilinyi buszmegálló felújítása
Június végén kezdtük el rendbehozni ezt a kissé szakadt megállót Pilinyben, a 22-es főút mentén. Sok buktatót átszökellvén, végül 83%-kal lettünk készen, szembenézve az időjárás, a munkagépek vagy éppen szakszerűség megpróbáltatásaival, éjjeli műhelytevékenységekkel és sötétedésbe nyúló helyszíni munkával. Ugyan csak egy napelemes lámpát kértek, de miért ne válhatna rögtön szélvédetté a rozsdás vasszerkezet? És ha már lesznek falak, akár szépek is lehetnek. Így bővült a projekt.
November végén folytattuk, ekkor új padot, új kukát és polikarbonát lapot szereltünk fel, a túlsó buszmegállóba pedig egy csikkszavazó került.
Ráncfelvarrás a balassagyarmati kutyafuttatóban
2022 nyarán adtuk át az MKKP történetének első legálisan épült kutyafuttatóját Balassagyarmaton. Azóta igencsak ráfért már egy felújítás, ezt pedig szeptember végén két nap alatt meg is tettük: egyik délután csiszoltunk, hogy megszabadítsuk a tereptárgyakat a karmolásnyomoktól és a kopott festéktől, másnap délelőtt pedig festettünk.
A salgótarjáni bicikliút és a vasbeton virágláda esete a véleményszabadsággal
Biztosan hallottatok róla, hogy annyira megutáltattuk magunkat a Kúriával, hogy az kiadott egy jogegységi határozatot, miszerint mostantól bűncselekmény lehet a városfelújítás, például egy pad rendbetétele, de akár a négyszínfestés is. Természetesen mi ezt nem fogadtuk el, és minden létező módon megtámadtuk a határozatot. A hivatalos fórumok mellett stílszerűen további városfelújító akciók keretében. Ezen a bicikliúton például újrafestettük a lekopott festéket, és ha már ott jártunk, kifejeztük, hogy szerintünk nem oké, ha adott esetben ezt is rongálásként kezelik.
Ugyanezt juttattuk kifejezésre egy nagy vasbeton virágláda megszépítésével összekötve is. Első körben a felület tisztítása és az alapszín felfestése várt ránk, ekkor egy padot is felszereltünk, azonban a minta felfestéséig egy hétig nézegették a helyiek a babakék felületet. Ezúton is elnézést a szembeötlő, rikító színválasztásért – reméljük, a mintával együtt már mindenkinek tetszik.
Lépcsőjavítás Salgótarjánban
Áprilisban kipipálhattunk egy addig megoldatlan problémát az MKKP Salgótarján passzivistáinak köszönhetően: a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába érkezett bejelentés egy lépcsőről, amelynek néhány foka már eléggé leharcolt állapotban volt. Azóta viszont újra bátran rá lehet lépni.
Zászlókkal a veszélyes gyalogátkelőhely ellen
Salgótarjánban több baleset is történt már a Rákóczi úton. Ezúttal is bejelentettük a problémát a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába, majd figyelemfelhívó akciónkkal, nagy reményeket fűzve a balesetveszély elkerüléséhez, felszereltünk három gyalogátkelőhelyhez két-két láthatósági zászlótartót.
Megnyugtattuk Gézát
Privát üzenetben érkezett hozzánk április 30-án egy lakossági bejelentés, mely szerint a salgótarjáni Tóstrandnál lévő “Géza ideges” felirat sok embert zavar. Mikor az eseményt kiírtuk oldalunkra, rengetegen jelezték, hogy “el ne merjük tüntetni”, ez már helyi látványosság. Mi mégsem tántorodtunk el, abban bízva, hogy a naphal többeket érint majd meg pozitívan.
Ha jövőbeni akcióinkról is szeretnél időben értesülni, az MKKP Nógrád megye és MKKP Salgótarján oldalakat kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.
Láng Dávid