Önkormányzati blog IX. kerület 3. Az eddigi testületi ülésekről

 
Múlt héten az alakuló ülésen alpolgi lettem. Nagyon köszi mindenkinek!
Tudom, lógok még a krimi résszel, de coming soon az is! Most inkább pár érdekesség a tegnapi testületi ülésről, hátha nincs mindenkinek ideje megnézni mind a 3 órát.

A kép nem most készült. A kulcsok a Helytörténeti Gyűjtemény  szerint eredetiek.

Ezen a második ülésen többek között az új működési szabályzatról szavazott a testület. Izgalmas tapasztalat volt.

Parázs ellenkezést váltott ki például, hogy kedd helyett csütörtökön legyen a testületi ülés.
A kedd, amit Baranyi Krisztina polgármester javasolt, a hivatali dolgozóknak lett volna jobb kábé. Nem világos miért, de nagy egyetértésben leszavazták ezt a képviselők és megszavazták a csütörtököt. Szuper!
 
További lényeges kérdés volt, hogy hány órakor legyen mindez?
Amellett, hogy végre nyilvánosan és élőben követhető a dolog, azért lett 17 óra javasolva, hogy el tudjon jönni, meg tudja nézni élőben a kerület munkavállaló lakossága is.
A testület ezt közösen leszavazta és megszavazta a 15 órai kezdést.


Várható lakossági jelenlét a további üléseken

A bizottságok létszáma szintén közös testületi akaratra jelentősen nőtt a polgármester ördögi tervéhez képest: mostantól 53 helyett 72 belsős és külsős tag dolgozhat serényen a nyolc bizottságban. 

Az egész ülés olyan volt, mintha a világkormány állt volna fel.
Szerintem egy kerületi önkormányzatában a képviselők feladat eléggé konkrét: a kerületrészek választóit képviselni. 

Az ülések között rengeteg sok lakossági panasz, elakadt ügy jön nap mint nap hozzám, Ezeket a korábbi gyakorlattal szemben igyekszem ezentúl megosztani az érintett polgár képviselőjével is. Természetesen az elintézéshez szükséges minden információt és segítséget is megadok, amit csak tudok.
Hiszen az a jó, ha mindenkinek van lehetősége bizonyítani alkalmasságát a következő 5 évben.

 

A kép illusztráció, hogy nagyobb eséllyel olvassatok tovább.
 
Nem sok vita volt amúgy a különféle pártok képviselői között a frakciótitkár kérdésben sem. 
Frakciótitkár a képviselőkből alakult frakcióknak járt eddig és a munkájukat segítő fizetett állást jelentet.
A polgármesteri javaslat ezt megszüntette volna, mondván, hogy az önkoris állásban pártok munkavállalóinak nem nagyon van keresnivalója, hiszen a titkárnői/titkári feladatokat maga a hivatal is el tudja látni.
A testület azonban megszavazta a frakciótitkári pozíciók megmaradását. 
(A kerületben amúgy jelenleg egy 4 fős MSZP-DK frakció, egy Fidesz frakció (nem biztos, de szerintem a Lokálpatrióta Deutsch úr is ezt erősíti) és új Pólus néven egy Jobbik-Lmp-Pm-Momentum frakció van. Tehát ez 3 titkár egyelőre, ha nem szakadnak tovább:)
 

Jó volt végre megérteni Bácskai képviselő felszólalásából, hogy ezen javaslatok közös leszavazásában a képviseleti demokrácia éledezését kell látnunk és ennek illene ha a nép is örvendezne.
Ez nagyjából 1:35 körül hangzik el.
Érdemes odatekerni, mert pár perc múlva passzivista múltam felett merengve végre humort csempész az ülésbe.
 
Azóta is azon rágódok, mikor lesz időnk szellemtörténeti vitát folytatni az anarchoszindikalizmus, a dadaizmus, a passzivizmus és ennek ferencvárosi polgárokat érintő vonatkozásairól.
Majd csak, bár elég messze kerültem a Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz alapcéltól.
 

Még két nekem szóló kritika hangzott el az ülés legelején, de ezek napirend előtti felszólalásként, úgyhogy ezekre ott nem válaszolhattam, hiába nyomkodtam a gombot.

Az egyik arra vonatkozott, hogy milyen csúnya dolog részemről, hogy Gyurákovics Andrea civil szervezete (Ferencvárosi Úrhölgyek Polgári Egyesület) nem kapja meg a hagyományos (2 éve járó) támogatást a mikulás ünnepségéhez és emiatt a beregszászi testvérváros diákjai kimaradnak idén az ajándékozásból.
Attól tök függetlenül, hogy az egyesület alapítója mennyire viselkedik úrhölgyként, biztosítom a fideszes képviselőket: idén is fogadjuk a kárpátaljai srácokat, csak most a hivatali mikuláson.
 
A másik kritika a Kerület Napja reform miatt ért.
Szerintem az előző vezetésnek is feltűnhetett volna, ami nekem, hogy nevével ellentétben ez a nap eddig egyáltalán nem a kerületiekről szólt, hanem csak egy majd 10 milliós díjkiosztó gála volt, amit a lakosság megnézhetett a TV-n.
Nyilván totál átszervezni már nem volt lehetőség sajnos, tényleg jó lett volna, ha ennél is több színházat és programot szervezünk ingyen a lakosságnak. 
Köszi az FMK-nak és az önkori munkatársaknak, akik segítettek ebben! Jövőre még több lesz! .
 
Komment!
Ez is érdekelhet:
Nem lehetne, mégis elajándékozták a tatai Esterházy-kastélyt

Tudtad, hogy van egy kastélyod Tatán? Mármint... volt. Vagy lehetett volna. Vagy lehet még mindig lenne, ha nem viszi el Read more

Közpénzen vehetett szavazatot Erdő Péternek az állam

Mágikusan titkos, igazából átláthatatlan körülmények között (légtérzár, kikapcsolt mobilszolgáltatás) megválasztották az új pápát. Habár a kormány sokat tett azért, hogy Read more

Pecsétes fecnik: újabb példa, miért nem jó semmire a vagyonnyilatkozati rendszer

Többször írtunk már arról, hogy miért nem jó jelenlegi formájában a vagyonnyilatkozati rendszer. Hiába kell minden képviselőnek évente számot adnia Read more

Ajka polgármestere csodálkozik, hogy senki nem pályázik az önkormányzati lakásokra, amiket alig és ráadásul rosszul hirdetnek

A vidéki Magyarország egyik legnagyobb problémája a fiatalok elvándorlása a közeli nagyvárosokba, Budapestre vagy éppen külföldre. Hiába ismert a probléma, Read more