Semmire nem jó érzékenyítő füzet

Egyik kedvenc rósánékötékás pályázónk volt a  a Drukker nyomdaműhely, akik egy – legalább külsőre vidám – érzékenyítő füzetet hoztak össze pályázatukban, hajléktalanság tematikában.

Teszteltük a kötetet: tökéletes a formátum, élénkek a színek, a szaga is egész kellemes, a riso technika meg egyszerűen szuper, szóval, összességében klassz kis füzet lett, de azért vizsgáljuk meg tudományosabb eszközökkel is a dolgot. A tesztnek egy nemrég nyílt kiállítás biztosított terepet Pécsen, a vizsgálati eszközök adottak voltak. Lássuk, mire jó és mire nem egy ilyen kiadvány.

 Kitehetjük például egy polcra, vitrinbe, tapéta helyett a falra, vagy ha már úgyis egy kiállításon vagyunk, felapplikálhatjuk egy posztamensre. Jól néz ki, nem?

Maszknak sem rossz. Ha például még ott vagyunk azon a kiállításon, és nem szeretnénk, hogy felismerjenek bennünket, tartsuk szorosan az arcunk elé


Itt jobban látszik a posztamens. Több figyelmet a posztamenseknek!


Ez a legszomorúbb oldal, gyorsan tovább is lapoztuk


Álcázhatjuk magunkat úgy is – ha még mindig nem tudtunk lelépni a megnyitóról, és nincs kedvünk beszélgetni –, hogy kézbe vesszük a füzetet, és úgy teszünk, mintha rettenetesen belemerültünk volna. Száraz szamorodnival fokozhatjuk a hatást


Alkalmas arra is, hogy simán csak mutogassuk
  

Eddig azt részleteztük, mi mindenre jó ez a kiadvány, most akkor jöjjenek a kemény, szakmai szempontok.

Ráfeküdni például teljesen értelmetlen, nem férünk el rajta


Takarózni sem lehet vele, mert vagy a fejünk, vagy a talpunk lóg ki alóla

Ha középre húzzuk, a fejünk és a lábunk IS kilóg. Értelmetlen

Kipróbáltuk inverzpárnaként, hiába. Nem jó ez semmire


Illetve de:
összességében annyira jó a cucc, hogy el is kunyeráltuk a Drukkertől, vagyis Harangozó Imitől (fent, jobbra) a kiadás jogát, úgyhogy hamarosan elárasztjuk vele a világot. Nyilván nem ingyen: iszonyú drágán rendelhetitek majd meg a  KutyiShopból

Komment!
Ez is érdekelhet:
Éjfogó: mi is állomás voltunk az esélyegyenlőség jegyében zajló városi fogócskán

„Az ÉJFOGÓ egy olyan játék, amit legjobban a fogócska és az akadályverseny kereszteződéseként lehetne megfogalmazni. A cél, hogy egy adott Read more

15 városban 22 rendezvényt tartottunk az MKKP Pride Hetek alatt

A legtöbb cég, párt, szervezet júniusban lecseréli a profilképét valami szivárványos logóra Facebookon, és ezzel le is tudta a Pride Read more

Ilyen volt a 2023-as Budapest Pride az MKKP szemszögéből

Véget ért a Budapest Pride közösségi fesztivál, valamint a felvonulás is lezajlott. Ez a poszt az utóbbiról szól. összefoglalójával, ha Read more

ÚJPESTI HÁZIORVOSI KÖRZETEK TÉRKÉPEN!

Észrevettétek már, hogy a háziorvosi körzetek valamiért nem szerepelnek sehol sem térképen? Ezen próbált javítani Újpesten az MKKP helyi csapata! Read more