A Family Guy, a kőkorszaki, a hibrid állatos és a többiek – Ilyen buszmegállókat csináltunk eddig

Elég sok buszmegállót újítottunk fel az elmúlt években különböző technikák felhasználásával, és olyanból is jó pár volt, amit mi magunk építettünk. Ezeket szedtük össze az alábbi posztban, ahol kapcsolódik hozzá valamilyen vicces vagy épp lehangoló sztori, ott azzal együtt.

A Mészáros-típusú buszmegálló

Ez a saját fejlesztésünk (itt lehet megnéznia dokumentációját), névadója az igazi Mészáros László, korábbi felcsúti polgármesterjelöltünk. Ebből adódóan az első példányt ott állítottuk fel, de természetesen nem maradhatott a helyén sokáig. Ha már úgy alakult, hogy el kellett szállítanunk, gyorsan építettünk még mellé négy másikat, azóta pedig legalább 20 darabot biztosan. Az eredeti Hódmezővásárhelyre került, csak sajnos lefestették elég ronda sötétkékre.

Pécsen is elég komoly harcunk alakult ki miatta a városüzemeltető céggel: először 2017-ben építettünk egyet, ami elvittek a telephelyükre, aztán szerencsére visszaadták. Átvittük Orfűre, ahol viszont érthetetlen okból az önkormányzat is felhúzott egy megállót közvetlenül mellette. Nem volt mit tenni, arrébb vittük két megállóval, ráadásul mivel járműre rakni csak szétszerelve lehetett volna, jobb híján kézi erővel. Így kerülhetett sor arra a szürreális jelenetre, amikor az utasok várták a buszt, de nem az érkezett meg, hanem a buszmegálló.

Aztán egy másikat is építettünk Pécsen, de azt is elszállították, majd végül “társadalmi egyeztetést” követően elismeték, hogy tényleg van rá igény, és felhúztak egyet ugyanoda. Szombathelyen pedig egyik reggelre egyszerűen bedobták a bokorba a megállót. A körzet fideszes képviselője pedig kiposztolta, hogy köszöni a lelkes civileknek, hogy eltávolították ezt a rondaságot. Ebből gyanús lett, hogy esetleg ő állhat a dolog mögött, és akkora népharag zúdult rá, hogy nemcsak a posztot törölte le, hanem az egész Facebook-oldalát.

Így néz ki kész állapotban:

Ez pedig az építés folyamata:

A felcsúti megálló építéséről van videó is:

Extraként néhány helyen csináltunk belőle növénytetejű verziót is, célszerűen pozsgásokkal, mivel locsolni elég macerás lenne:

Kartonplaszt buszmegállók

A technika lényege, hogy egy műanyag lemezre ragasztjuk rá a grafikát, majd ezt rögzítjük a megállóra.

Beach Bar

Ez a XV. kerületi Késmárk utcában található, hol máshol lehetne tájbaillőbb egy ilyen tematika?

Beach

Hasonló az előzőhöz, de nem teljesen ugyanaz. A Római parthoz közeli Sinkovits Imre utcánál volt, de sajnos azóta elbontották. Közvetlenül mögötte egy benzinkút található, ez ihlette a grafikának azt a részét, amelyen a földgolyó olajat iszik.

Egyiptomi

Ez Törökszentmiklóson van, az ihlette, hogy mögötte található a Piramis Center nevű bevásárlóközpont torzója, amit 10 éve nem sikerült befejezni. Tervezzük, hogy még rakunk rá egy Boldog István-arcú szfinxet is, mivel az ő körzetében található.

Family Guy

A Hegyalja úton található a Sion lépcsőnél. Érdekessége, hogy miután elkészült, kaptunk egy kedves köszönőlevelet és egy plüss Briant ajándékba a Comedy Centraltól.

Gucci

Összesen négy napig maradt a helyén Európa legdrágább buszmegállója az Ózd melletti Sajóvárkonyban. A helyi önkormányzati képviselőnek itt is ebben sikerült azonosítania a Település Legégetőbb Problémáját (nem illeszkedik a városképbe – mintha ezt már hallottuk volna valahol…) Ezért bejelentette, hogy le fogják festeni, amit végül meg is tettek. De a kartonplaszt lapokat már azelőtt ellopták, ezért most újra olyan, mint amilyen régen: egy oldalfalak nélküli torzó, amin a szél és az eső is gond nélkül halad át. Kár érte.

Mutáns állatos

A XII. kerületben avattuk fel október közepén, de ez is mindössze néhány napig bírta, mielőtt valaki teljesen értelmetlenül tönkretette. Ráadásul láthatóan jó sok munkát rakott bele: először lefújta a nagy részét zölddel, aztán másnap este újra kiment, hogy átkenje az egészet feketével is. Csináltunk egyébként egy hasonlót Miskolcon is, az egyelőre még sértetlen, de szintén benne van a pakliban, hogy már nem sokáig marad a helyén. A koncepciót egyébként a budapesti Mindszenty téren használtuk először, ahol egy sokáig lehalt építkezés 100 méteres farost kerítését dekoráltuk ki hibrid állatokkal.

Narnia

A Rendkívüli Ügyek Minisztériumába kaptunk bejelentést egy lepukkant buszmegállóról a Fejér megyei Úrhidán. A helyiek csak úgy ismerték, mint Narnia, mivel valaki régen felfújt rá egy ilyen feliratú ajtót (valójában egy nem túl esztétikus téglalapot, rajta egy körrel). Ennek köszönhetően adott volt a minta, amit egy kicsit tovább is fejlesztettünk.

Otthonos

Ilyet már több helyen is csináltunk, a lenti képen a Goldmark Károly utcai látható. Mivel vele szemben egy nagykövetség van, megkértük a biztonsági őröket, hogy vigyázzanak rá. Ezért oda mertünk rakni egy valódi fotelt, ami egészen sokáig a helyén maradt, végül lomtalanításkor vitték el.

Pityke őrmester

Zalaszentgrót határában, Aranyodon található. Pityke őrmestert egyébként forgalomlassító céllal, kartonfigura képében is bevetettük a településen, Will Smith-szel és egy birodalmi rohamosztagossal együtt.

Tengeri

Csepelen, a Vízművek lakótelepnél található, ez ihlette a koncepciót. Ugyanitt az ellenkező irányban egyébként egy Mészáros-típusú megállót építettünk néhány hónappal később, mivel ott egyáltalán nem volt.

Festett és vegyes technikájú buszmegállók

Űrhajós

2017-ben Csillebércen táboroztunk, ennek keretében újította fel a Konkoly Thege Miklós úti megállót szentendrei csapatunk. Specialitása, hogy a tetején lévő zsinóron elhelyezett mini űrhajót tényleg ki lehetett lőni. Végül alig néhány héttel ezelőtt szállították el.

Művészi, avagy “trippes”

Ez az egyetlen megálló, aminek nem tudtunk egyértelmű megnevezést kitalálni, így lettek jobb híján a fentiek. Szentendre környékén található, a festett köveiről híres Ficzere Kyrú segített a megvalósításában. Jó nagy meló volt, mivel az egészet újra kellett vakolni. Külön kiemelnénk a pad festéset, amitől úgy néz ki mintha épp felrobbanna.

Kőkorszaki

A Flintstone család tagjai két helyen is feltűntek Érden: a kertvárosi Fülemüle utcában Béniék költöztek a buszmegállóba, a Tárnok határában lévő a Zámori útra pedig Frédiék.

LEGO

A XII. kerületi Kútvölgyi úton található. Miközben dolgoztunk rajta, átlag 5 percenként megjelent Hiába Csináljátok, Semmi Értelme Man, hogy felhívja rá a figyelmünket, teljesen felesleges a munkánk. Az összes többi visszajelzés azért szerencsére pont ezzel ellentétes volt.

Macskafogós

Csobánkán található, az első  Országos Városfelújító Hét keretében készült. Kezdetben reménytelennek tűnt a dolog, aztán kaptunk pogácsát egy szomszédtól, körtét, füttyögést, jöttek újak, hoztak csiszológépet, és egy hároméves kislány is segített. Aztán megérkezett a művészeti vezetőnk, kék lett a világ, virágok kezdtek nyílni, és bárányfelhők szaladtak az égen. Ennek az akciónak elég nagy hírverése lett, több országos hírportál is beszámolt róla.

Lukrécia és Szerénke

Várnai György tavaly novemberben lett volna 100 éves, rá emlékeztünk a Keresztúri úti buszmegálló megújításakor. Rajzait rengetegen ismerik, az ő segítségével pillantottunk be például Károly bácsiék nappalijába, konyhájába, kertjébe is. Most pont nincsenek otthon, magukkal vitték Frakkot is. Vajon miben töri a fejét a két széllelbélelt macska?

Tücskös

Stílszerűen az ürömi Tücsök utcánál található, a buszra várók itt hasznos rovartani ismeretekre is szert tehetnek. A hátulját pedig virágmintás festéssel dobtuk fel.

Halas

Ez mostanában elég sokat szerepelt a hírekben, miután a piliscsabai polgármester bejelentette, hogy “nem illeszkedik a városképbe”, ezért el fogják bontani. Sajnos azóta így is tettek, a helyére épített megállóban pedig természetesen kormánypropagandát futtat a Mészáros Lőrinchez köthető Publimont reklámcég.

Ha te is szívesen szerveznél egy hasonló akciót a lakóhelyeden, írj nekünk a ketfarkukutya@gmail.com címre, és megbeszéljük a részleteket!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Program, ami megvalósítja önmagát! – Újpest-központ aluljáró tisztasági festése

2024. június 3-án tartottuk Újpesti Programbemutatónkat, ahol bemutattuk 44 oldalas ÚJPEST PROGRAMunkat. Ezt követően félórával nekiláttunk Újpest-Központ részleges kifestésének, amit egy tucat Read more

Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more