700 ezret akart bevasalni rajtunk Tiszavasvári polgármestere pár törött csavarért, a hatóság szerint az okozott kár 1390 forint

Szeptember elején határoztuk el, hogy felújítjuk a kopott és rozsdás üdvözlőtáblát Tiszavasvári határában, azonban nem várt akadályokba ütköztünk: egyszer csak ott termett a város polgármestere, Szőke Zoltán, és nem kifejezetten szalonképes stílusban kérdőre vont bennünket, mit keresünk ott. Elmondtuk, hogy a táblát szeretnénk szebbé tenni saját költségünkön, de enyhén szólva nem arattunk sikert a tervünkkel.

A polgármester úr egy “leszarom a személyiségi jogaikat!” felkiáltás keretében lefotózott bennünket, ezután megvárta a kiérkező rendőröket, akik tanúmeghallgatás céljából beinvitáltak bennünket a kapitányságra.

Itt vártunk egy jó ideig, majd kihallgattak bennünket. Próbálták a szánkba adni, hogy valójában nem is az MKKP képviseletében akcióztunk, hanem sima civilként, de mi nem igazán voltunk partnerek ebben. Felvették a tanúvallomást és abban maradtunk, hogy ők biztos nem jelentenek fel minket, ha pedig a polgármester megteszi, arról értesítenek.

Ám a történet itt nem ért véget: Szőke Zoltán még ott berendelte passzivistánkat, Dobsi Lászlót a hivatalba néhány nappal későbbre, hogy “tisztázzák a helyzetet”. Most jön az igazán érdekes rész: reggel 8 órára adott neki időpontot, majd amikor Dobsi 7:57-kor megérkezett (mellesleg aznapra szabadnapot kivéve), kiderült, hogy a polgármester még nincs bent.

Az információs pultban ülő hölgy nem akarta felhívni, mondván, hogy ilyen korán nem lehet. Végül 10 perccel később közölte, hogy most nincs fogadóóra, majd később lesz. Telefonálni viszont továbbra se volt hajlandó, hiába mondta passzivistánk, hogy időpontra érkezett.

Végül nem valósult meg a találkozó. A feljelentés viszont igen: szeptember végén megkaptuk az alábbi idézést, tulajdon elleni szándékos rongálásra hivatkozva.

Másik passivistánkat és regionális koordinátorunkat, Manót péceli bejelentett lakcímén kereste a hatóság, de mivel valójában nem ott él, nem találták otthon. Végül telefonon érték el és adtak neki időpontot a helyi kapitályságra, szóban.

Be is ment, de nem voltak ott a megbeszélt időben, és a telefont se vették fel. Fél óra várakozás után feladta, majd négy napig nem történt semmi, csak akkor keresték újra. Végül egy szombati napra sikerült új időpontot megbeszélniük. Újra meghallgatták, ennek során kiderült, hogy Szőke Zoltán egy értékbecslésre hivatkozva azt állítja, az okozott kár 6-700 ezer forint.

A ügyben eljáró rendőr alezredes viszont más véleményre jutott. Érdemes szó szerint is elolvasni a Sherlock Holmes-i magasságokba emelkedő nyomozás részleteit:

Az újabb fordulat néhány napja történt: a Nyíregyházi Járásbíróság megszüntette az eljárást, mivel az értékbecslést végző asztalos az előkészítő eljárás során elismerte, hogy nem a kárt becsülte fel, hanem egy teljesen új tábla költségét. Így helyben hagyták az 1390 forintos összeget. Még gondolkodunk, indítsunk-e rá közösségi finanszírozási kampányt.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Program, ami megvalósítja önmagát! – Újpest-központ aluljáró tisztasági festése

2024. június 3-án tartottuk Újpesti Programbemutatónkat, ahol bemutattuk 44 oldalas ÚJPEST PROGRAMunkat. Ezt követően félórával nekiláttunk Újpest-Központ részleges kifestésének, amit egy tucat Read more

Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more