Elmútkéthét

Összeomlott a MÁV attól, hogy elkezdtük befejezni a hiányzó bicikliút szakaszt Rákosrendezőnél. Jó hír viszont, hogy kitakarították a WC-t az állomáson, de aztán gyorsan kulcsra zárták. Mai napig őrzik a szakaszt, hogy ne tudjuk befejezni az építkezést. Állítólag decemberig ez így is lesz, ennek becsült költsége ötszöröse a bickliút építésének. Folyt köv.

Felcsúton 11 százalékos eredménnyel az Igazi Mészáros László nyerte a választást.

A kampány szerintem jól sikerült. Készült nagyon szép és nem hamis kampánydal. Éveken át meg nem unható számítógépes játék. Találkozhattunk rendőrökkel, mikor kátyúztunk. És akkor is, amikor buszmegállót építettünk. Utóbbit le kell bontanunk, úgyhogy elvisszük valahova máshova, ahol örülnek neki. Laci kalandjairól szuper videósorozat készült.

És hát nem csak a buszmegállót kell elvinnünk Felcsútról, hanem a betömött kátyút is. Megkezdődtek az egyeztetések.


A felújított Szikra vasútállomáson megkért a MÁV, hogy fessük át az ebet kékre.

Fehérvár pedig furcsán újítja fel a járdákat.

Ellenben Ürömön nem jöttek a rendőrök az ottani buszmegálló építésekor, így lassan is haladtunk.

Szombathelyen pedig kijavítottuk az új stadion feliratát.

Azóta kiderült, hogy évi 66 millió forint állami támogatást fogunk kapni, ennek nagy részét ugyanúgy pályázati úton fogjuk elkölteni, ahogy tettük ezt a kampánypénzünkkel is.

Most vasárnap indul az MKKP kertmozi. Mindenféle diktátoros filmeket nézhettek majd a Képviselői Irodaháznál. Persze ingyen.

Aki aktívabban passzívkodna a Kutyapártnál, az jöjjön el a következő nyilvános klubunkra!

Aki pedig fürdőzne az elnökséggel, az jöjjön a siófoki klubunkra.

Keresünk szervezőket a pártba apróbb projektek koordinálására. Pl: városfelújítós dolgok, street art akciók, hamarosan induló ingyenes tanfolyamok, és egyéb és mindenféle mkkp-s események. Akinek vannak ilyesmi ambíciói, az írjon a ketfarkukutya@gmail.com-ra és küldjön telefonszámot is légyszi!

Komment!
Ez is érdekelhet:
MKKP-hírlevél – Ez történt a nyáron

  Egy csomó minden történt megint – ez most nem önkormányzatos hírlevél.   No Fudan Június 4. és 13. között online Read more

Meglett a gyűrű, amit 800 éve veszített el egy MKKP-s kátyúzó brigád

Végre meglett az Árpád-kori gyűrűnk. Az Esztergomban nemrég feltárt középkori (vagy római? á, tuti nem) út alatt volt, így valószínű, Read more

Az MKKP Zamárdi jelenlétének középrövid távú hatásairól-Táborbeszámoló 2020.

Balaton csatornázási munkálatok, kommunikációs tréning a helyi rendőrségnek, az első zászlófelvonásunk, joint tekerő verseny, lámánállás, tolósportok, szúnyogháló bűnözés, Zamárdi himnusz Read more

Elmútkéthét 9.

Már a második fordulónál tart a köszpénzünk elköltésére kiírt pályázatunk. Itt látjátok, kik jutottak tovább. Itt pedig tudtok szavazni. Az Read more