Van egy álmunk: okos drogpolitika!

Kevesebb zombivá szívott biűofüves, több felvilágosult fiatal, tudatos fogyasztók, kevesebb stressz – a marihuána legalizálásáért és a fogyasztás szabályozásáért demonstráltunk április 20-án Budapesten, a Madách téren. (Rá)gyújtó hangulatú beszédekkel, koncertekkel és jointszépségversennyel vártuk a rendőröket. Nem jöttek. – Nem a tiltással van a baj, hanem azzal, hogy nem teljes a

Read more

Amikor az Újrahasznosítás Istennője találkozik a Dinóval a csillámtetkókészítő asztal mellett – Ilyen volt az idei MKKP-gyereknap

A tavalyi évhez hasonlóan idén is tartottunk gyereknapot gyerekeknek és örökgyerekeknek a Népligetben, ismét a Savköpő Menyét szervezésében, de most szakadó eső nélkül. Így sem volt rossz. A csillámtetkókészítő asztal most is csúcsra volt járatva: oroszlán, színes csikóhal, cica, pillangók, csillámok, csillagok özöne talált kis-és nagy gazdára karon, lábon, nyakon,

Read more

Újra bevettük Erdélyt: ilyen volt a kutyapártos klub Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön

Hosszabb szünet után ismét kluboztunk Erdélyben, ráadásul bő egy héten belül két városban is. Április 22-én, egy napsütéses szombat délutánon gyűltünk össze a kolozsvári Cotton Club kerthelyiségében, kifejezetten sokan: 13 passzivista és 5 kutya jött el.Végigmentünk rajta, hogy zajlanak a kutyapártos akciók a városbejárástól kezdve a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába való

Read more

Dudálj, ha szar az út, mi pedig iszunk! – Figyelemfelhívó akció Ajka és Úrkút között

DUDÁLJ, HA SZERINTED IS SZAR AZ ÚT, MI PEDIG ISZUNK! Ilyen feliratú táblákkal tartottunk akciót vasárnap Ajka és Úrkút között. Az esemény célja az volt, hogy felmérjük, illetve felhívjuk a figyelmet a problémára. Arra a problémára, hogy a két település között az út több tíz éve járhatatlan. Ugyan a közút

Read more

Felavattuk a Budai Cigányváros teret, a cigánysággal közös együttélésünk több száz éves emlékére

2021-ben fejeződött be a Romano Instituto Cigányságkutató Intézet Alapítvány kutatása, amely a cigánysággal való, immár 600 évre visszanyúló együttélésünket vizsgálta. Ennek során egy addig nem ismert fejleményt is feltártak: a II. és a III. kerület egy bizonyos részén helyezkedett el valaha a Budai Cigányváros. Ahogy megszületett a felismerés és az

Read more

Eltűnt játszótér, hiányzó gyerek wc és közveszélyes gyerekek tábla Újpesten!

De hogy jön ide John Travolta? Mindjárt kiderül! Avagy LAKOSSÁGI BEJELENTÉSEKRE HÍVTUK FEL A FIGYELMET ÚJPESTEN. 2023. március 16-án három helyszínen végeztünk Újpesten figyelemfelhívó akciót a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába beérkezett bejelentések alapján. Hasznos problémabejelentő szoftver ez, próbáld ki valamikor te is! Három hete városbejárást tartottunk, most 3 bejelentésre próbáltunk reagálni,

Read more

Rozsdaművészek, ketrecbe zárt kukák, lepukkant padok és egy váratlan Drotár Adrienn – Bejártuk Püspökladányt, Hajdúszoboszlót és Debrecent

Hajdú-Bihar vármegyében (is) folytatódott Rendkívüli Országjárásunk február utolsó hétvégéjén: három nap alatt Hajdúszoboszlón, Püspökladányban és Debrecenben tartottunk városbejárást, utóbbi két helyen pedig klubot is. Nézzük sorban, melyik esemény hogy zajlott! Püspökladányban két helyi passzivistánk tolt egy nagyon komoly nosztalgiapartit az ifjúkorukról, de a másik helyi passzivistánk is beletromfolt néha, ha

Read more

Városbejártunk Újpesten

2023. március 3-án péntek este 6-kor találkoztunk a Charlie Loftban. A bejárásra végül nem a találkozó elején, hanem közben jutottunk el, 20:00kor startoltunk el és másfél órával később értünk vissza a találkozó helyszínére. Újpest központ lakótelepet jártuk körbe, a Semsey Park érintésével. A bejárás során több akut problémával találkoztunk, voltak

Read more

Videón egy újpesti kifizetőhely története 1,5 percben

Jó ideje próbáljuk elérni, hogy a vagyonnyilatkozati bizottság szűnjön meg Újpesten. Több fordulóban követeltük ezt már: megírtuk az előterjesztést a megszüntetéshez, kigyűjtöttük, ki mennyit keres, előterjesztettük közmeghallgatáson – ekkor megtudtuk, hogy ez a nyilvánvaló kifizetőhely egy újpesti hagyomány… Egyébként évente majdnem 10.000.000 forint megy el a tagok tiszteletdíjára összesen évente

Read more

Tiszavasvári polgármestere szerint jöttment antifa huligánok akarták felújítani a város üdvözlőtábláját

Guruló dollárokból. Korábban megpróbáltuk rendbehozni az évek óta lerobbant üdvözlőtáblát Tiszavasvári határában. Szőke Zoltán polgármester rendőrt hívott ránk, majd 700 ezret akart behajtani rajtunk az okozott kárért. Nyomozás indult rongálás miatt. A Járásbíróság végül megállapította, hogy a kár – eltört néhány csavar – valójában csak 1390 forint. Szőke úr valahogy

Read more

Rekordot döntött a Kutyapárt szombathelyi Olvasóköre: 16-an jöttek el a harmadik alkalomra

Egy olvasókör nem feltétlenül szokott a legnagyobb tömeget vonzó programok közé tartozni, pláne akkor, ha vidéken rendezik. Szombathely azonban tökéletes ellenpéldának bizonyult: immár harmadik alkalommal gyűltünk össze, hogy alaposan kitárgyaljunk egy előre megbeszélt könyvet, és ezúttal minden eddiginél több résztvevő volt kíváncsi erre. Összesen 16-an voltunk, köztük olyanok, akik az

Read more

Folytatódott a Kutyapárt olvasóköre Szombathelyen

Olvasókört indított a kutyapárt Szombathelyen is. Igaz, itt a budapestitől eltérően inkább szépirodalmi vonalon olvasgatunk és beszélgetünk róla, de a farvizen szóba kerül azért a politika is. Havi rendszerességgel gyűlünk össze minden hónap utolsó keddjén (kivéve a decemberi, a második alkalommal) amit a héten, január 3.-án, tartottunk meg. Az első alkalommal, november utolsó

Read more

A nők sztrájkja folytatódik – szerveződésfejlesztő Filmklub Keszthelyen

A Közélet Iskolája szakmai támogatásával tartottunk filmklubot és a témát feldolgozó közösségi foglalkozást Keszthelyen, közösségi szerveződés tematikájában. Ennek keretében “A nők sztrájkja folytatódik” című 50 perces lengyel dokumentumfilmet néztük meg eredeti nyelven, magyar felirattal. Nagy élmény volt, valaki a szomszédjával érkezett, más a régi barátnőjével, megint más a kollégájával, vagy

Read more

Elindult a Kutyapárt olvasóköre Szombathelyen

Terjed az okoskutya, ugyanis Olvasókört indított a kutyapárt Szombathelyen is. Igaz, itt a budapestitől eltérően inkább szépirodalmi vonalon olvasgatunk és beszélgetünk róla, de a farvizen minimálban szóba került azért a politika is, csak aztán mindig gyorsan kezeltük a problémát a “DE VISSZATÉRVE A KÖNYVHÖZ” felkiáltással. Havi rendszerességgel gyűlünk össze minden hónap utolsó

Read more

Mit csináltunk a XX. kerületben?

A Figyelemfelhívó KétHét és a Városfelújító KétHét során betámadtuk Pesterzsébetet. Rengeteg változatos felújítást csináltunk és még a kihívásokat jelentő helyzettől sem riadtunk meg. Szeptemberben például a felfedeztünk a lakótelepre vezető lépcső mellett egy indokolatlan zöldhulladék halmot, amit az önkormányzat elszállított, miután Sziszi (Németh Szilárd) arcképének segítségével felhívtuk a figyelmet. A

Read more

DIY közvilágítást szereltünk fel Kazincbarcikán, hátha csinál valamit az önkormányzat

Múltkori összehangolt akciónk után újra bicikliutakra csaptunk le Kazincbarcikán. Ezúttal megpróbáltunk némi fényt vinni az éjszakába, mivel a városban a temetőnél egy jelentős szakasz teljesen kivilágítatlan, emiatt sokszor még lámpával felszerelkezve is veszélyes arra tekerni. Erre szerettük volna felhívni a figyelmet pár biciklilámpa kihelyezésével, hátha az önkormányzat kapcsol, és a

Read more

Felavattuk a Dézsi Csaba András tanuszodát a győri Aranyparton

Az elmúlt hónapok városszépészeti beavatkozásai után győri csapatunk egy igazán fajsúlyos projektbe vágta a fejszéjét. Társadalmilag érzékeny csapatként nem hagyhattuk szó nélkül azt a problémát, ami már hetek óta foglalkoztatja a helyi választópolgárokat: az úszási lehetőségek erőteljes beszűkülése joggal kelt ellenérzéseket a városlakókban, mi viszont úgy éreztük, hogy érdemben tudunk

Read more

Hídfelújítás, mobilzebra, herendi mintás villanydoboz – Ezt csináltuk Veszprém megyében 2022 őszén

Kicsit túltoltuk a biciklit és nagyon felpörgettük Veszprém megyét az elmúlt hónapokban. Igyekeztünk minél több akciót csinálni, úgyhogy bizony: LEMENTÜNK VIDÉKRE! A szeptember a diákoknak az iskolakezdésről, a szülőknek a napközbeni nyugalomról szólt – a Kutyapárt ajkai alapszervezetének pedig az eltűnt buszmegállóról. Szeptember 7-én Ajka Város Önkormányzata politikai bosszúból elvitette

Read more

Kátyúköltőhely, LEGO-buszmegálló, térkövirózsa – Figyelemfelhívó akcióink vidéken

A legtöbb párt aktivistái két választás között nem sok mindent tudnak csinálni. Nekünk viszont nagyon fontos, hogy sok embernek adjunk lehetőséget bekapcsolódni a széles értelemben vett közéletbe, ami akár még azt is jelentheti, hogy csinálsz valami értelmeset. Városfelújító akcióink során ez a közvetlen célunk, előfordul ugyanakkor, hogy valamit magunktól nem

Read more

„Ez egy igazi wc-nek tűnhet, de nem az!” – Figyelemfelhívó akcióink Budapesten

A legtöbb párt aktivistái két választás között nem sok mindent tudnak csinálni. Nekünk viszont nagyon fontos, hogy sok embernek adjunk lehetőséget bekapcsolódni a széles értelemben vett közéletbe, ami akár még azt is jelentheti, hogy csinálsz valami értelmeset. Városfelújító akcióink során ez a közvetlen célunk, előfordul ugyanakkor, hogy valamit magunktól nem

Read more

Ravaszul bekúszott az aktuálpolitika a rákoshegyi főzőversenyre

Rákoshegyen a kontinens legnagyobb viharja utáni hajnalban kezdődött meg az éves főzőverseny, amin a környékbeli kutyapártos passzivistákból szerveződött csapat is tiszteletét tette. A nemzetközi aktuálpolitikai jelentősége miatt a szakácskönyvben a borscs receptjére került szamárfül. Ez egy remek, céklaalapú leves 39382 féle főbb elkészítési móddal. A nap folyamán az adóalanyok és

Read more

Batthyány téri akadálymentesítés

A Rendkívüli Ügyek Minisztériumához rengeteg lakossági bejelentés érkezik. Legtöbb esetben olyan problémákra hívják fel a figyelmünket, amelyeket már több fórumon is jeleztek a fenntartónak, de az nem tudta, vagy nem akarta orvosolni a problémát.  A Figyelemfelhívó KétHét során egy I. kerületi lakos hívta fel a figyelmünket, hogy a Szentendrei HÉV

Read more

Természetvédelem Baján

Felfigyeltünk rá, hogy különleges fajunk szaporodik Bajától Pörböly felé. Ügyeljetek rájuk! Hazánk egyik kiemelten védett fajának a Közönséges Úti Kátyúnak (Meatus-Fossura Communis) a költési helyén jártunk! Minden évben a közép-európai Kátyú populáció 70-75 %-a tér vissza ide, hogy utódokat hozzon létre. Felhívjuk az erre járó túrázók és autózók figyelmét, hogy

Read more

Mindenkinek megvan a maga keresztje, nekünk a Bükkben – Így telt az idei MKKP tábor

Idén rendeztük meg 7. alkalommal az MKKP Országos Passzivista Találkozó és Alkotótábort, aminek ezúttal a bükkszentkereszti Hollóstető Hegyikemping adott otthont, augusztus 3-7. között. Bár a tavalyinál messzebbre kellett utazni Budapestről, ezért sokszorosan kompenzált a legfontosabb fejlemény, mégpedig az, hogy voltak pávák! Valamint sok kedves régi és új ismerős. Azokra is

Read more

Környezettudatos Légiparádéval emlékeztünk meg legfontosabb nemzeti ünnepünkről, augusztus 27-ről

Először tavaly tartottunk extra nagy költségvetésű ünnepi megemlékezést, légiparádét és tűzijátéknemnézést augusztus 20-a tiszteletére a Népligetben. Idén újra ezen a napon szerettük volna megrendezni, de a vihar-vaklárma miatt végül 20+áfa, vagyis 27-e lett belőle. A felelősök természetesen már nem dolgoznak a pártnál. Az eredeti időpontban valószínűleg többen lettünk volna (a

Read more

Mi köti össze a punkzenét a vegán bográcsozással? – Dunaparti Kutyaparty Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvári jelöltünk és passzivistánk, Földesi András, illetve a helyi csapat ötlete volt, hogy csináljunk egy nagy kutyapártos rendezvényt, ahol a buli mellett a fenntarthatóságra is igyekszünk felhívni a figyelmet. Ez lett a Dunaparti Kutyaparty, amit augusztus 13-ra hirdettünk meg a Biczó melletti színpadhoz. Mindenféle logisztikai problémák miatt döcögősen indult a

Read more

Megcsináltuk a Pride eddigi legjobb buliját: Piknik és Táncpárbaj az Erzsébet téren

Évek óta hagyomány, hogy a Budapest Pride szervezői egy egész hónapos fesztivált töltenek meg programokkal júliusban, így hangsúlyozva, hogy a rendezvény nemcsak a felvonulásról szól. Mi most csatlakoztunk harmadjára ehhez, a saját Pride Piknikünket mindig igyekeztünk feldobni valami extrával az ilyenkor szokásos beszélgetésen és sörözésen túl. Három éve egy színházi

Read more

Apportírozás, toronyugrás, ázott kutya szépségverseny – Kutyavizes vb-t rendeztünk Balassagyarmaton

Évek óta próbáltunk gerillaakcióként kutyafuttatókat építeni különféle városokban, az önkormányzat azonban eddig mindenhol ellenállt, így végül egyik sem valósulhatott meg. Előfordult, hogy autós üldözésbe torkollott az akció, egy másiknak az anyagát pedig végül egy állatmenhelynek kellett odaadnunk, mert nem sikerült megegyeznünk a helyi politikusokkal. Balassagyarmaton viszont megtörtént a csoda: bár

Read more

Hol van az a hely, ahol egyszerre találkozhatsz kalózzal, dinóval, sellővel, unikornissal és Batmannel? – MKKP-gyereknap a Népligetben

Vasárnap – hogy ne maradjunk ki a jóból – mi is tartottunk egy napot gyerekeknek és örökgyerekeknek a Népligetben. A családok érkezésére már készen állt a Replacc játszótere, akik már nem használt, hulladékká vált tárgyakból készítenek újragondolt játékokat, pl. autógumiból és textilanyagokból hintalovat, biciklikerékből céllövöldét – nagyon élvezték a gyerekek

Read more

Esemény utáni kampányesemény

Kampányeseményt rendezünk a választások utánra, hiszen előtte nem érdemes, mivel úgyis 127%-kal nyeri a Kutyapárt a választást.  XIII. kerületi jelöltünk, Aleva Márta meghívta kedvenc újságíróit, Tóta W. Árpádot, Stump Andrást, Dévényi Istvánt és Tompos Ádámot – és meglepő módon eljönnek hozzánk megbeszélni a választások eredményét. Alcímnek azt akartuk megadni, hogy:

Read more

Támogatjuk a kortárs cirkuszművészetet az állam helyett, hogy ne csak a Kutya Párt nevettesse meg a nagyérdeműt!

Goldman István (Goldi) a Föld nevű bolygó utcáin hajózó kalóz és utcai előadóművész, akinek nyugdíjaznia kellett saját építésű hajóját, ezért nem jutott el előadásai helyszínére – ám a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Kampánypénztékozló Alapja lehetővé tette számára, hogy ismét hajóra szálljon. Goldi Hegymagason (Veszprém megye, Tapolcai járás) él feleségével, akivel

Read more

VERSELŐ LÉPCSŐK – A Nyugati pályaudvarnál és az Örs vezér terén jártunk

A Magyar Kultúra Napjára lépcsőbűnözéssel készültünk, természetesen a rendőrök sem hagyták, hogy magányosan dolgozzunk, nekünk pedig pont belefért az időnkbe egy igazoltatás. A műhely munkatársai és a grafikusunk 20-án már nagy erőkkel dolgoztak, hogy 22-én sikerüljön megcsinálni ezt a nem hétköznapi performanszot. Grafikai tervezés, nyomtatás, vágás…bármiről legyen szó, a barkácsoló

Read more

Utca és művészet – Művészeti kiállítás az V. kerületben

Művészeti kiállítást szerveztünk az V. kerületben, hogy felhívjuk a figyelmet az árkádsor lerobbant állapotára, amit sajnos a hajléktalan emberek otthonuknak neveznek. Az MKKP egyik oszlopos tagja Árki Tibor is kiállította műveit, de sok művész képviseltette magát az tárlaton. Nézzétek meg, hogy milyen műalkotásokat állítottunk ki! A kiállított művekből a jövőben

Read more

Zebrákat Tatára!

Mindenki meghal, de lehet halogatni, ahogyan a fogorvost vagy a NAV-os befizetéseket! Ennek a nagyszerű gondolatnak a mentén igyekeztünk halogatni azoknak az aranyos lurkóknak a halálát, akik naponta átkelnek a tatai Fazekas utcában található úttesten az iskolába érés reményével. Az úton egyáltalán nincs gyalogátkelőhely, így a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Read more

A badacsonytördemici padépítés fordulatos története

Badacsonytördemic egy község a Balaton északi partján. A helyiek hosszú idő óta küzdöttek az önkormányzattal, hogy telepítsen padokat egy térre. A hivatal ezt természetesen meg is ígérte, mégsem történt semmi. Lelkes helyi civilek megelégelték a várakozást, és maguk kezdtek el padokat építeni és azokat kihelyezni. Amikor a polgármester ezt meglátta, idegállapotba

Read more

Táblahekkelések, exportált kutyafuttató, szélmalomharc a vagyonnyilatkozatokért – ezt csináltuk Budakeszin eddig

Budakeszin 2019 októberében volt az első kutyapártos akció, azóta is egy 4-5 fős keménymag vesz részt többnyire a megmozdulásokon. Ebben a posztban összeszedtük, mit csináltunk eddig arrafelé. Elsőként arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy akkor már hetek óta gyűlt a zöldhulladék a Munkácsy Mihány utcában, ami ellen addig senki

Read more

MKKP-hírlevél – Ez történt a nyáron

  Egy csomó minden történt megint – ez most nem önkormányzatos hírlevél.   No Fudan Június 4. és 13. között online és offline budapesti konzultáció indult azért, hogy ne a tervezett Diákváros helyén építse meg első európai központját a Fudan egyetem, amely a Kínai Kommunista Pártnak fogadott hűségesküt.   Voltak a Ferencvárosban hivatalos

Read more

A norvég hadművelet

Minden hadművelet esetében fel kell készülni különböző lehetséges kimenetekre, így volt ez a szerdai támadásunknál a norvég nagykövetség ellen is, aminek apropója, hogy Norvégia nem adta oda a 77 milliárdunkat! Ezért kedden a főkutyaólban jó hangulatban álltunk neki csapatainkkal a felkészülésnek, készítettünk norvég nyelvű kutyapártos matricákat, transzparenseket és néhány fehér

Read more

Első Nagy Nemzeti Környezetkímélő Ünnepi Légi Pride

Országszerte az államalapítást ünneplik honfitársaink. Pár fős tömeg részvételével mi is megtartottuk a magunk magas költségvetésű  megemlékezését a Népligetben. Az ünnepi köszöntőben elhangzott és megszívlelendő intés szerint :   „a fényességes tűzijáték augusztus hónap huszadik napján hiúságok hiúsága; szittya paripáink a nadrágjukba csinálnak zengedelmeitől, s egészen Levédiáig szaladnak vagy tovább,

Read more

Szolnoki négyszínfestő akciók

Szolnokon 2018-ban volt az első kutyapártos akció, ami egyből sikerrel zárult: egy rossz állapotban lévő bicikliutat festettünk le négyszínnel, ennek hatására az önkormányzat rövidesen megcsináltatta az érintett szakaszt. Utána egy ideig nem történt semmi, 2021 tavaszán viszont jobban megszerveződött a helyi passzivista közösség, azóta rendszeresen hallatunk magunkról. Főleg négyszínfestéssel, mivel

Read more

A gyűlöletkampány szeret téged!

Szeretsz matricázni? Akkor most megteheted nagyban! Csinálunk egy villámakciót a hétvégén – ha szeretnél te is átragasztani pár túlzottan kedves kormányzati plakátot, jelentkezz ezen a formon. Hengereket és álló Citylight-táblákat tudsz ezzel meghackelni – utóbbihoz viszont kulcs kell, aminek a méretét nem áruljuk el, úgyhogy keress inkább egy klassz hengeres

Read more

No Fudan, avagy diákváros vs kínai egyetem

Kiszivárgott a kormány borzasztóan titkos terve a Fudanról  A Soroksári Út és a Ráckevei (Soroksári) Duná-ág közötti terület északi részére épülő Diákváros eredeti tervét a kormány, a főváros és a IX. kerület sokáig egyhangúlag támogatta, ám  egy hónapja hirtelen megjelent a terv egyik szegletében a Fudan. Palkovics László innovációs-technológiai miniszter,

Read more

Növényültetésből sosem elég!

A Zöldkutya tematikus csoport szervezésében növénypalántákkal leptük meg a XIII. kerület lakosait. A munkálatok már kora délután megkezdődtek, ugyanis lelkes zöldítő passzivistáink mindenre IS felkészültek! Amíg ők ültetésre késszé tették a talajt, addig a csapat másik fele beszerezte a szükséges növénypalántákat. Pótolhatatlan és utánozhatatlan Magyar Gáborunknak köszönhetően autóvédetté tettük az

Read more

A hatóságok végül betömték a féreglyukat!

A Rákos út – Mozdonyvezető utca sarkán a Rákospalotai eperföld ültetésének napján végre megnyitották az ingyenes lakossági féregjáratot. Mi kipróbáltuk, Danyang-gun tényleg csodaszép! A be- és kiszállásnál viszont nem árt vigyázni, könnyen bokatörés lehet belőle. Alig pár héttel később már arról kellett értesítenünk a kerület lakosait, hogy a járat az

Read more

Ingyensör!

Megígértük, megcsináltuk. Na jó, nem mi… Nemrég üzenetet kaptunk egy rósánés pályázónktól: “Ezennel tájékoztatunk benneteket és a közt, hogy a pénzt elköltöttük, a sört lefőztük.”   Koccintás, itt még nem saját sörrel A sörlé, malátával Szűrés A legjobb müzli Skylernek is ízlett (meg a röfiknek is) Komlóforralás Meg egy kis

Read more

Szentendre

Akciók összevissza. Miután beperelt minket a város, hogy kicseréltük a címerben a bárányt, mi összebékítettük a két címerállatot. 2018-ban elhoztuk a Mikulást a politikába! Aztán Leányfalun megszerveztük a jelöltek a vitáját. Már, aki eljött. A Mikulás ott volt. Tüntettünk a sajtószabadság ellen! Elkészítettük Pomát első közvécéjét. Reméljük lesz másik, mert

Read more

Megvalósult ígéret: ingyensört osztottunk hozott palackba

Sikeres volt az első Ingyensör osztás Ferencvárosban. Egy Covid miatt átmenetileg bezáródott hely tulaja szerette volna a leghasznosabb módon eltakarítani a beragadt készletet. Természetesen segítettünk.  Az osztás biztonságos körülmények között folyt, az volt a jelszó, hogy krumpli.  A fegyelmezett sörisszák pár óra alatt hazavittek kb 90 liter sört és proseccot. Éljen a

Read more

Az MKKP Zamárdi jelenlétének középrövid távú hatásairól-Táborbeszámoló 2020.

Balaton csatornázási munkálatok, kommunikációs tréning a helyi rendőrségnek, az első zászlófelvonásunk, joint tekerő verseny, lámánállás, tolósportok, szúnyogháló bűnözés, Zamárdi himnusz és számos elmaradt program várta idén a Kutyapárt 5. nyári táborába érkező passzivistákat. Sikeresnek nyilvánítjuk a párttalálkozót.  A történésekről sokan sokféleképpen beszámoltak. Ha szeretnéd megtudni az igazságot, válaszd a valóságodhoz

Read more

A Radetzky-Eposz – közérdekű adat-e a köz érdeke?

Hogy a történet pontosan hol kezdődik, azt nehéz lenne fülön csípni, de javaslom ezt a két cikket az előzmények felőli tájékozódáshoz: egy, kettő. Kulcs-mozzanatok: a 2011-ben műemlékké nyilvánított, és 2016-tól céges tulajdonban lévő Radetzky-laktanya épületét régóta szerették volna átépítéssel hasznosítani. Viszont az örökségvédelmi eljárások szigorúbb előírásokkal járnak, mint egy hagyományos

Read more

Közfeladat Ellátó Közhasznú Bohózat – II. ker. Önkormányzati Ingatlanok

Kis történet a Szilágyi Erzsébet fasor 45/a és a Török utca 14. fsz. 2-es, üresen álló önkormányzati ingatlanok rendeltetése körüli kalandokról. Szilágyi Erzsébet fasor 45/a – Rendeltetés-szerű felmatricázás. Hónapokra visszanyúlóan értelmezési problémám akadt a néhány előterjesztésben szereplő “közhasznú cél” és “közfeladat ellátás” szófordulatok terén, de úgy tűnik, végre helyre tettek! A

Read more

Lett egy szigetünk, amit Szíjjártó Péter kullancsáról neveztünk el

A Ráckevezz túrán többször győztünk és szereztünk egy szigetet a pártnak.  Az expedicióról dióhéjban: Az expedícióról bővebben:  A Szijjártó Péter kullancsáról elnevezett sziget elfoglalása. Az igazi Mészáros barátságos háborúba keveredett a kajakosokkal. Természetesen győztünk. A Duna feletti hídfőállásokból is lőttek ránk, de egy cikkcakk hadműveletben megint csak mi győztük. Fa

Read more

Ál-kerékbilinccsel az ingyenparkolásért

Az ingyen parkolás klassz dolog: nem jön pénz az önkormányzatoknak és össze vissza lehet megállni, mert nincs az a közteres hadsereg, aki mindenhol ott tudna lenni. Megtaláltuk a megoldást! Olcsó ál-kerékbilincs, hogy minden MKKP-s passzivista büntethessen, ha hülye helyen parkoló kocsit lát.  A karton kerékbilincs működik: https://bpiautosok.hu/valami-nagyon-nem-stimmel-ezzel-kerekbilinccsel Az akcióhoz spontán csatlakoztak

Read more

Karantén olimpia 2020 – eredményhirdetés

Ahogy ígértük, megtörtént az eredményhirdetés, az ilyenkor szokásos kísérőjelenségekkel: volt késés, kovácsgergő, Suzi, szánsájn, és élő közvetítés.  Íme a győztesek, ha valaki be szeretné írni a neveiket a sporttörténelembe: Maszk-mosoly verseny 1. helyezett: Bana Bettina (Tárnok) A versenyző mögött látszódó angyalszárnyak egészségügyi dolgozóságából kifolyólag valószínűleg igaziak! 2. helyezett: Magyar Erzsébet (Budapest)

Read more

Jelentkezik az MKKP II. kerületi operatív törzsvendége

Elkezdődött a felkészülés a fergeteges karanténbulikra. Keep Calm & Wash Hands. Közben önkéntes hangszálbemelegítés, mert valahogyan le kéne köröznünk az olaszokat. Marietta közösségi tudásbázisa:   http://bit.ly/kozossegikoronavirusinfo Amit meg elfelejtettem mondani: Ez is érdekelhet: Oltalom feat. Kutyapárt – Így segítünk Iványi Gáboréknak, ők pedig nekünk Május 20-án került sor az Oltalom Karitatív

Read more

Az UFO meg a füstölő

Jó, a végén kiderült, hogy nem UFO mégsem, de egészen addig meg voltunk győződve róla, hogy ez a srác, Tóth Ádám nem ember, amíg ki nem mentünk megnézni őt, a barátait és azt, hogy mi zajlik a vasasi füstölőépület körül. Ádám, aki egyébként még ma is bőven tizennyolcmínuszos, már tíz

Read more

Miket csinálunk

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy olyan, tásadalmi és politikai kérdések iránt elkötelezett alkotócsoport, amely egyszer majd megnyeri a választásokat.  Az MKKP a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt földi alapszervezete, akik kérésünkre még egy darabig nem fogják elpusztítani a Földet. Mi olyan konkrét dolgokkal foglalkozunk, amikben tényleges eredményeket érhetünk el, és nem

Read more

Lakitelek-Tőserdő második meghódítása, avagy táborbeszámoló 2019

Szeretnénk röviden beszámolni a táborról, hogy tájékoztassuk mindazokat, akik nem tudtak jönni, vagy nem emlékeznek semmire. A tábor során meglepő módon szinte minden megígért programot megtartottunk.  (Kivéve a szemétfestményt, mert a válogatást még gyerekmunkába se tudtuk kiszervezni.) A legfontosabb eseményekről a helyi híradó tudósított. Ez máris jó alap rekonstruálni a

Read more

Tábor! Tábor! Tábor! Már tart, de a sűrűje csak most jön!

Jelentkezhettek, de semmi értelme – jó lesz úgy is, ha csak beállítotok. Bővebben a programról itt: https://ketfarkukutya.mkkp.party/2019/05/31/mkkp-tabor-2019/ Ez is érdekelhet: Amikor az Újrahasznosítás Istennője találkozik a Dinóval a csillámtetkókészítő asztal mellett – Ilyen volt az idei MKKP-gyereknap A tavalyi évhez hasonlóan idén is tartottunk gyereknapot gyerekeknek és örökgyerekeknek a Népligetben,

Read more

Tönkretették a közösségi gyereksütőt!

Olyan szépen indult minden, mint mikor csiga ül a kutya mellé későősszel, végre volt egy értelmes önkormányzati kezdeményezés.   A ferencvárosiak régóta szerettek volna gyereksütőket a kerületbe. Számtalan petíció, beadvány született már az ügyben. 1741-ben az árvák külön emiatt tüntettek. Két ló felgyújtotta magát Szolnokon.   És igen, és két

Read more

MÁV-testamentum: “Lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek”

Ökumenikus fohászkodásra kijelölt kegyhelyet avattunk a Keleti pályaudvar mellett, hogy a Sötét, Gonosz És Érthetetlenül Merev Menetrend többé ne zavarhassa össze a Szabadon Késő Szent MÁV járatait. Használjátok a térdeplőt ti is türelemmel, alázattal, lélekben megerősödve. KELETI FOHÁSZ Én ingázó vagyok, és vonattal járok, a napom egy részében vonatra várok,

Read more

Lámpatündér legyőzi a Sötétet

Budapest a nyári estéken hemzseg a settenkedő ninjabringásoktól, akiket szinte lehetetlen időben észrevenni. Évek óta rontják ezek a sötét elemek a baleseti statisztikáinkat, pedig, mint tudjuk, egy jó statisztika sose rossz. Ezért beszereztünk tizenkétezer-hatszázegykettő köblumennyi fényfegyvert, és szétosztottuk a becsapdázott ninják között. Több lámpa – több fény az utakon –

Read more

Vittünk vidékre Facebookot

Ez is érdekelhet: Folytatásos szappanoperává fajult a kecskeméti LUK sztorija Nehéz elhinni annak fényében, mennyi minden történt azóta, de alig egy hete kezdődött az egész eseményfolyam. Kecskeméti csapatunk tett közzé Read more A kecskeméti betonbigyóktól a kiskunhalasi szalmabábukig – Kedvenc Bács-Kiskun megyei akcióink 2022-ből A december mindig az évösszegzések ideje,

Read more

Legfurcsább dolgok, amiken pénzt kerestünk.

Kutyaszőr Amikor a párt jövőjére gondol az ember, mindig megnyugtató érzés azt is számításba venni, hogy mi el tudunk adni kutyaszőrt. A kutyaszőrt kulcstartónak álcázva adjuk. Lehet belőle venni újat, 1400 forintért, és használtat (kutyapártos zsebekben előre összekarcolt) 3000 forintért. Szerencsére az utóbbiból is szoktatok venni. Kutyaszőrből eddig 82 darabot

Read more

Million Marihuana March

Idén mi szervezzük a Million Marihuana March-ot. Leginkább azért, hogy legyen. A rendezvényen felszólalnak majd a fű legalizálása ellen a dealerek, a biofüvesek, a gyógyszergyárak, furcsa egyházak és a magyarság képviselői is. És ebből az alkalomból véletlenül kiadunk egy albumot is, a témába vágó zenékkel. Ez is érdekelhet: Amikor az

Read more

Megmércettetett a kékmikró

Ez is érdekelhet: Amikor az Újrahasznosítás Istennője találkozik a Dinóval a csillámtetkókészítő asztal mellett – Ilyen volt az idei MKKP-gyereknap A tavalyi évhez hasonlóan idén is tartottunk gyereknapot gyerekeknek és örökgyerekeknek a Népligetben, ismét a Savköpő Menyét szervezésében, de most Read more Rendőrök és antirasszista teknősök összecsapása Újpesten Egy ideje

Read more

Összevicceltünk fél tonna kaját

A Pécsi Stop írása: https://www.pecsistop.hu/tartalom/cikk/498676_osszevicceltek_fel_tonna_kajat Tartós élelmiszer gyűjtésnek álcázott tüntetést, vagy fordítva, elnöksimogatót és klubfoglalkozást tartott Pécsett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, egyben felavatták első és egyelőre egyetlen, de legalább a belváros szívében lévő irodájukat. Kovács Gergelyt, a párt elnökét kérdeztük, aki válaszolt, de szerintünk nem mindenben mondott igazat. Örök Élethez

Read more

Központi Újság

Megjelent a Központi Újság 173. száma 20 000 példányban. Az újsághoz többféleképpen is hozzájuthattok. Pénteken délután sok városban és Budapesten is több helyszínen fogjuk ingyenesen osztogatni. Csütörtökön jelezzük majd a pontos helyeket, hogy hol. Aki még ennél is rámenősebb az beszerezheti online is az újságot a webshopunkban. Ha lenne kedved

Read more

Útlezárások, blokád, sztrájk, általános felfordulás

Felültünk a tüntetésvonatra, és csatlakoztunk a sztrájkolókhoz. Az ország több pontján egyidőben folyt a lázadás. Ajkán óriási felfordulást és káoszt okoztunk. 30 járművet vonultattunk fel, feltartva ezzel a forgalmat. Mi magunk sem gondoltuk volna, de volt a raktárunkban honvédelmi kocsi, mentő, helikopter, repülőgép. Több kilóméteres sor alakult ki miattunk. Amennyiban

Read more

TV az MTV-n

Ez is érdekelhet: Felavattuk a Budai Cigányváros teret, a cigánysággal közös együttélésünk több száz éves emlékére 2021-ben fejeződött be a Romano Instituto Cigányságkutató Intézet Alapítvány kutatása, amely a cigánysággal való, immár 600 évre visszanyúló együttélésünket vizsgálta. Read more Közel 150 ukrajnai menekült kapott tőlünk ruhákat egy nap alatt az adományaitoknak

Read more

Békemenet 3.

Kivételesen ismét sikeres volt a Békemenet.   Ez is érdekelhet: Amikor az Újrahasznosítás Istennője találkozik a Dinóval a csillámtetkókészítő asztal mellett – Ilyen volt az idei MKKP-gyereknap A tavalyi évhez hasonlóan idén is tartottunk gyereknapot gyerekeknek és örökgyerekeknek a Népligetben, ismét a Savköpő Menyét szervezésében, de most Read more Rendőrök

Read more

Lámpás felvonulások országszerte

Az elmúlt héten két városban is felvonultak az emberek. Ezúttal nem a kormány melletti szimpátiájukat fejezték ki, hanem közvilágítás hiányára való figyelemfelhívás és a szívek felmelegítése volt a cél. Ajka és Szombathely mindig hasonlított egymásra. Elég csak arra gondolni, hogy mindegyik településen élnek emberek. A résztvevők száma összesen 2 milliárd

Read more

A rettegés foka a rákosmenti Fidesz-iroda bejáratánál

2018, Halloween. Az utcák üresek. Hűvös szél fúj, a fák lehullajtották lombjaikat. Villámcsapás hangja a távolból. Valami zörög a bokorban. Elfutok. Lihegve, meg-megbotolva érek a rákoskeresztúri városközpont közelébe. Nyugalom tölt el, megmenekültem. Akármilyen gonosz szellem, ellenzéki fakenews, a magyar kormányra nézve negatív adat vagy a bokor hátterében megbúvó Gyurcsány-szál volt

Read more

Legális út vs cselekvés, avagy miért ne kezdjünk el engedélyt kérni ha szeretnénk valamit csinálni.

Az MKKP nem az illegalitáshoz ragaszkodik, hanem hogy legyen minden jobb. Tudunk egy sor tanulságos történetet, miért nem kérünk engedélyeket a köztéri beruházásokra. Egy dunaújvárosi állampolgárnak például több helyi kutyás baleset után eszébe jutott, hogy milyen jó lenne, ha más városokhoz hasonlóan náluk is lennének elkerített kutyafuttatók. Felmérést végzett, amiből kiderült a

Read more

Mindenki felmondott Ajkán

Az elmúlt időszakban hírt kapott, hogy az intenzív osztály összes ápolója, majd az orvosok is felmondtak az ajkai Magyar Imre Kórházban. Belsős informátorunktól tudjuk, hogy maga az épület is elégedetlenkedik helyzetével. Bízunk benne, hogy az Állandó Szakemberhiányért Felelős Osztály helyén tudja kezelni a dolgokat, és a szituációból semmi nem lesz

Read more