Magyar Péter, Újpest 3. EVK, Káposztásmegyer I.

TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI!

Mint azt bejelentettük, indulunk 2024-ben a IV. kerületi önkormányzati választáson, Nagy Dávid polgármesterjelölt vezetésével. 2023 júliusától pedig minden héten bemutatkozik 1-1 képviselőjelöltünk. Ezen a héten a 3. választókörzet, Káposztásmegyer I. egyik felének képviselőjelöltjén, Magyar Péteren a sor!

Eddig bejelentett képviselőink itt.

Nem egy kérdés jön elő: miért is döntöttem úgy, hogy elindulok képviselőnek, miért éppen Újpesten, és miért éppen az MKKP színeiben? Legjobb, ha ezeket megválaszoljuk.

Mindig is itt éltem Káposztásmegyeren, itt nőttem föl, ide köt minden emlékem, itt érzem magamat otthon. Ebből kifolyólag szívemen viselem nemcsak a lakótelep, hanem az egész kerület sorsát és érdekeit is.

Sajnos a szomorú igazság az, hogy mindeddig egyik városvezetés sem cselekedett teljes mértékben, az itt élők érdekeit szem elé helyezve, a sajátjaik helyett, és mint sokan mások én is úgy éreztem, ennek változnia kell!

Úgy döntöttem, nem fogok másokra várni, hogy megoldják a problémákat, hanem inkább én emelem föl a hangom, és veszek részt a változásban!

Van aki már 2022-ben is találkozhatott velem, amikor az időközi választás keretein belül dobtam be a kalapom, illetve ezen felül olyat is megtettünk, amire az itt leélt életem alatt még nem láttam példát az önkormányzattól: javítottunk a Farkaserdő “bútorzatának” állapotán. Elvégre rengeteg környékbeli számára nyújt az erdő szabadidős lehetőségeket, akár csak elmenni egy kis sétára a zöldben
Ha másfél, két óra alatt egy maréknyi lelkes és törődő újpesti képes volt erre, vajon mire lehetünk képesek EGYÜTT – különösen, ha valaki még képvisel is bennünket az önkormányzatban?

Nemcsak az erdei tisztások és út menti padok állapota romlik folyamatosan azóta, ameddig vissza tudok emlékezni, számos játszótér is hasonló állapotban van. Tekintve, hogy mennyi kisgyerekes család él Újpesten és Káposztásmegyeren is, ez szerintem így nagyon nem jó, sőt! Hány szülő vinné szívesen oda le a gyerekét, ahol a játékok már az ő gyerekkorában rozogák voltak? Ahol a homokozóban több a burjánzó gaz és még ki tudja, mi egyéb, mint a homok?

Újpest 3. választókörzet térképen:
Kerülethatár XV. kerület – Óceánárok utca – Sporttelep utca – Hajló utca – Nádasdy Kálmán utca – Ványoló utca – Külső-Szilágyi út
Teljes újpesti választókörzet térkép itt

Miért pont a Magyar Kétfarkú Kutya Párt?

Hiszek benne, hogy az említett változást az MKKP tudja elhozni. Már most is jelentős szerepet vállalunk a kerületi önkormányzat átláthatóságában a testületi ülések közvetítésével, amire az önkormányzat továbbra sem hajlandó, így néhány alkalommal én magam voltam ott személyesen ezért.

Itt nyerhettem betekintést abba, ami az újpesti politikai “kultúra”: szerencsém volt látni és hallani, hogy másfél órát vitatkoztak arról, amiben mindenki egyetértett, és az SZTK önkormányzati kézben maradásának kérdéséből pártpolitikai mocskolódást csináltak.

Ráadásul valaki még külön oda is szólt nekünk, hogy van képünk egy (amúgy teljesen nyilvános) ülést elvinni a választóinak. Eljött az idő a múlt század politikusainak leváltására, hogy utat adjunk a jelennek és jövőnek!

Ha pedig már a nyilvánosságnál és átláthatóságnál tartunk: nem tagadom, az önkormányzat valóban eleget tesz a kötelességeinek, és technikailag elérhető módon kiteszi a megfelelő dokumentumokat a webes felületére. Ezeket azonban egy földi halandó a weboldalról kiindulva gyakran nem igazán tudja elérni, annyira el vannak dugva. Jogilag elérhető ugyan, itt nincs kérdés, de tényleg el kell rejteni? Mit és miért akarnak eltitkolni? Ha pedig végül előkerül a kérdéses dokumentum, akkor a következő kihívás, hogy megtaláljuk a bennünket érdeklő konkrét információt: ezek ugyanis túl gyakran nem szövegesen vannak föltéve, hanem képként, hogy ne lehessen bennük rendesen keresni. Jól van ez így?

A mi elsődleges prioritásunk a lakosság meghallgatása – éppen ezért választottam az MKKP-t, mivel nálunk a kiindulópont nem az, hogy mit szeretne a párt, hanem inkább az, mit szeretnének az emberek. Nem ígérek, azt már mind unjuk, és tudjuk, mennyit ér. Ezért csak annyit mondok, hogy kész vagyok meghallgatni az embereket, valamint küzdeni értük és az otthonunkért.

…………………..

Újpest, 2023. szeptember 6.
Magyar Péter

ujpest@mkkp.hu


Mit akarunk Újpesttel?

Mit csináltunk Újpesten eddig?

Probléma bejelentése Újpesten


TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI!

Komment!