Ukrán help pályázat!

KÉTSZER AD, KI GYORSAN AD

Pályázati felhívás a menekülteket segítő civil szervezetek és civil csoportok számára.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt az ukrajnai háború elől menekülő emberek segítésére fogadott pénzadományok egy részét szeretné felajánlani olyan civil szervezeteknek, civil csoportosulásoknak, kezdeményezőknek, akik az elszállásoláson és alapellátáson túlmutatóan projektekkel, programokkal, egyéb segítségnyújtással tennék élhetőbbé, elviselhetőbbé a helyzetet a Magyarországra érkező menekült emberek számára.

A projekt lehet rövid- és hosszútávú segítségnyújtás, formáját tekintve pedig a kreatív foglalkozástól a mentálhigiénés vagy közösségfejlesztő programig bármi.

Pályázók köre: civilek, civil szervezetek, akik a háború elől menekülő embereket befogadtak, vagy egyéb módon rajtuk segítenek, leginkább közép-, vagy hosszútávon.

Nem nyújthat be pályázatot az “MKKP Ukránhelp” menekültsegítő műveletének belső koordinátori csapata, beleértve a bírálati bizottság tagjait.

A támogatás odaítélésénél előnyben részesítjük azokat a kezdeményezéseket, amelyek:

– több közösség kapcsolódását segítik elő

– családokat vonnak be, intergenerációs jellegűek

– egy helyi közösségben hosszabb távon időző menekültek beilleszkedését segítik

– a nyelv akadályait leküzdve is lehetővé teszik az emberi kapcsolódást

– a helyi kultúra megismertetését, kultúrák, szokások találkozását, egymástól tanulást emelik ki

– mentálhigiénés támogatást nyújtanak a menekülteknek, illetve a segítőknek

– kellemes időtöltést, kötetlen kikapcsolódást biztosítanak a menekült vendégeknek, és segítőiknek

– olyan többlet terhek enyhítésére, kompenzációjára szolgálnak, amik a hosszabb távú segítségnyújtás során a befogadókra, segítőkre hárulnak.

A projektenként elnyerhető maximum összeg: 250 000 Ft.

A projektekre elnyerhető keretösszeg: 3 000 000 Ft.

Megpályázható költségek:

  • útiköltség
  • foglalkozások anyagköltsége
  • terembér / helyszínbérlet
  • rezsiköltség (max. 20%)
  • engedélyek
  • számlázható szolgáltatások  (meghívott szakemberek, speciális szakértelem, vagy tevékenység stb..)

BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
a Kutyapárt menekültsegítő műveletében résztvevő projekt koordinátorok, valamint az általuk meghívott koordinátorok:

Dada Suzi, Bolla Alíz, Ivan Petra Manó, Kristona Antonova Bartis, Juhász Veronika, Türk Attila, Kovács Dávid

Felmerülő összeférhetetlenségeket a bírálati bizottság tagjai, és a pályázók egyaránt kötelesek jelezni.

Az elbírálás során a maximális projekt-keretnél kisebb összegek is odaítélésre kerülhetnek. Jelentős túljelentkezés esetén a pályázati szempontoknak megfelelő pályázókkal az elbírálók felveszik a kapcsolatot, és egyeztetés alapján alakítják ki az odaítélendő végösszeget annak érdekében, hogy minél több, hasznos projektet támogatni tudjunk.


JELENTKEZÉS KÉTSZER AD KI GYORSAN AD (adatok, leírás, költségvetés-terv).

  • pályázó adatai
  • foglalkozás jellege, gyakorisága
  • a foglalkozást vezető(k) neve(i), száma
  • a foglalkozást vezető(k) referenciái – ha vannak.
  • résztvevők száma
  • foglalkozás helye, ideje
  • foglalkozás leírása, kapcsolódása a pályázat céljaihoz
  • foglalkozás (egyszerűsített) költségvetés-terve.

JELENTKEZÉS IDEJE
2022. május 20-tól kétheti időszakokban, a pályázati keret erejéig.

JELENTKEZÉS MÓDJA
jelentkezési űrlap kitöltésével.

HATÁRIDŐK
a pályázatok elbírálása kéthetente történik, ameddig a keret el nem fogy.

  1. 2022 május 20 – 2022 június 2. – elbírálás: június 3.
  2. 2022 június 3 – 2022 június 17. – elbírálás: június 17.
  3. 2022 június 18 – 2022 július 2. – elbírálás: július 3.
  4. 2022 július 3 – 2022 július 17. – elbírálás: július 18.

KIFIZETÉS
a kedvező elbírálást követő 48 órán belül.

KIFIZETÉS MÓDJA
előfinanszírozás, támogatási szerződés, utalás.

ELSZÁMOLÁS
a támogatás a megállapodási szerződés értelmében, a pályázat céljaival összhangban szabadon felhasználható.

BESZÁMOLÓK
a pályázó a megvalósított projektről képpel ellátott írásos beszámolót nyújt be a bírálati bizottság részére, melyben külön mellékletben kitér a pénzügyi keret felhasználásának módjára is. 

A beküldött és közölt képanyagnál kérjük fokozottan figyelembe venni az emberi méltóság szempontjait. Mi is így teszünk majd a saját beszámolóinkban!

A pályázó vállalja, hogy a beszámolója kivonatos formában nyilvánosságra hozható.

A PÁRT MEGJELENÍTÉSE
a pályázó a támogatásért cserében nem köteles felületein megjeleníteni a pártot. Adományozóink nevében viszont megköszönjük, ha mégis így tesz. Akár csak egy köszönetnyilvánítás erejéig.

Komment!