Luis Sepúlveda: Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott - Olvasókör Szombathelyen

Emlékeztető az Olvasókör 2026.01.27-én tartott összejöveteléről

Jelen: 15 fő és fél, a 15 fő mind elolvasta a regényt
Tetszett: 11 fő
Is-is: 4 fő
Nem tetszett: ilyen nem volt

I. Rövid ismertetővel kezdünk a szerzőről

Luis Sepulveda (1949-2020)

A chilei születésű, anyai ágon mapuche indián származású szerző rendkívül színes életet élt, 17 évesen belépett a kommunista pártba, volt kukta egy bálnavadász hajón, majd testőr Salvador Allende mellett. A Pinochet diktatúrában 28 évre ítélték, amit egy jogvédő szervezet fellépése következtében végül 8 év száműzetésre változtattak. 1977-ben elhagyta hazáját. Nicaraguában részt vett a sandinista felkelésben, Németországban 10 éven át sofőrként dolgozott és a Der Spiegel tudósítója volt. 1982 és 1987 között a Greenpeace kötelékében tengerjáró aktivista.

A mű tárgya szempontjából ez utóbbi életrajzi adat, kiegészülve azzal, hogy 7 hónapot Ecuadorban töltött az őshonos Shuar indiánok között, bír a legnagyobb jelentőséggel. A szerző első kézből ismerte a Shuar indiánok szokásait. A források szerint egyébként, azért ment a Shuarok közé, hogy a kommunista eszméket terjessze az indiánok között, de látva, hogy milyen összhangban élnek a természettel letett erről a tervről.

Eszter kiegészítő ismertetőt fordított részünkre a szerzőről, ami életrajzi adatok mellett főként a szerző latin amerikai irodalomban betöltött sokáig ellentmondásos szerepével foglalkozik. Kezdetben a magas irodalom nem vett tudomást róla, ő pedig nem törődött a stílusbeli hagyományokkal és elvárásokkal. Igaz történetmesélő volt – ezt jól tükrözi ez a regény.

Eszter kiemelte továbbá, hogy a szerző poliglott volt, ezt a regényt több forrás szerint angol nyelven írta, később fordították spanyolra.

Tetszett is, nem is vélemények:

Évi: a regény az elején szórakoztatónak tűnt, majd keserédesnek, kiegyensúlyozatlannak, ambivalensnek érezte. A valóság feltehetőleg durvább, mint ahogy a regényben megjelenik. Még olvasta volna tovább, 400 oldal terjedelemben valószínűleg kiegyensúlyozottabb lett volna. Nem környezetvédelem, de nem is magas irodalom. Minőség kérdése, ha a regény nem szippantja be az olvasót, akkor a szerzőnek még kellett volna dolgoznia rajta. Amúgy közelről nézve valószínűleg az indiánok élete sem tűnt volna olyan hibátlannak és idillinek, mint ahogy a könyvből tűnhet.

Mesi: nehezen hangolódott rá, voltak részek, amiket nem tudott hová tenni pl. a fogorvos és működésének részletes bemutatása. Az öreg elindul a jó úton – megmenti a falut.

Tamás erre reagálva: az öreg igazából önzésből mentette meg, a polgármester kényszerítette arra, hogy részt vegyen az expedícióban.

Zoli: Jópofa történet, de azért olvasott már ennél jobbat. Amit a sztorin felül el akart mondani, a környezetvédelem, humánetológia, neki átjött.

Hajni: felmerül a mágikus realizmus kérdése

Mesi: nem gondolja, hogy az lenne

Eszter ehhez kapcsolódva: inkább úgy fogalmazna, hogy a regényben két kultúrtörténet keveredik: a kereszténység, amelyet a telepesek képviselnek, akik nem tisztelik, nem értik, de meg sem akarják ismerni a természetet, amit leigáznak szemben az indián kultúrával, akik az együttélésre törekednek, a természet szerves részei kívánnak lenni, felfogásuk szerint a természet tiszteletet érdemel. A könyv címe akár Világok harca is lehetne. A regényben a leigázók győznek – mint a valóságban is, tehetnénk hozzá.

Tibor: szerinte a felmerült kritikák hátterében egy elvárás áll a könyvvel szemben, manapság divatosak azok a művek, amelyekben nem történik semmi, amivel szemben egy másik típust képviselnek azok a művek, amiknek van cselekményük. Melyiket tekintjük irodalomnak? Az utóbbi típus is lehet irodalmi igényű. Jelen könyv elmesél egy történetet, nem akar ennél több lenni, egy mese, szerinte élvezetes mese.

Mesi: Összeáll a kép. Elfogadja, hogy ez egy dél-amerikai mese, nem olyanok ott a mesék, mint Európában, hanem sokkal reálisabbak és egyszerűbbek – és a könyv is sokkal egyszerűbb, mint amiket olvasni szoktunk.

Ági: tetszett a könyv, nem tartotta szükségesnek, hogy stilisztikai elemzéseknek vesse alá. A regény témája kapcsán említi, hogy a napokban olvasott egy riportot Ürge-Vorsatz Diánával – a környezet túlhasználásáról volt benne szó (l. Telex 2026. január 18. „Egy véges bolygón nem létezhet végtelen gazdasági növekedés” a cikk címe).

Beszélgetés következett az ocelot kapcsán. Eszter utánanézett: az ocelot a macskaféléken belül a macskaformájúak közé tartozik, amiknek egyébként 13 neme van. A közismert leopárd, tigris, oroszlán, párduc a macskaféléken belül a párducformájúak közé, a Panthera nembe tartozik. Az ocelot nem egy nagy állat, azért is volt többek számára hihetetlen a vérengzés, amit a regényben rendezett. Említésre került, hogy a szerző emberi tulajdonsággal ruházta fel az állatot: a bosszúval vagy amikor az öreget a nőstény a megsérült hímhez vezette. A mágikus realizmus még leginkább az állat magatartásában érhető tetten.

Eszter: „felfüggesztett hitetlenség”: azaz, amikor olvasunk, belehelyezkedünk a történet világába, elfogadjuk annak valóságát, mert különben egyik történetet sem tudnánk elfogadni. Itt a szerző két világ küzdelmét akarta ábrázolni, az ocelot lehet, hogy metafora, az egyik legkisebb macskaféle, de ha megszegik a természet szabályait vérengző fenevad válhat belőle.

Az öreg magányos volt, a shuarok révén ismerte az esőerdő világát és törvényeit, de ők végül elküldték maguktól, két értékrend között vergődött, a világok harca ott dőlt el, amikor shuar barátja gyilkosát és az ocelotot is puskával ölte meg. Vígaszt a magányra a szerelmes regények nyújtottak számára.

A könyvben megjelenik az öreg világának távolsága a mi európai világunktól pl. amikor megpróbálja elképzelni Velencét, a gondolát, a heves csókolózást. Nyilván az ő világa ugyanolyan messze van tőlünk, nekünk ugyanolyan nehéz megérteni az öreg világát. A polgármesternek van tudása Velencéről, de az esőerdő közegében ez a tudás haszontalan, ő pedig a tudása ellenére, személyisége okán alkalmatlan a pozíciója betöltésére, de még ennek belátása is hiányzik belőle – ő a helyi korrupció és hatalmi visszaélés megtestesülése.

Ági: a szerző ebben a vékony kis könyvben annyi fontos témát feldobott: pl. a korrupt kormányzat, a fehér ember felsőbbrendűsége és mindenhatósága. Az üzenet lényege: tisztelni kellene az őslakosokat, akik minden nehézség ellenére tudnak élni ebben a környezetben. Az öreg megpróbál híd lenni a két világ között, mindkettő működéséről vannak ismeretei, ő elfogadja az indiánok felfogását is.

Eszter: társadalomkritika is van a műben, legalább annyira, mint környezetvédelem.

Érdekes az öreg motivációja: Miért tartson a falumentő expedícióval? Felmerül, hogy ez az „írástudók felelőssége” (az öreg nem tudott írni😊) – az öreg „olvasta” az erdőt, ha nem megy a falubeliekkel, egy délelőtt alatt meghalnak mind, ilyen értelemben felelősséget érezhetett irántuk.

Evelin: félrevitte a regény címe, azt gondolta, hogy a történet fő szála a szerelem lesz. Végül persze a szerelem is hangsúlyos témája volt a regénynek, de nagyon erősen az ocelot alakja maradt meg. Felveti, hogy az író éppen a foglalkozásából fakadóan írta meg könyvszerető emberként az öreg alakját. Nagyon tetszettek a jellegzetes, hosszú nevek. Továbbá időtlennek érzi a történetet, játszódhatott nagyon régen, de akár napjainkban is.

Többen kapcsolódó történeteket osztanak meg: a Jabil manausi gyárába naponta a dzsungelből érkező és oda visszatérő indiánokról; kolumbiai indiánokról, akik se írni, se olvasni nem tudnak, de részt vesznek egy környezetvédő mozgalomban; olyan elszigetelten élő törzsekről, akik nem kívánnak kapcsolatot létesíteni a „civilizált” emberiséggel.

A regény 1989-ben jelent meg, a környezeti problémák már akkor ismertek voltak, Cousteau kapitány a 70-es évek óta kongatta a vészharangot és a Római jelentés a növekedés határairól is elkészült már.

Évának az esőerdő közegében idegenül mozgó, pökhendi, korrupt, élhetetlen polgármester alakjáról a Krokodil Dundee is eszébe jutott.

Eszternek pedig az 1945 című filmből a Rudolf Péter formálta jegyző figurája, aki közhelyeket használ, közhelyek jelennek meg ebben a regényben is, ugyanakkor rengeteg témát felvetett a regény, amiket át tudtunk beszélni.

Megegyezünk abban, hogy az állat megölésére induló expedíció az öreg számára is kockázatos volt, minden ismerete és tapasztalata ellenére, és ő is féltette az életét, bár nyilvánvaló volt számára, hogy nem ő lett volna az első a résztvevők közül, akit a felbőszült ocelot elragad. Felmerült, hogy mi vajon mennyi ideig élnénk túl az őserdőben? Állítólag volt olyan eset, hogy repülőgép szerencsétlenség túlélői, akár gyerekek is, hosszabb ideig életben tudtak maradni.

Végszó: a természet erősebb, mint az ember, ami reményt adhat arra, hogy nem tudjuk elpusztítani, túléli az emberiséget.

Az ülésen ajánlott könyvek:

Hajni, a környezetvédelem helyzetéhez Latin-Amerikában:

Artur Domoslawski: Halál Amazóniában

Tamás, júniusig sajnos nem tud részt venni az összejöveteleken, ezért „ne csak európai és ázsiai szerzők műveit olvassuk” témához most teszi meg a javaslatait:

Wole Soyinka: Krónikák a Föld legboldogabb népének országából (utópia Nigériából) – irodalmi Nobel díj 1986
Abdulrazak Gurnah: A tengernél (Zanzibár – az angolok kivonulását követő átmenet idején) – irodalmi Nobel díj 2021

Továbbá az érdekesség okán ajánlja:

Tamás: Lea Ypi: Szabadon (oké ez Európa, de a Balkán régió – Albánia, rendszerváltás)
Tamás: Narine Abgarjan: Élni tovább (Örményország/Hegyi-Karabah/ Európa és Ázsia határán – bár judóban az EB-n indulnak, pont mint Azerbajdzsán…)
Katalin: Doru Pop: Szocialista szappanopera (román – rendszerváltáshoz kapcsolódik)
Zoli filmet ajánl: Fehér bölény (1976) videán elérhető

Következő alkalom:

2026.02.24 kedd 18 óra – Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
2026.03.31 kedd 18 óra – Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében

Emlékeztetőt Hajni írta, Tamás beleszerkesztett, tördelt néhol átírt hogy jobban lehessen töürdelni