Hídfelújítás Szentendrén

Felújítottuk a Sztaravoda-patak legkisebb hídját. Mi tényleg megértjük, hogy erre már nem jutott. Szentendrén ennél sokkal fontosabb hidak is gyatra állapotban vannak. Van is az önkormányzatnak hídfelújítós programja, de nem csodálkoznánk, ha ez a híd nem az utolsó lenne rajta, hanem egyenesen hiányozna róla. Néhány kutyáson, aki tök illegálisan póráz nélkül sétáltatja itt a francia bulldogját és vérengző labradorját, futón, aki szeretné legalább száz méterre elhagyni a betonozott városi felületeket, és kalandvágyó biciklistán kívül csak az a pár ember használta, aki errefelé közelítette meg a Duna partját jó levegő szívás céljából, vagy ki tudja, mi zajlik itt holdvilágos éjszakán a kereszténydemokrata parlamenti képviselők háta mögött. Az ő kedvükért a mostanra életveszélyesre korhadt pallókat megerősítettük új pallókkal. Ez itt kérem a festők városa, ezért korra, nemre és természetesen felekezetre való tekintet nélkül ráengedtük az összes ecsettel bíró passzivistát. Most nézzétek meg, mit csináltunk!

 

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Program, ami megvalósítja önmagát! – Újpest-központ aluljáró tisztasági festése

2024. június 3-án tartottuk Újpesti Programbemutatónkat, ahol bemutattuk 44 oldalas ÚJPEST PROGRAMunkat. Ezt követően félórával nekiláttunk Újpest-Központ részleges kifestésének, amit egy tucat Read more

Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more