Képviselőnk oldala:

Naiv kezdetek, közösségépítés és harc az átláthatóbb pályázati rendszerért – Első évünk a Budavári Önkormányzatban
Amikor tavaly októberben bejutottam az I. kerületi Önkormányzatba, még nem sejtettem, hogy tulajdonképpen mibe keveredtem, ez az év kb. arra ...

2021 óta duplájára nőtt a gyermekvédelmi jelzések száma az I. kerületben, és nem kaptunk megnyugtató válaszokat arra, hogyan lehetne ezt megfordítani
Szeptember 18-án tartotta legutóbbi ülését a Budavári Önkormányzat. Elfogadtuk az új bölcsödei intézményvezető személyét, a következő öt évben is Koppány ...

Olyan területre vásárol terveket több tízmillió forintért a Budavári Önkormányzat, ahová elméletileg már van három korábbi is
Március 27-én volt a Budavári Önkormányzat legutóbbi testületi ülése. Hadd kezdjem ezzel kapcsolatban egy szomorú dologgal, ami semmi jót nem ...

Az I. kerület éves egészségügyi beszámolójából csak az igazán fontos részletek nem derülnek ki
December 12-én újra ülésezett az I. kerületi képviselőtestület. Mivel ez most egy rendes testületi ülés volt, ezért előzetesen írásbeli kérdést ...

A Budavári Önkormányzat már karácsonyfát is árulhat és cukrászatot is üzemeltethet
A választási eredményeknek köszönhetően most már a Budavári Önkormányzatban is van kutyapártos képviselő. Az némileg szomorúsággal tölt el bennünket, hogy ...

Óriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink 2023-ból
December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es ...

Műemlék lakások kiárusítása: így feszült egymásnak a műszaki felmérést végző cég és a Budavári Önkormányzat
A műemléklakásokkal foglalkozó cikksorozatunk első részében Bayer Zsolt lakásszerzési botrányát és a műemlékvédelem alatt álló bérlakások privatizációját jártuk körül. Részleteztük, ...

Műemlék lakások a Várban: így zajlik a történelmi világörökség kiárusítása
2019-ben nagy port kavart Bayer Zsolt budai várnegyedben található, Úri utcai önkormányzati bérlakásának az ügye. Ez a bulvárhír világított rá ...

A vári lakásoktól az aktív állampolgár programig – Interjú I. kerületi szervezőnkkel, Dr. Nánásiné Abonyi Gyöngyivel
A budapesti helyi szervezeteink közül az utóbbi időben az I. kerületi csapat mutatja az egyik legnagyobb aktivitást. Az elmúlt egy ...

„Segíts pompomnak megtalálni a növényeket!” – közel 100 új táblát helyeztünk ki a Tabáni Tanösvényre
A Tabáni Tanösvényt utoljára 2014-ben újította fel az I. kerület akkori vezetése. A cél az volt, hogy összesen 100 állomás ...