Megnyílt a Bakáts Bunker! De most komolyan

Végre sikerült nekem is többször nyitni meg valamit, de ez a megnyitás már a végső!
Hölgyeim és uraim, itt a tűzvédelmi előírásoknak immár maradéktalanul megfelelő új kulturális tér!

Már évekkel ezelőtt kinyílott a Bakáts térre nyíló, illetve addig csak záródó faajtó: egy óriási alapterületű, nem fehérfalas kiállítótér.
Nem került sokba, igaziból az új wc-k kialakítása volt a legnagyobb beruházás, ami amúgy is jól jön a Bakátson, mert a közösségi tervezésnél leszavazták a környékbeliek, hogy nyilvános illemhely legyen a téren.
Volt itt összművészeti hétvége, Ricz Géza kiállítás és a 11. kerületből kicenzúrázott karikaturistákat is befogadtuk.

Aztán jött a katasztrófavédelem és muszáj volt bezárnunk, mert elsőre 170 milliós költség jött ki ahhoz, hogy a tető fölé vezessük ki a füstöt, ha baj lenne. Megint eljött a kreatív megoldások ideje.

Szakértővé képeztem magam tűzvédelemből és meglett az olcsóbb megoldás: kisebb terekre kell bontani, amiket viszont egybenyithatóra alakítottunk: igy pár nyerstéglás fal és ajtók beépítésével már minden szempontból legális lett és a hely jellege is megmaradt.

A Bunker Stark Attila festőművész élő festésével nyitotta meg kapuit.


A Bunker összművészeti kulturális tér és közösségi alkotóműhely, ahol művészeti projekteket és különböző szervezetek eseményeit is befogad, az alkotó teret mint gondolat-alkotó műhelyt értelmezve.

Hoznátok saját programot a Bunkerbe? Erre tessék:
Molnár Fanni Rebeka szakmai vezető: molnar.fanni@fmkportal.hu
Bakáts Bunker1092 Budapest, Bakáts tér 1.

Komment!
Ez is érdekelhet:
ASZFALTSZAFARI – egy II. kerületi zebra története

Hogyan lesz egy lakossági bejelentésből közúti zebra a Zsigmond térnél? Ebben a videó sorozatban megpróbáltuk ezt lépésenként nyomonkövetni. Erre a Read more

Juhász Veronika − II. kerületi listavezető jelölt (2024)

A 2024-es önkormányzati választásokra összegyűjtött információk a II. kerületi Kutyapárttal kapcsolatban

Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Valójában annyira nem különbözik az opera-karrier a képviselőségtől – beszélgetés Juhász Veronikával
Láng Dávid, Juhász Veronika, Kutyinfo podcast

A II. kerületi listavezetőnk az eddig képviselőként elért eredményeiről és a további terveiről beszélt a Kutyinfo podcastben.