Önkormányzati blog XV. kerület nagy számok és a csokipapír

Mit tesz a zöldfülű képviselő, ha egy előterjesztésben meglátja, hogy 1,5 milliárd forint? Aztán meg azt, hogy mínusz? Először meglepődik, hiszen ekkora horderejű dologról dönteni azért mégsem ugyanaz mint egy kutyafuttatóról, vagy zebráról. Második reakció, hogy nézzük meg mi ez, miért ennyi, stb.

Kicsit vizsgálódva kiderül, hogy nem csak a 1,5 milliárdos VEKOP pályázat felmondása van az előterjesztésben, hanem még 500 milla lakásfejlesztési céltartalék, meg 400 milla közterület fejlesztés. Meg az apró. Ez így már 2,5 és még csak a második oldalt olvasod… 🙂

Nem csoda, hogy beleástam magam a témába, amit rögtön érdemes is több részre bontani:

A bérlakás építési szándék mindenképpen klassz irány. Van is sok jó gondolat, hogyan kellene ezt csinálni költséghatékonyan, jó minőségben, környezettudatosan, stb… Ez lehet egy sikertörténet ha ügyesek leszünk.

A közterületi fejlesztések (út, járda felújítás, P+R parkoló, stb) megint csak szükségesek, ezekből bármikor bármennyi elfér egy költségvetésben.

A harmadik és kicsit kínos rész a VEKOP (Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program) pályázat lemondása. Azaz egy elnyert forrást részben visszaadunk, részben fel sem vettünk, mert nem tudjuk megvalósítani a vállalásokat. Sajnos alapos kutakodás után arra a következtetésre jutottam, hogy már tényleg menthetetlen a pályázat. Azaz menthető lenne, aránytalanul nagy energia és pénz ráfordítással. Úgy tűnik már a startvonalnál eldőlt a dolog, hiszen egy rosszul előkészített anyagra nyert támogatást a kerület. Szomorú, hogy ez a pénz végül nem itt hasznosul, pedig úgy tűnik mindenki támogatta, mindenki akarta, hogy ez jó legyen.

Ezért döntöttem úgy, hogy beterjesztek egy módosító indítványt egy vizsgálóbizottság létrehozására ami feltárja ennek a történetnek a részleteit és ideális esetben megállapításaival segít, hogy legközelebb ne fordulhasson elő ilyen eset.

A bizottság felállítása osztatlan sikert aratott, azt minden képviselő megszavazta, pedig szigorú feltételeket kértem: 2-2 fő a két frakcióból 1 fő frakción kívüli (ez csak én lehettem :-)) és ráadásul egy Fideszes képviselőtársam indítványára csak olyan tagok kerülhettek be, akik nem voltak képviselők az előző ciklusban.

Mi fogunk hát vizsgálódni, és igyekszünk rájönni, miért kellett visszaadni ezt a nagy lóvét, ahelyett, hogy mindenki nyaralni ment volna belőle…

Jogos a kérdés, hallom ám: nade, hogy jön ide a csokipapír? Még az ülés elején komoly adok kapok volt arról ki miatt szemetes a kerület, ki tett többet ennek a felszámolása érdekében, ki miért nem ment el a másik által szervezett szemétgyűjtésre és egyébként is régen minden jobb volt. Ebből nem maradhattam ki én sem:

Pálmai Attila

Komment!
Ez is érdekelhet:
Önkormányzati blog XV. kerület 3. nepotizmus, vércse lakópark és a média függetlensége

Mostanában az a kedvenc elfoglaltságom, hogy újságírókkal beszélgetek telefonon. Új szavakat tanítanak, mint a nepotizmus (hatalmi pozíciók olyan elosztása, amikor Read more

Önkormányzati blog XV. kerület 2. A postaláda rejtélye és bizottsági ügyek

November 6-án rendkívüli testületi ülés volt. Ez azért volt így jó, mert meg lehet választani a bizottsági tagokat, az önkormányzati Read more

2021-ben ezeket csináltuk Zuglóban

2021-ben sem tétlenkedtünk a zuglói önkormányzatban, a teljesség igénye nélkül ezek voltak azok az ügyek melyekkel foglalkoztunk, volt ahol sikereket Read more

Átvilágítottuk a Zuglói önkormányzat médiacégét – Ezer sebből vérzik

Az évi 220 milliós büdzsével Horváth Csaba Budapest, XIV. kerület polgármesterének kezdeményezésére 2020-ban létrehozott zuglói médiacég a Zuglói Információs és Read more