Jón Kalman Stefanssón: Hiányod maga a sötétség

Összességében meg vagyunk elégedve a könyvvel (úgyhogy maradhatsz, Kriszti! ;)), sőt: a fordító

 – írjuk ki a nevét: Egyed VERONIKA (merugye ugye!) – valami egészen különleges munkát végzett: maga az író is elismerte, hogy Veronikának (khm!) köszönhető az, hogy Magyarországon szinte népszerűbbek a könyvei, mint Izlandon! Csodálatos, ínyenceknek való, többször elolvasandó mondatok, de közben letehetetlenül olvasmányos fogalmazás – igejjó, na!

Jelen: 13 fő (meg egy fél <3)

olvasta-nemolvasta-féligmeddig: 6-0-7 (80. oldaltól az 540. oldalig mindenkit máshol ért az Olvasókör előrehozott időpontja :D)

tetszett-nemtetszett-isis: 11-0-2

Kriszti azért javasolta nekünk a könyvet, mert nagyon szereti ezt az írót és szerinte ez a legkevésbé nyomasztó meséje. 😉 

Amúgy Jón Kalman Stefanssón ’63-ban született Reykjavíkban és Keflavíkban nőtt föl. Irodalom szakra járt az egyetemen, tanárként, könyvtárosként is dolgozott.

A Hiányod maga a sötétség-ből először csak az amnéziás főszereplő volt meg, az íróval „együtt írták” a köréje kerekített történéseket, melyek Jón Kalman gyerekkorának helyszínén játszódnak.

Nagyon sokat megtudunk a könyvből az izlandi félreeső tanyák, kisvárosok lakóinak szegényes, de nyugodt, kicsit spirituális életmódjáról, a zord természeti, időjárási viszonyokról (télen 18-20 óra/nap koromsötét, nyáron nem megy le a nap, max. 17 fok meleg van, stb.).

Érdekességek Izlandról, ha már (nem a könyvből, hanem magánszorgalomból kikutatva):

• a világ legelső parlamentje
• a kormány 40%-a nő
• 100% megújúló energiát használnak
• itt olvassák a világon (lakosságszámhoz viszonyítva) a legtöbb könyvet
• a művészetek nagyon népszerűek
• a sport, főleg a fiatalok körében, a kormányintézkedéseknek köszönhetően igencsak menő dolog (drogozás helyetti alternatívának ajánlották fel pár évtizeddel ezelőtt)
• a Barnahus-ház ötlete Izlandról származik (=családon belüli erőszakot átélt gyerekek „kihallgatása” nyugodt, biztonságos környezetben)
• az izlandiak 40%-a hisz az elfek, erdei manók, stb. létezésében
• az izlandi társkereső appokban specialitás: ellenőrizd le, hogy akivel randizni akarsz,  nem a rokonod-e (mivel kevesen vannak).

Vera: nekem a legszembetűnőbb az volt, hogy mindenki szerelmes, de mindenki a Nagy Ő-be, mindenki tisztán, végletesen, ellenállhatatlanul beleszeret a Nagy Ő-be – aztán vagy vele is él, évtizedekig, vagy csak egy fejezete lesz az életének, mert már egyikük házas…

Annak ellenére megtalálják a Nagy Szerelmet (majdnem minden szereplő), hogy kevesen vannak ill. sohasem hagyják el a tanyát!

Ez a ragaszkodás a földhöz, a társhoz ma már nem működik.

Az idegen nem is érti, milyen helyekhez ragaszkodnak: sovány föld, félreeső tanya, zord természet, szinte a világvége… Naponta meg kell küzdeniük azért a kevésért, amit a föld ad – és mégsem vágynak el. Sőt: az életöröm erősen bennük van! <3

Mindezekből következően megállapítottuk, hogy ezek a TISZTA emberek TISZTA életet élnek, ergo: TISZTA érzéseik vannak! <3

Nem kell ezt tovább ragozni.

Gisli, mondjuk, azért ment ilyen világvégi tanyára lakni (utána meg Kanadába), hogy a szép és okos feleségét ne tudja elvenni tőle senki. Kettes számú oka a szüleitől való függetlenedés szándéka.

Érdekes, hogy közülünk van, aki el tudná képzelni, hogy a Párjával egy mindentől távoleső helyen éljen – van, aki pedig ezt határozottan elutasítja. 😀

Az egész regényt belengi az időtlenség, mivelhogy Jón Kalman összevissza ugrál az időben – sőt: az utolsó oldalakon már nemcsak a különböző fejezetek vannak más időben, de az egymás után következő mondatok is! Jucusunk meg is állapította, hogy nehézsége a könyvnek, hogy, ha nem egyben olvasod el, nem tudod követni, ki kinek a kicsodája, hányadízigleni fel-vagy lemenője… (erős bólogatás a reakciónk!). Évi hozzátette, hogy pont emiatt abba is akarta hagyni a 20. oldalon – de aztán elkezdett jegyzetelni, ki kicsoda, és onnantól már tisztult a kép. Az élelmesebb Olvasókörösök egyszerűen hátralapoztak és ott megtalálták minden szereplő rövid történetét. 😀

Böbe is le akarta tenni eléggé az elején – de az Olvasókör miatt végigolvasta (és egyáltalán nem bánta meg, sőt!! <3)

De a könyv közepe felé azért elkezd összeállni a ki kinek a kije – de még az utolsó fejezetben is kapunk erről új infót!

Tibink megkereste a helyszíneket a google térképen, ami kicsit illúzióromboló eredménnyel zárult: nincsenek is ott, a környéken, sőt, Izlandon úgy általában ilyen, világtól elzárt tanyák!… 

Ésamúgymeg a cím nem is Kirkegaard-idézet.

Komolyan, ez a Jón Kalman!… Jól átvágott minket!! (jó, végülis élveztük <3, de akkoris…!)

Évi megkereste az idézett zeneszámokat – érdekes megfigyelés, hogy pont addig tartott a zene, ameddig a róla szóló bekezdés/fejezet! <3

Esztinek sokáig úgy tűnt (nekemis!), hogy az író/elbeszélő már halott és onnan, a túlvilágról írja a könyvet – ezért is tud mindenhol ottlenni, ill. egyidőben akár két helyen is (a lakókocsiból látja, hogy ott áll a hotel lépcsőjén :S). De aztán rájött (énis!), hogy ez nem így van, hanem az író tényleg ott is van, ahol, amiről ír. Vagymi. 😀 (aki elolvasta a könyvet, az érti :P)

Ági: érdekes, hogy a világvégén lakók azért képbe vannak a világ történéseivel, pl. Zola, Dreyfus, Elvis, stb.! És hogy micsoda tanulmány született a földigilisztákról!! 😀 

Meg, ugye, Asti szexuális ösztönének robbanása is egy „hangosan felröhögős” rész volt!Eszti: sokkoló volt, ahogyan leírja egy gyönyörű, tiszta szerelem kibontakozását – aztán puff! odavágja, hogy „múgy már mindegyikük halott”! 😀
Évi: a világot járó fiú gondolatainak, érzéseinek – főleg honvágyának – leírása is csodálatosan szép! <3
Hajni (80.oldalnál jár :P): a címek, a fejezetcímek, irtó érdekes, hogy azokkal mit akart mondani? Az elején inkább ezek érdekesek, mert a szereplők még annyira nem jelennek meg. Lenyűgöző könyv! Folyton meg kell állni az olvasásban, hogy az ember elgondolkodjon!…
Tibi megfogalmazta mindannyiunk gondolatát (már akik végigolvastuk, 6 fő, ugye): egyszer el kell olvasni elejétől végéig, akkor az embernek lesz fogalma, miről is szól ill. hogy ki kicsoda. De mindenképp el kell olvasni mégegyszer, hogy ezekre a művészi megfogalmazásokra, pl. a címekre vagy a gondolatokra figyelni tudjunk!
Évi még hozzátette, hogy „repes a lélek, amikor ilyet olvas”: az ilyen könyvek „a kultúra csúcsa” kategóriába tartoznak (természetesen Krasznahorkai mellett). Amíg ilyet képes valaki írni a Földön, amíg vannak olvasók, akik ezt értékelni tudják, addig meg van mentve a világ!…<3
Jucus: az irodalom egyetlen haszna, hogy élni segít <3
Fűzfa tanár úr azt mondta, hogy a zsenik, mint pl. Krasznahorkai, 100 évvel előzik meg a korukat, egy jó író csak 50-60 évvel. Jón Kalman zseni. <3
Aztán Jucus visszahozott minket a földre: de mivel járt a postás? 

Mesi tért először vissza: nincs jelentősége.

Mire Jucus: de megevett 17 palacsintát!

Eme alacsonyabbrendű 😛 társalgás után idézeteket olvastak fel a könyvből néhányan (itt kérem, hogy azokat írjátok be a csopiba, vagy ide vagy a messengerbe, mert nem tudtam őket felírni!).

Esztink még zárógondolatként kimondta, amit sokan érzünk így: picit csalódás a könyv vége: nincs lezárva. Nincs csattanó. Nincs elvarrva minden szál. Nem tudjuk meg, kicsoda is az elbeszélő ebben a közösségben.  Megemlített könyvek:– Jón Kalman Stefanssón: Ásta, avagy Hová menjen az ember, ha nincs kiút?- Égből pottyant három alma/Babette lakomája – korábban olvasott és megbeszélt könyveink, a hangulatuk miatt- Andri Snaer Magnasson: Időről és vízről (izlandi szerző, ergo természetközeli; körny.védelemről szól, de közben története is van)- Alandur Ingridasson krimijei (ő is izlandi, mélyen benne van a regényeiben a honnan jövök)- Hallgrímur Helgason: 101 Reykjavík (modernebb regény, de izlandi ezis)

!!!!!!!!!!!!

Következő alkalom: NOVEMBER 25. kedd, 18 órától

Elolvasandó könyv: A homok asszonya (Abe Kobo)

!!!!!!!!!!!!Decemberben nem lesz Olvasókör, VISZONT helyette januárban 2 alkalom: az utolsó kedd illetve január elején valamikor 1 kedd – novemberben ezt is eldöntjük (vagy -titek ;)), mikor! Meg a kövi 3 hónap könyveit is megszavazzuk (vagy -zátok ;)), novemberben!

Az összefoglalót írta: Acsádi Veronika