Átlagos soproni festésnek indult a dolog, aztán szokás szerint jöttek a rendőrök, majd ahogy az lenni szokott, kiszámlázta nekünk az önkormányzat a járda felújítását, hiszen ez nyilván a mi dolgunk lenne.
Próbáljuk kifizetni a büntetést, két helyszínt és időpontot is megadtunk.
Tisztelt Jegyző Úr/Hölgy!
A múlt héten kaptunk egy felszólítást a februári négyszínfestésünkkel kapcsolatban.
Tekintve hogy a csatolt levélben az Önök által hivatkozott dokumentumok köztisztasági szabálysértés miatt részesítettek minket figyelmeztetésben, én személy szerint kíváncsi lennék hogy polgári peres eljárásban a korábban elutasított rongálás vádját mivel támasztanák alá.
Szeretnénk azonban Sopron város Önkormányzatának még egy esélyt adni arra, hogy az adófizetők pénzét értelmes dolgokra költse, így az összeget szándékunkban áll visszafizetni.
Magánszemélyként bankszámla fenntartására nem vagyunk kötelezve, kérem ennek figyelembevételével készpénzes fizetés lehetőségét biztosítsák!
Javaslataim a fizetés helyére, idejére:
– október 3. reggel 8:00 az Igazgatási osztályon
– október 6, hajnal 2:00 az Ikva áruház parkolójában
Üdvözlettel:
Tichy-Rács József
Sopron Csirkéje
október 3. reggel 8:00 az Igazgatási osztályon
október 6, hajnal 2:00 az Ikva áruház parkolójában
október 6, hajnal 2:05 az Ikva áruház parkolójában, már kicsit türelmetlenebbül
Önkéntes metróoltóink a BKK segítségére siettek. Jelenlétük jelentősen növelte az utazóközönség biztonságérzetét. Még időben felszólítják a tűzveszélyesen piros színű cipők Read more
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használunk az eszközinformációk tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók ezen a webhelyen. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciókat hátrányosan befolyásolhat.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás használatának lehetővé tételének jogos céljához, vagy kizárólag a közlés elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli továbbításának céljához.
Beállítások
A technikai tárolás vagy hozzáférés a jogos célból szükséges, hogy olyan beállításokat tároljunk, amelyeket az előfizető vagy a felhasználó nem kért.
Statisztika
Kizárólag statisztikai célokra használt technikai tároló vagy hozzáférés.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés felhasználói profilok létrehozásához szükséges hirdetések küldéséhez, illetve a felhasználó nyomon követéséhez egy vagy több weboldalon hasonló marketingcélokból.
A KDNP nem más, mint a Központi Dezinformációs Népi Propagandeszköz rövidítése. Ha feliratkozol, minden hónapban kapsz tőlünk egy vagy több KDNP-t, reményeink szerint többségét Semjén Zsolt személyes áldásával. Ne feledd: vállaltad, hogy a KDNP-kbe foglalt szigorúan bizalmas adatokat KIZÁRÓLAG MEGBÍZHATÓ ügynököknek adod tovább.