150 ezer forintért vásároltunk fejlesztő játékokat egy balassagyarmati gyermekotthonnak

A nyár végén meghirdetett országos tanszer- és tanszeradomány-gyűjtésre több mint 1.000.000 forint érkezett be az MKKP-hoz. A pénzről a részletes elszámolást hamarosan közzétesszük, arról viszont már több külön posztban is beszámoltunk, mire költöttük egyes részeit.

Egy budapesti gyógypedagógiai sulinak például 100 ezer forintnyi adományt vittünk, egy újpesti, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó alapítványhoz 150.000 forint adományt sikerült eljuttatnunk, a megmaradt pénzből (nagyjából 120.000 forint) pedig egy budapesti sérült gyermekekkel foglalkozó intézménynek vettünk fejlesztő játékokat, valamint egy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítvány 3 tagintézményének kötelékében élő gyerekeknek karácsonyfát és szaloncukrot – mert idén éppen arra volt még szükség.

De nemcsak fővárosi intézményeket támogattunk: nemrég megérkeztek a fejlesztő játékok a balassagyarmati Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézménybe, azaz a Reménysugárhoz is. Összesen 149.230 forint értékben vásároltunk számukra készségfejlesztő tanrendükhöz foglalkoztató eszközöket. Nagyon köszönjük a dolgozók munkáját és kitartást kívánunk nekik!

Komment!
Ez is érdekelhet:
6 millió forintos szabadfogasunk lett Székesfehérváron

Megtaláltuk az új kerékpártárolók legjobb felhasználási módját. Kicsit drága, kicsit csúnya, de a miénk! Régóta bajban voltunk, hová is tudnánk Read more

Kétnapos melegétel osztás Újpesten: 250.000 ft, 25+ passzivista, 350+ kiadott adag étel – mert segíteni nem gáz!

2023. decemberében elhatároztuk, hogy az eddig összegyűlt kampánypénzünket gyorsan el is költjük valami haszontalan dologra. Mondjuk rászorulóknak melegétel osztásra. Hát Read more

Tanszergyűjtésből megmaradt pénzből játék, fenyőfa, szaloncukor

Az MKKP közösségi gyűjtés oldalán összegyűlt adományok néha meghaladják az általunk kijelölt szintet. Sajnos ilyenkor sem költjük floridai tövábbképzésre, vagy Read more

Több mint 200 mikuláscsomagot vásároltunk hátrányos helyzetű gyerekeknek a tőletek kapott pénzből

A tavalyi évhez hasonlóan idén is gyűjtést írtunk ki november végén, hogy a befolyt adományokból mikuláscsomagokat ajándékozhassunk olyan gyerekeknek, akik Read more