Időközi választás, Zugló 2017

2017-ben a zuglói időközi választáson indult el az első hivatalos MKKP jelölt, Bruti. Vagyis Tóth Imre, mert a Bruti márkanévre nem volt pénzünk.
Ekkor tudtuk meg, hogy az önkormányzati képviselőség olyan munka, ahonnan csak egy év után rúgják ki az embert, ha nem jár be dolgozni. Mivel az emberek nem szeretik a politikusokat (Kutyostat 2016.), kézenfekvő volt azzal kampányolni, hogy Tóth Imre Debrecenben él és ha rá szavaznak, nem megy Zuglóba, így kevesebb lesz a politikus, aki bajt csinálhat. 

Választások idején azonban minden jó politikusnak eszébe jut, hogy tennie kell valamit a körzetéért. Érdemes gyerekeket simogatni, padokat festeni, szemetet szedni, frissen átadott óvoda előtt elsétálni vagy éppen fákat ültetni. Ezért mi is végeztünk politikai ültetéseket. Főleg mobil kampányfákat ültettünk.

A mobil kampányfák bármikor bevethetők. Tovább lehet őket vinni oda, ahol éppen indulunk egy választáson.

Komolyan vettük Zuglót. Alapítottunk Földikutya rezervátumot, terveztünk zajvédő plafont a kerület fölé, sőt, saját csillagképet is ígértünk. A zuglói kampány legnagyobb tanulsága mégis az volt, hogy elviszik a szemetet, ha felújítjuk. 

Annyi szemét volt ugyanis a választókerületben, hogy úgy tűnt, itt ezt tekintik normális állapotnak, s ezért nem szedi össze az önkormányzat. Nem is akartunk belezavarni, csak gondoltuk, felújítjuk, hogy jobban nézzen ki. Új huzat a kanapéra, egész cigi a dekk helyett stb.
A nyilvános akció reggelén viszont hiába kerestük azt a szemétkupacot, amit kiszemeltünk. Hirtelen elvitték. De csak azt. Mellett 50 méterrel vígan meg tudtuk tartani a szeméfelújítást.
Pár nap múlva az is eltűnt.
Nyilvánvalóvá vált, hogy ha valamelyik szeméttel elkezdünk csinálni valamit, akkor azt elszállítják, ezért meghirdettük, hogy összehordjuk egy nagy heggyé a körzet szemetét. Na és mi lett? Pontosan: elvitte az önkormányzat.
A választás napjára így eltűnt az összes szemét a körzetből. Tök jó volt, a zuglóiak örültek, a politikusokat pedig nem zavarta a megváltozott valóság, simán megígérték: ha rájuk szavaznak, el fog tűnni a szemét.

Komment!