TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI ÚJPESTEN!
Mint azt bejelentettük, indulunk 2024-ben a IV. kerületi önkormányzati választáson, Nagy Dávid polgármesterjelölt vezetésével. 2023 júliusától pedig minden héten bemutatkozik 1-1 képviselőjelöltünk. Ezen a héten Káposztásmegyer II., az 1. evk képviselőjelöltjén, Kovács Beátán a sor (aki egyébként a polgármesterjelölt édesanyja)!
Kovács Beáta vagyok, 1992 óta élek Káposztásmegyer II-n. Itt nőttek fel a gyerekeim, ide jártak oviba, iskolába. Végzettségem szerint történész vagyok, jelenleg vállalkozóként tevékenykedem. Az elmúlt évben ékszerbecsüs képesítést szereztem, tanulmányaimat e téren tervezem folytatni a közeljövőben.
Mindeközben végigéltem minden problémát, ami jelenleg is sújtja az itt élőket.
Tehetetlenül néztem végig, hogy miközben társasházak tucatjai épültek korábban védett zöld területek helyén is, önkormányzatunk nem gondoskodott az itt élő, egyre népesebb lakosságot kiszolgáló infrastruktúra megteremtéséről. Falakba vagy trollhadseregbe ütközünk évek óta minden minket érintő probléma esetén, csak az önkormányzati sikertörténetek marketingjét kapjuk legalább 2010 óta.
És ez sajnos nem változott a legutóbbi választást követően sem, pedig nagyon bíztunk a változásban.

Az első petíciók
2011-ben próbálkoztunk aláírásgyűjtéssel rávenni az önkormányzatot, hogy létesítsenek az itt élő gyerekeknek, fiataloknak megfelelő méretű sportpályát. Ebből 2 db kosárpalánkot sikerült kiharcolni – de nem sikerült még a meglevő pici sportpályát sem felújítaniuk mind a mai napig.
Korábban a nagy sóderes sportpályát használatba adta az önkormányzat az itt élők megkérdezése nélkül, és azonnal megtörtént annak lezárása a köz elől. Senkit nem kérdeztek meg erről akkor sem, ez 2010 előtt történt.
Az iskola mögötti zöldterület kiirtását sem sikerült megakadályoznunk, mert képviselőink közül alig álltak a tiltakozók mellé. Előfordult, hogy a daruk az udvaron sportoló gyerekek felett dolgoztak tanítási időben – saját gyermekem is ott volt – és a tanárok siettek a segítségükre.
Derült égből harang a szomszédodba
2018-ban véletlenül derült ki, hogy egy templomot építenek haranggal, 10 méterre egy 3 szintes háztól (annak parkolójában), nem sokkal messzebb pedig további lakótelepi házaktól, ahol még temetéseket is tartanak majd.
A lakosság feje felett odaajándékozta az önkormányzat a területet, és az ellenzéki képviselők egy kivétellel mind megszavazták ezt is.
Ekkor hoztam létre a Káposztásmegyer 2 – semmit rólunk nélkülünk csoportot, hogy trollok nélkül tudjunk végre megszervezni egy lakossági tiltakozást és véget vessünk az önkormányzat lakosokat semmibevevő tevékenységének.
A lakossági tiltakozás végül akkora port vert fel, hogy hirtelen meggondolta magát az önkormányzat.

M2-M0 bevezető- Budapest/Dunakeszi városhatár – Újpest/Rákospalota kerülethatár – Külső-Szilágyi út – Megyeri út
Teljes újpesti választókörzet térkép itt
Farkas-erdő
Jelenleg a Farkas-erdő csücskében engedélyezett terv van egy 3 emeletes társasház építésére 2 szintes mélygarázzsal, ha nem akadályozzuk meg. Az önkormányzat még 2019 tavaszán engedélyezte az építkezést, de a 2019 októberében történt váltás után sem bírálták felül saját döntésüket, majd 2020-ban már a Kormányhivatal véglegesítette azt.
Az itt élők, csak 2021-ben szereztek erről is tudomást. A mai napig nem történt tiltakozás a Kormányhivatalnál, nem kértek fel szakértőket, hogy ellehetetlenítsék az újabb építkezést és a mi kis erdőrészünk kiirtását.
2019-ben a Farkas-erdőt érintő beruházások kapcsán még együtt tüntettünk a Sétáló Budapesttel, valamint az Újpesti Polgárok Közösségével (az önkormányzati választásokon ezután 4 hónappal győztes, összellenzéki szervezet):
A ‘Séta a Farkas-erdőért’ tüntetésen résztvevők Nagy Dávid (MKKP), a háttérben Déri Tibor
Erről amúgy itt írt az Újpesti Hírmondó.
Egyéni képviselőnk mindvégig az önkormányzat tagja volt. Egyetlen esetben sem kérdezte meg az itt élőket és nem értesítette az itt élőket arról, milyen döntést hoztak a fejük felett az elmúlt 10-15 évben.
Miért pont a Magyar Kétfarkú Kutya Párt?
Úgy gondolom, egy egyéni képviselő feladata az, hogy rendszeres helyszíni megjelenésekkel megkérdezze a választókörzete területén élők problémáit, hogy ellenálljon az önkormányzati többség akaratának, ha ez a körzetében élők jogait sérti, hogy értesítse a körzetében élőket az őket semmibe vevő önkormányzati döntésekről, hogy melléjük álljon teljes mellszélességgel a tiltakozásban.
Többségbe kerülve a feladata ugyanez, a területén élők érdekeinek és jogainak képviselete, és az őket érintő problémák megkérdezése és a rendelkezésre álló pénzek elköltése ezen problémák orvoslására, nem pedig saját ötletekre vagy az önmarketing különböző formáira.
Szerintem jelenleg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt az egyetlen, akik az emberek problémáival foglalkoznak és nem a pártérdek, illetve a hatalom megszerzéséért folytatott önfényező marketing jellemzi őket. Bennük (és most már bennünk) bízom!
Újpest, 2023. augusztus 10.
Kovács Beáta