Amikor egy segítségkérés célba ér: így támogatták bajai passzivistáink Szilvesztert

Az 58 éves, Baján élő Bohos Szilveszter nehéz anyagi helyzete miatt az elmúlt években számos helyről próbált segítséget kérni, ebbe a körbe beletartozott a Kétfarkú Kutya Párt is. Elég sok ilyen megkeresést kapunk, és bár próbálunk mindegyikre valamilyen megoldást találni, a gyakorlatban leginkább azon múlik a dolog sikere, van-e helyben olyan csapatunk, akik kézbe tudják venni a szervezést.

Ezúttal szerencsére pontosan ez történt: Szilveszter levele megtalálta Social koordinátorunkat, Manót, aki továbbküldte a Bács-Kiskun megyei koordinátornak, Martos Csongornak, ő pedig bajai passzivistáinknak, Sasnak és Robinak.

Akik el is kezdtek szervezkedni.

Mit csinált eddig az MKKP Baja?

  • November 9-én egy kb. 10.000 forint értékű tartósélelmiszer-csomaggal (müzli, tartós tej, konzervek, lekvár, stb.) a hónunk alatt meglátogattuk Szilvesztert és beszélgettünk vele arról, mire lenne szüksége, hogy szolgál az egészsége, stb.
  • Kiderült, hogy nem szolgál túl jól az egészsége: a hivatalos felmérés szerint 47%-on áll, és nagy számú különféle gyógyszereket szed. Azt is megtudtuk, hogy a mosógépe kezdi megadni teljesen magát.
  • Párton belüli felajánlásból szereztünk neki egy használt mosógépet, amit november 17-én le is szállítottunk és be is szereltünk a régi helyére.
  • Mivel a Sugó-parton (Baja második legnagyobb folyója a Duna után) már régóta szúrja a szemünket a sok eldobált sörös- és energiaitalos doboz, kitaláltuk, hogy kimegyünk összeszedni és elhívjuk magunkkal Szilvesztert is. Bizonyítván, hogy neki nem csak írásban, de a valóságban sem büdös a munka, eljött és pikk-pakk felporszívóztuk a szemetet a kikötő és a Petőfi híd közötti szakaszon.

Mindez videón:

Hogyan segíthetsz te is?

Szilveszter leginkább munkát szeretne, bármit elvállal, amit fizikailag és szellemileg el tud végezni. A legideálisabb az online konzultáció lenne számára tibeti nyelvből és buddhizmusból, de a ház körüli munkáktól a kertrendezésig és hasonlókig sok mindenre alkalmas.

Ha valaki nem tud munkát adni, de szeretne mégis segíteni valahogy, köszönettel fogad tisztálkodási szereket, tartós élelmiszert, ruhaneműt, bármi ilyesmit. A felajánlásokat az MKKP Baja Facebook-oldalnak küldött üzenetben várjuk. Előre is köszönjük mindenkinek!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Virágosztás helyett: Nőnapi adománygűjtés Újpesten

A menstruáció minden nő életében havi rutinnak számít és normál esetben az élet körülményei megengedik, hogy megvásárolja az ehhez szükséges Read more

6 millió forintos szabadfogasunk lett Székesfehérváron

Megtaláltuk az új kerékpártárolók legjobb felhasználási módját. Kicsit drága, kicsit csúnya, de a miénk! Régóta bajban voltunk, hová is tudnánk Read more

Kétnapos melegétel osztás Újpesten: 250.000 ft, 25+ passzivista, 350+ kiadott adag étel – mert segíteni nem gáz!

2023. decemberében elhatároztuk, hogy az eddig összegyűlt kampánypénzünket gyorsan el is költjük valami haszontalan dologra. Mondjuk rászorulóknak melegétel osztásra. Hát Read more

150 ezer forintért vásároltunk fejlesztő játékokat egy balassagyarmati gyermekotthonnak

A nyár végén meghirdetett országos tanszer- és tanszeradomány-gyűjtésre több mint 1.000.000 forint érkezett be az MKKP-hoz. A pénzről a részletes elszámolást Read more