A kiskunhalasi önkormányzatot zavarták a fák, amik nem halnak meg fél év alatt, de már helyreállt a rend

Szentendre visszatér!

A kiskunhalasi főtéren tavaly tavasszal ültetett fákat az önkormányzat. Jól sikerült, a nagy részük meghalt hamarosan. Ez nyilván hasznos az önkormányzatnak, hiszen így lehet ültetni fél évente újra, ami az önkormányzati választások előtt nyilván jól jön.

Vettünk 3 ginkgót, azok szokták bírni 6 millió évig, és elültettük őket a kiszáradtak helyére.

Jó, igaziból nem ginkgók voltak, hanem pénzfák. Egy átlagos pénzfa megfelelő gondozás mellett évente 4 320 000 forintot terem.

Rögtön akcióba is lendült az önkormányzat, kiszedte őket, úgy tűnik azért, hogy vékonyabb törzsű fákat ültessen a helyükre. Ezzel helyre is állt a rendre: végre ismét olyan fák vannak a téren, amik majd hamar elpusztulnak.

Szomorú gyászszertartás.

A fáinkat próbáljuk visszaszerezni, írunk az önkormányzatnak, aztán majd meglátjuk, mi lesz.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Sürgősségi bokorátültetést foganatosítottunk a rákosrendezői vasúti átjáró felújításánál

Mivel a MÁV idén júliusban elkezdte felújítani a rákosrendezői vasúti átjárót és környékét, veszélybe kerültek az MKKP által évekkel ezelőtt Read more

A blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor

Még 2017-ben ültettük a TAMARISKA bokrokat a régóta üresen álló fatányérokba a Blaha Lujza téri buszmegállóknál (a fenti képen nem Read more

Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat

Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó Read more

Faültetés a XV-ben

Decemberi ökoszisztéma javító gerillakertèszkedès a XV. kerületben. Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád.Árnyékában megpihenhetsz,gondot ő visel reád.Jó tavasszal nyit Read more