Több mint 200 mikuláscsomagot vásároltunk hátrányos helyzetű gyerekeknek a tőletek kapott pénzből

A tavalyi évhez hasonlóan idén is gyűjtést írtunk ki november végén, hogy a befolyt adományokból mikuláscsomagokat ajándékozhassunk olyan gyerekeknek, akik egyébként biztosan nem kaphatnának ilyesmit december 6-án. Alig két hét alatt nagyjából 400 ezer forintot dobtatok össze erre a célra, amiből több mint 200 csomagot tudtunk vásárolni. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult!

A csomagok sorsa a következő lett:

50 darabot juttattunk el az Oltalom Sportegyesülethez, akik december 6-7-én ki is osztották azokat. A Városligeti miniarénában tartott edzésükön 8 kisgyerek kapott belőle, a Kesztyűgyárban tartott nyílt edzésükön 18 kislánynak és kisfiúnak okoztak nagy örömet a csomagokkal, a maradékot pedig a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthonban, valamint a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban osztották ki.

A Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) XV. kerületi anyaotthonába nagyjából 120 darab jutott, itt igazi kis ünnepséget szerveztek Mikulás napján: a gyerekek verssel, énekkel, rajzokkal, festményekkel, tánccal, a szülők pedig szeretetlakomával készültek. A várakozás utolsó izgatott perceiben az Aurora Borealis Oktatási Alapítvány és az Azúr Segítőkutyás Egyesület önkéntesei állatasszisztált terápia keretében játékos feladatokat oldottak meg a kutyusok segítségével, ezután érkezett Manónk és Mikulásunk egy zsáknyi édességgel és könyvekkel. A Sanofi Gyógyszergyár önkéntesei pedig a rendezvényt segítették, szóval igazi csapatmunka volt.

Végül, de nem utolsósorban Szegedre is jutott nagyjából 30 csomag, amelyek nagyobbik részét a Szeged-Kiskundorozsmai Roma Tanodában osztották ki, a kisebbik részük pedig egy passzivistánk közbenjárásával közvetlenül szegény családokhoz került.

Láng Dávid

Komment!
Ez is érdekelhet:
2 ember 3 este alatt tömött meg 220 csomagot – Kutyapártos Mikulás, harmadik évad

2024-ben a Kutyapárt harmadik alkalommal is úgy várta a decembert, hogy tudta, a Mikulásra ismét számítanak a gyerekek. 2022-ben találkoztunk Read more

150 szék a 150 utcára rakott gyerekért – A szegedi Wesley iskola bezáratása miatt akcióztunk

A tanévkezdés előtt egy munkanappal, augusztus utolsó péntekén a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal visszavonta a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola Read more

Tanszergyűjtés – MKKP Sulikutyi 2024

Az MKKP Social Club, a Kutyapárt embervédő alakulata idén is megszervezi az országos tanszeradomány akcióját. Ehhez kérjük most a segítségeteket! Read more

Nem szervezhetünk véradást, mert a Vérellátó és a Vöröskereszt „teljesen elhatárolódik minden politikai tevékenységtől”

Rendszeresen jönnek szembe velünk véradásra buzdító felhívások, amelyek általában azt hangsúlyozzák, hogy naponta mintegy 1800 önként jelentkezőre lenne szükség ahhoz, Read more