Oláh János – Terézváros

Budapest VI. kerületében, vagyis Terézvárosban is indulunk a 2024-es önkormányzati választáson. Listavezetőnk bemutatkozása:

Oláh János vagyok, Szegeden születtem, a középiskola után az ELTE szabadbölcsészet alapszakára jártam filozófia szakirányon, a mesterszakos diplomámat pedig már vallástudományból szereztem meg.

Végül nem a szakmában helyezkedtem el, hanem különféle magán- és állami cégek után jelenleg ügyvezetőként dolgozok a családi vállalkozásunkban. Folyamatban van továbbá most egy közgazdász alapképzés, hogy könyvelőként is tudjam segíteni a cégünket. Tíz éve költöztem Terézvárosba, itt is tervezem a jövőmet.

A Kutyapárttal már tinédzser koromban megismerkedtem Szegeden. Akkor ugyan még csak a kétfarkú kutya és egyéb, azóta elhíresült Stencil atya tagek jelentették a mozgalmat („Hegyet Szegednek!”, „Kisebb Magyarországot!”, „Örök élet, ingyen sör.” stb.). Aktívan sosem politizáltam, a szabadidőmet főként zenéléssel töltöttem, viszont amióta párttá alakult, minden szavazatom a Kétfarkúra ment.

Különösen megfogott az az akció, amikor wc papír gurigákat helyeztek el kórházak illemhelyiségeiben, az akkori munkahelyemen ugyanis épp az ország megyei kórházait kellett bejárnom. Látva a kiégett dolgozókat, az épületek rohadását és az eszközpark hiányosságait azt gondoltam, hogy végre valaki szó szerint tesz is valamit. A másik ilyen meghatározó esemény az első állami támogatásuk pályázatok formájában való meghirdetése volt. Baromira örültem egyrészt annak, hogy hozzásegítettem őket ahhoz a 1%-hoz, amivel ezt elérték, valamint annak, hogy tényleg végre valaki csinál is valami értelmeset a közjóért. Hogy ebben én is részt vehessek három éve jelentkeztem passzivistának és vállalkoztam idén a képviselő jelöltségre.

Az önkormányzatban

Három fő törekvésem lesz a képviselő-testületben. Az egyike ezeknek a köztisztaság. A sűrű beépítettség, a nagy átmenő forgalom, a sok háziállat és a rengeteg turista miatt nagyon könnyen koszosakká válnak az utcák. A népszerű helyeket, mint például a Hunyadi, a Jókai és a Liszt Ferenc teret sűrűbben takarítják és azok rendezettebbek is, viszont a félreesőbb utcák, mint a Szondi, Podmaniczky és ezek keresztutcái szinte állandóan szennyezettek. A kerületben él egy köztisztasági forródrót, a helyi takarítók hívás esetén ténylegesen megérkeznek 10-20 percen belül, és tüstént eltakarítják a piszkot. Az ő munkájuk ezen a téren felbecsülhetetlen, viszont maga a rendszer így nem proaktív. Nagyobb állományt és több ezt eszközt kell biztosítani a közterek rendszeres, heti szintű takarításaira.

Ugyanide tartozik továbbá az épületek homlokzatának és belső elemeinek helyrehozása. Itt nem csak az önkormányzati ingatlanokra gondolok, hanem azokon túlmenően jelentősebb támogatást kell biztosítani a kerületben lévő társasházak állapotának javítására. Ilyen pályázatok el is érhetőek általában (homlokzat, tető, nyílászáró), de rendre nem fogy el a rá szánt keret, tehát erősíteni kell a pályázatok kommunikálását is, illetve új pályázati lehetőségeket megnyitni. Köztudott például, hogy a kerület szinte mindegyik épületének vízvezetéke még mindig ólomvezetékekből áll, ami súlyosan egészségkárosító. Ezeknek a cseréjére, valamint energetikai korszerűsítésekre van szükség.

A másik kiemelt ügy a parkolás. Üdvözlendő, hogy más kerületekhez hasonlóan a körúton belül tavaly elkülönítettek több lakossági parkolóhelyet is. Ez azonban csak részmegoldás. A kerület központi helyzetéből adódó sajátosság a sűrű átmenő turista forgalom, ami jelentős bevételhez juttatja a kerületet. Másrészt a háború kitörése óta szignifikánsan megnőtt az Ukrajnából ideiglenesen itt megszálló személyek száma. A lakossági helyek este 6 órától reggel 7 óráig szólnak, de rendre előfordul, hogy míg éjjel kihasználatlanul állnak, napközben foglaltak és a környéken dolgozók használják őket. Ennek kiküszöbölésére létre kell hozni egy applikációt vagy egy egyéb felületet, ahol bizonyos zónákban a külföldiek előfizethetnek bizonyos időintervallumokra (napszakok, egész napok, egy-két hét maximum). Itt is a helyiek élveznének előnyt, viszont, ha azt jelzik, hogy felszabadult egy hely, akkor lefoglalhatná egy turista. Ezzel még vonzóbbá tehetjük Terézvárost a Budapesten szállást keresők számára.

A harmadik fontos ügy pedig a kiadatlan önkormányzati ingatlanok helyzete. Ezeknek jelentős része a járvány óta üresen áll, közben a vagyongazdálkodás mégsem csökkent a meghirdetett bérleti díjon. A kihasználatlan és nem karbantartott ingatlanokra idővel viszont az önkormányzatnak is egyre többet kell költeni. A kedvező árú kiadásokkal azonban egyrészt megóvhatjuk a közvagyont a további erodálódástól, másrészt hosszú távon bevételhez juthatunk, harmadrészt pedig civil szervezeteket, alapítványokat és kezdő kisvállalkozásokat segíthetünk a működésben. Egyenként és helyiségenként külön szerződést kell kötni, mérlegelni az adott szervezet lezárt éveit és üzleti terve alapján a lehetőségeket, és ehhez mérten megállapítani egy kedvezményes árat, adott esetben csak közös költség és rezsi értékében. Idővel, ha prosperáló a vállalkozás/szervezet működése, akkor lassanként lehet a szerződés által megadott mértékben emelni a bérleti díjon. Ugyanígy szerződésbe kell foglalni, hogy ki mekkora részt vállal a helyiség felújításában. Erre a kezdeményezésre számos jó példa adódik, ilyen például az egész Gozsdu-udvar és a Müszi is.

Beszélgetés a Kutyinfo podcastben:

Kampányvideó:

A kiadásra váró kerületi üzlethelyiségekről:

Elérhetőség: olah.janos.mkkp@gmail.com

Politikusi Facebook-oldal

MKKP Terézváros a Facebookon



Nem minden a bevételmaximalizálás: ezért érné meg olcsón kiadni az évek óta üresen álló önkormányzati üzlethelyiségeket

A VI. kerületben úton-útfélen belebotlani kiadatlan üzlethelyiségekbe, amelyek egy része az önkormányzat tulajdonát képezi. Természetes, hogy időről-időre megüresednek ingatlanok, azokat ...
Bővebben

Félrefolyt az esővíz Terézvárosban

Mi viszont a legmodernebb technikát felhasználva megoldottuk ...
Bővebben

Tankok a kínai nagykövetség előtt, harc a Liget City ellen – Ezt csináltuk mostanában a VI-VII. kerületben

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, ...
Bővebben

Figyel a bajszos csávó

A terézvárosi Szív utcában figyel a bajszos csávó ...
Bővebben

Aranykátyú a hatkerben

Aranybányává varázsoltunk egy kátyút a VI. kerületi Zichy Jenő utcában ...
Bővebben

Eközben a Podmaniczky utcában

Teljesen illegálisan akartuk elkezdeni a '22-es kampányunkat, de nem jöttek a rendőrök ...
Bővebben

Parányfürkész a Nyugati pályaudvaron

Nemrég még úgy volt, hogy a nemzetközi tervpályázat egyik lehetséges győzteseként a Nyugati pályaudvar melletti rozsdaövezetben építik fel a Nemzeti ...
Bővebben

A gonosz halál miatt néz ki így a Király utca burkolata

Biztos mindannyian estetek már naponta hatszor orra a Király utca térkövezésének segítségével. Én azt hittem, hogy a környékbeli romkocsmák miatt ...
Bővebben

Elkezdtük megjelölni a helyeket, ahol nem sikerült akadálymentesíteni

Hátha így majd sikerül. Jó, mondjuk az erste banknak nyilván nincs rá pénze. Igen, közlekedési főosztály ...
Bővebben

Oké, egyelőre kaktusz, de aztán jönnek a húsevő növények

Oké, lehet, hogy mégse a Nyugati tér felújítása nem sikerült, mint ahogy hittük, mikor az üres ládák néztek ránk hülyén ...
Bővebben
Komment!