Tőserdő örökre megjegyezte a Kutyapártot – Beszámoló a táborról

Közlemény: A vasárnapi táborzárás óta nem tudtok részt venni az MKKP III. Országépítő Alkotótáborán, de sebaj, lesz jövőre is!

Akik időben jöttek, mind lebarnultak és átlagosan 24 szúnyogcsípéssel lettek gazdagabbak. Ezen kívül programokon és programszerűségeken vehettek részt, csinálhattak dolgokat, mindenféle izéket, egyéb izéket, valamiket meg hogyishívjákokat.

Készül egy hogyishívják

Már az első nap forradalmi hangulat uralkodott, így péntekre tüntetést jelentettünk be a rendőrségen a Valós időben keletkező zenéért és a felvételről szóló zene ellen .

A szervezők a demonstráció első percében sikeresnek nyilvánították a tüntetést, majd órákon át szülték a zenét a helyszínen.

A cél nemes, az eszközökben ezúttal sem válogatott a párt: szintetizátorok, kontrollerek, dobgépek, egy focipálya méretű keverő, papírkutya, bringadob, hangburger és számtalan hangszerként használt test feszült a megváltoztatni kívánt valósággal szembe a lakiteleki Holt-Tisza parton.
A rendőrség ugyan furcsának találta a tüntetésünk, de mivel az MKKP furcsa párt, napirendre tértek felette.

A valós időben születő zene rögzítésével kapcsolatban egyelőre nincs határozott álláspontunk.

Másnap a különleges sportok népszerűsítéséért és elismeréséért küzdöttünk. A kviddics és a háromkapus foci mellett idén a lassú futás international világbajnokság volt a legizgalmasabb. Ebben a sportban nem az időeredmény számít, hanem a lehető leglassabb, de futásszerű látványt nyújtó versenyző győz. A versenyt effektezett videófelvételek speciális mozgásesztétikai elemzése alapján a nézők döntik el közfelkiáltással.
Harcolunk, hogy bekerüljön az olimpiai sportágak közé, majd kivívjuk, hogy azt ne Magyarországon rendezzék.

 

 
A felvétel megtekintése után, kérjük válasszanak győztest közfelkiáltással Önök is!

 

Az MKKP az emberek mellett a sörök megfelelő testmozgásáról is gondoskodott. Te se hagyd elpuhulni a söröd, mozgasd meg minden reggel!

A sörjógát Tanczer Odette felügyelete mellett indiai oktató kutyák irányították

Beszélgettünk az álhírekről és egyéb szélhámosságokról, mint a homeopátia és a történelemhamisítás. Ez a program is sikeres volt, a kutyapártosokat mostantól bármilyen hülyeséggel könnyen át lehet verni.

Pálfi Zoli és Györgyey János a Szkeptikus Társaságtól, Bodoky Tamás az Átlásztótól és Tasi Csabi az MKKP részéről minden népbutítást üdvölt.

A marihuána és az okos drogpolitika kérdését is körbejártuk Szelestey Miklós (MOKE), Nyíri Noémi és Fazekas Tamás részvételével. Ezt a beszélgetést a legrosszabb politikusunk, Horváth András irányította, aki miután az első egy órában nem jutott szóhoz, már egyáltalán nem izgult a következő másfélben.

Bobafettet is muszáj volt elhívni, mert egyedül nem engedte el Jancsi kutyát a táborba. Szerencsére a Csirkétől nem tiltotta el a kutyust, így sor kerülhetett közöttük egy titkos egyeztetésre.

 

A felvétel sajnos kiszivárgott, dekódolni viszont nem tudta még senki.

 

A tábor során rendezők, színészek, látványtervezők, dramaturgok, írók, zenészek, szakácsok és Sebő Feri részvételével Arisztophanész világát is a jelen valósághoz kapcsoltuk.

 

Mindemellett volt időnk átvenni a MÁV irányítását, megvalósult Tőserdőn a Szikra-projekt. Pár nap alatt vízzé alakítottunk egy vasúti megállót. Az MKKP- Die Partei konneksön is elmélyült a projekt során.

A német viccpárt egy tagjának vonatjárat sűrítő avatótánca

A tábor középrövidtávú eredményként elkészült az igazi Mészáros László felcsúti kampánydala és megalakult az első MKKP kórus.

 

Az igazi Mészáros László a tábor során végig koncentráltan készült a polgármesterségre.

A Tőserdőn szerkesztett Tókutyaszekcső Magazin egyedülállóan kísérleti: cikkeket, híreket, beszámolót és fotókat tartalmaz! A lap következő táborig Letölthető és elolvasható.

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download [6.86 MB]

Komment!
Ez is érdekelhet:
Több ezres koncert energiája egy képbe sűrítve: április 8-áig lehet megtekinteni a POBORAI 25 című fotókiállítást, amely a Kétfarkú Kutya Párt RÓSÁNÉKATÉKA pályázatának támogatásával jött létre.

Március 18-án nyitották meg Budapesten, a Magyar Műhely Galériában Poborai Örs kiállítását, mely több neves zenekar turnéjába is bepillantást nyújt. Read more

Átvilágítottuk a Zuglói önkormányzat médiacégét – Ezer sebből vérzik

Az évi 220 milliós büdzsével Horváth Csaba Budapest, XIV. kerület polgármesterének kezdeményezésére 2020-ban létrehozott zuglói médiacég a Zuglói Információs és Read more

Szenzáció! Miskolcon elkészült a világ első online bicikliútja! Pandémiás innováció Vol 2333K

Egy 8 milliárdos közlekedésfejlesztési keret részeként bicajút építés indult Miskolcon 2018-ban. Az első szakaszra a város a honlapja szerint 485 Read more