Mendly Miklós – Ferencváros

Budapest IX. kerületében, vagyis Ferencvárosban három egyéni jelöltünk is mandátumot szerzett. A 7. evk-ban győztes képviselőnk bemutatkozása:

Vidéki születésű vagyok, de régóta Budapesten élek. Végzettségemet tekintve filozófus, 35 éves. Nagyjából 8 éve aktivista különböző zöld és társadalmi kérdések kapcsán szerveződve, a COVID óta a Kutyapárt aktív tagja.

A ferencvárosi önkéntes segítők között dolgoztam szervezőként és talpasként is, itt ismerkedtem meg a Kutyapárttal is és a helyi városvezetéssel. Azóta követem az itt folyó közügyeket részletesebben, és veszek bennük részt önkéntesként különböző formákban.

A városvezetés nyilvános eredményei mellett rengeteg jó kezdeményezést és értelmes, előremutató koncepciót láttam: az alapfeladatokban mutatott helytállás mellett a legnehezebb pillanatokban országosan példás bátorságot, (pl. Fudan/Diákváros), amiben megtiszteltetés lenne több munkával részt venni, mint amennyire aktivistaként lehetőségem van.

És sajnos sokszor tapasztaltam, hogy a képviselőtestület ezek ellen dolgozik, ha a városvezetéstől jönnek, még akkor is, ha a ferencvárosiak közös érdeke mást indokolna.

Ezért vállaltam, hogy Baranyi Krisztina csapatában elinduljak képviselőjelöltként. Sok munka van még, amit el lehetne végezni értelmetlen betartás helyett, például ennek érdekében ajánlom magunkat.

A Tinódi park körüli választókerületben a közlekedésbiztonság és a zöldítés képviseletében, valamint a Mester utca felújítása melletti kiállásban biztosan számíthatnak rám.

Beszélgetés a Kutyinfo podcastben:

Így lettem passzivista a Covid kitörésekor:

Ilyen volt a Diákváros vs. Fudan fővárosi konzultáció 2021 nyarán:

Elérhetőség: mendly2@gmail.com

Politikusi Facebook-oldal

MKKP Ferencváros a Facebookon


Vagyonnyilatkozat itt letölthető.



Mit csináltunk 2019 óta Ferencvárosban?

A Kutyapárt nem a jövőre vonatkozó hangzatos ígéretekben, hanem a tettekben hisz, ezért főként az eddigi 5 év munkájával szeretnénk ...
Bővebben

Kedves IX. kerületi Földlakók! Az Erő Sötét Oldala settenkedik mifelénk

Fokozott elővigyázatossággal mozogjatok és mindig legyen nálatok zseblámpa!!!! Darth Vader a Lenhossék utca - Üllői út sarkán, a Ludovika felirattal ...
Bővebben

Szinyei: Majális, avagy heti klubok a Bakátson

A ferencvárosi kutyapártosok minden csütörtökön összejönnek a munka, suli, miegymás után a Bakáts téren az Orfeusz sörözőben. Ezek kötetlen együtt ...
Bővebben

Valódi szuverenitásvédelem: ilyen volt a Diákváros vs. Fudan fővárosi konzultáció 2021 nyarán

Magyarország nevében Szijjártó külügyminiszter 2015 júniusában aláírta a Kínai állammal az „egy út egy övezet” programban való részvételi szándéknyilatkozatot, ami ...
Bővebben

„Jelentkeztem mindenhová, hogy segítenék valamit” – Így lettem passzivista a Covid kitörésekor

Emlékeztek, amikor 2020 tavaszán elkezdtek jönni a hírek, mennyi halott van Olaszországban, és még nem igazán lehetett tudni, hogy a ...
Bővebben

Kampányeseménynek álcázott virágültetés az állami számvevőszék szives figyelmébe

Nem, egyáltalán nem arra utalás, hogy esetleg nem feltétlen biztosan az mszp frakciótitkárát kellene megszavazni az önkormányzat köztisztaságáért és zöldfelületeiért ...
Bővebben

A turul-g egy mára már röpképtelen madár

Nekimentek a G-Turul szobornak a Ferenc téren. Úgy látszik, tényleg mindenki tudja, hogy nemzeti színekbe öltözve lopják szét ezt az ...
Bővebben

Megnyílt a Bakáts Bunker! De most komolyan

Végre sikerült nekem is többször nyitni meg valamit, de ez a megnyitás már a végső!Hölgyeim és uraim, itt a tűzvédelmi ...
Bővebben

Óriás LEGO-torony, heresimogatásra kijelölt hely, betonróka – Kedvenc budapesti akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es ...
Bővebben

Újabb művészi plakátok Ferencvárosban – a Fidesz szerint ez is veszélyes! Mit gondol egy alkotó? (videó)

Ferencváros utcáin alpolgármesterünk kezdeményezésére 2020 óta a reklámok és a propaganda mellett művészek munkái is helyet kapnak. Idén E. Zsemberi-Szígyártó ...
Bővebben
Komment!