Kaptunk fákat

Kaptunk freebe fákat, úgyhogy kiültettük őket. Helyet nem volt nehéz találni nekik, sok helyről évek óta hiányoztak már a fák.

Újabb megvalósult ígéret: pénzfák telepítése a városokba.

Mondjuk nem a leglátványosabb dolog ősszel fákat ültetni, kivéve ha botfának fogjuk fel őket.

 

 

Ezek ilyen gingkók, tudjátok, amik legyőzték a dinoszauruszokat, szóval elvileg bírják a városban. Aki adna még ingyen fákat városi kiültetésre, attól kérünk! Bár most már gondolom inkább tavasszal lesz érdemes ültetni.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Sürgősségi bokorátültetést foganatosítottunk a rákosrendezői vasúti átjáró felújításánál

Mivel a MÁV idén júliusban elkezdte felújítani a rákosrendezői vasúti átjárót és környékét, veszélybe kerültek az MKKP által évekkel ezelőtt Read more

A blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor

Még 2017-ben ültettük a TAMARISKA bokrokat a régóta üresen álló fatányérokba a Blaha Lujza téri buszmegállóknál (a fenti képen nem Read more

Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat

Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó Read more

Faültetés a XV-ben

Decemberi ökoszisztéma javító gerillakertèszkedès a XV. kerületben. Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád.Árnyékában megpihenhetsz,gondot ő visel reád.Jó tavasszal nyit Read more