„Mindenki Karácsony Gergely bukására játszik” – Interjú Baranyi Krisztinával a HVG360-on

Budapest mint ellenzéki város már az alakuló ülésen megbukhat, és ezt a Fidesz politikailag megúszhatja, a Tisza Pártra hárítva a felelősséget – mondja Baranyi Krisztina. A IX. kerület újraválasztott polgármestere és a Kétfarkú Kutya Párt leendő fővárosi frakciójának tagja ugyanakkor érthetetlennek mondja, hogy miért akarja távol tartani magát a főváros ügyeitől a Tisza, ha övé a legnagyobb ellenzéki frakció a közgyűlésben. Interjú.

HVG: Hogy értékeli a júniusi választások eredményét?

Baranyi Krisztina: Én már több mint egy éve arról beszéltem a környezetemben, hogy ennek az ellenzéknek vége, a választók négy kétharmadot nem bocsátanak meg. Ez be is következett, és én nagyon örülök neki. A választók azzal is büntették korábban választott pártjaikat, hogy a Tisza Pártra adták a szavazatukat. Sokszor olyan jelöltekre, akiket nem is ismertek. A Tisza támogatóinak köre azonban olyan heterogén, hogy ha a párt valóban elkezd dolgozni, döntéseket hozni – és ennek a legfőbb terepe a fővárosi közgyűlés –, akkor ezt a szavazóbázist nagyon nehéz lesz egyben tartani.

HVG: Önnek viszont könnyebb dolga lesz ebben a ciklusban, hiszen a kerületében többsége van, nem kell a pártokkal folyamatosan hadakoznia. Az egyéni képviselők valóban támogatják önt, viszont tapasztalatlanok. 

B. K.: Nekünk jól jött az átmeneti időszak, hiszen fel tudtuk használni ezeket a hónapokat arra, hogy képezzük a képviselőket. Négy szervezet támogatott a választáson, a mandátumokat arányosan kapta a Kétfarkú Kutya Párt, az LMP, a Momentum és az engem 2014 óta támogató civil szervezet, a Kulcs Egyesület. Megkértem a pártokat, olyanokat jelöljenek, akik elfogadják, hogy itt nincs pártérdek. Szuper csapat állt össze.

HVG: Sokan jósolták azt, hogy gyengíteni fogja önt a liberális kiállása?

B. K.: Az emberek szeretik, ha egy politikus karakteres, és vannak elvei. Nekem történetesen ilyen elveim vannak. Sok politikus próbálja minden döntését a vélt vagy valós többségi vélemény szerint meghozni, arra hajolni, amerre a többséget látja. De ha valaki sokat igazodik, elveszti önmagát, semmilyen lesz.

HVG: Ferencvárost nem féltem, de hogy látja, Budapest kormányozható marad?

B. K.: Továbbra is nagyon aggódom Budapest szabadsága, a város nyugodt működése miatt. Aggódom, hogy a közgyűlésben a pártok a két év múlva esedékes országgyűlési választásokra készülve nem a várospolitikára helyezik a hangsúlyt. A város vezetése helyett politikai játszmák, konfliktusok, erődemonstrációk tere lesz a közgyűlés. A korábbi években, amikor zömében polgármesterek ültek a közgyűlésben, a képviselők politikai érdeke egybevágott a városéval. A döntések túlnyomó többsége egyhangúan született meg. Nagyon sok képviselő lett most úgy városvezető, hogy semmilyen önkormányzati vagy egyáltalán politikai tapasztalata sincs. Ebben a harcban elveszhet Budapest ellenzékisége, és ellehetetlenülhet az amúgy is kivéreztetett város működése.

Erről szól még a cikk:

  • A fekete forgatókönyvről, részletesen
  • A Fidesz felelősségéről
  • Meglepte Szentkirályi Alexandra visszalépése Vitézy Dávid javára?
  • Magyar Péter pártjánál van a megoldás kulcsa?
  • Mi van, ha Karácsony a Fidesszel fog össze?
  • Támogatja a főpolgármestert a Kétfarkú Kutya Párt, illetve Baranyi, aki az MKKP-frakció tagja lesz?
  • Jó ötletnek tartja, hogy Karácsony kiírta a cégvezetők pályázatát, amit Magyar Péter és Vitézy Dávid is bírál?

A teljes interjú HVG360 előfizetéssel, ide kattintva olvasható. Fotó: Túry Gergely

Komment!
Ez is érdekelhet:
Gergő, beszéljünk őszintén! Ti normálisak vagytok?!

ÜGYEKET VISZTEK A FŐVÁROSBA ALKUK HELYETT??? https://www.youtube.com/watch?v=Ul_7FetBVm8 Előterjesztéseink a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésére: https://ketfarkukutya.mkkp.party/2024/10/02/eloterjeszteseink-a-fovarosi-kozgyules-alakulo-ulesere/ Minden infó a fővárosi frakciónkról: https://ketfarkukutya.mkkp.party/budapest/

HIHETETLEN IZGALMAK! Előterjesztéseink a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésére

Budapesten számos dolog van, amit javítani és fejleszteni kell. Nehéz lenne megmondani, hogy van-e olyan, ami fontosabb a másiknál, de Read more

„Kardinális kérdés, hogy a Tisza is részt vegyen Budapest vezetésében” – Kovács Gergő a Klubrádióban

Társelnök urat a Megbeszéljük című műsorban a fővárosi tárgyalásokról és a lehetséges együttműködésekről kérdezte Bolgár György. Elhangzott: szeptember 20. https://www.youtube.com/watch?v=jlq9FJgumKU