Önkori blog – IX. kerület 2. és 4. rész főleg képekben

Milyen az alpolgiság?
Még mindig nem teljesen tudni. Annyi biztos, hogy végtelen találkozók és protokollesemények vannak, ami decemberben egy nagy összefüggő mikuláskarácsonyi adventté durvult. 

Hogy mivel kit kell fárasztani, azt a sorokban álló bejelentéseken és azokon az ügyeken keresztül kezdem átlátni, amibe belefutok. 
Lassan végére is érek néhánynak és mesélek.


Felfedeztünk véletlen egy polgármesteri irodából nyíló titkos ajtót.

Nagyobb döntéseket eddig nem igazán hoztam.
A Kerület napja szervezésénél mondjuk meglepődtem, hogy majd 10 millióból pár száz fős városi elit ünnepelhet, a nép meg csak nézheti a tv-n.
Amikor rákérdeztek, hogy a vacsora és a gála után idén most hogy legyen az ajándék rézkarc és bor, akkor kiakadtam picit, hogy milyen rézkarc? Milyen bor? 


 
A vége az lett, hogy picit olcsóbb lett a buli, felléptek olyanok, akik eddig tuti nem (pl. a Várkonyi Csibészek és a Tűzmadarak), lett egy csomó ingyenes program az embereknek is és mindenki Rejtett Ferencváros albumot kapott. Nem csak célzásként. Tényleg tök szép.


Az est fénypontja mégis Kovács Gergő volt, aki az alkalomra inget húzott. Köszönjük! (Fotó: Képszerk.)

Nem tudom mennyire tett népszerűvé, de a szociális dolgozók év végi rendezvényeit is meghúztam picit.
Alapból három lett volna, a szociális munka napja és két karácsonyi dolog. Azért kettő, mert egyiken a területen dolgozó vezetőket, a másikon a többieket látta volna vendégül a város. 
Mivel semmilyen komoly ellenérv nem volt, kértem, hogy ez legyen egy.
És lőn. 
Mondjuk folyamat azt hallgattam, hogy így drágábban jön ki, amit nem értettem. Kértem is a tavalyi rendezvények költségvetését, de nem ez derült ki belőle.
Az óvónénik pedig nagyon tudna bulizni, ami jó hatással lehet a főorvosokra is. 

A kézfogás nélküli polgármesterség átadás.  Észrevettétek ti is?

 Mert én már kapásból kiszúrom a poloskákat. 


Hajtás közben Narniában. Mit csinálsz, ha te vagy az Önkori és több lett eggyel a kurd zászlód? 
A: Eladom.
B: Megkeresem a felelősöket.
C: Kölcsönadom az erdogános tüntetésre induló MKKP passzivistáknak. 
D: Elnézést, még nem adtuk vissza. 


Alpolgiként barátságos iroda fogadott. Középen egy iratmegsemmisítővel. LoL


El se merem képzelni mi lehet a cserépben.

A közmeghallgatást a XII. kerületi történések fényében nagyon vártam, de itt nem volt olyan abszurd. Semmi betörők által felcsavart fűtés, vagy ilyesmi.
Viszont rengetegen írtak, mások eljöttek, és volt, aki mindkettő.

A levelekre ilyenkor az Önkori megfelelő irodái válaszolnak. Amikre nem tudnak, azokra mi. A legtöbbet így én is az esemény előtt láttam. 
A következő válasz például nem csak a hivatali stílus miatt gyönyörű:

Rendben lenne a kukasűrűség, ha nem szemetelne a lakosság. Milyen igaz!

Azért elgondolkoztam, hogy nem-e azt a 200 kukát kellene kitenni, amiről Sebők Endre igazgató úr beszélt amikor ott jártam. Rá is megyek januárban!

Bár lehet nem piszkálom ilyennel, hisz olyan aranyos kétfarkúkutyás párnát varratott nekem, hogy majdnem azt is elfelejtettem tőle megkérdezni, amiért mentem: hogy miért nem javíttatja meg évek óta a nagyon nagy takarítógépét? 
Nincs itthon szerviz hozzá. 
Kerestem 2 percig. Van. 

Megint túl hosszú lett.

Pedig alámerültem még az önkori pályázatok tengerében is és a katasztrófák mellett megismertem egy csomó szuper kezdeményezést is. Ezekről majd külön. 

Önkormányzati blog IX. kerület 3. Az eddigi testületi ülésekről
Önkormányzati blog IX. kerület 1. Mit keres a kutya a IX. kerületben?

Komment!
Ez is érdekelhet:
Védett: Kiabálva hívott a polgármester és feljelentett, amiért megírtuk a kényelmetlen ingatlan-botrányt. Az ajkai Liget utca története.

Ajkai önkormányzati képviselőnk, Sándor Balázs néhány napja publikálta tényfeltáró írását az ajkai Liget utca 5. társasház kapcsán, majd a polgármester Read more

A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more