Nagyon zavarja a kerületi Fideszt, hogy felújítunk dolgokat vagy éppen növényeket ültetünk

Viszonylag nehéz megkülönböztetni őket egy sértődött 6 éves gyerektől.

Egyre furcsábban viselkedik a XII. kerületi Fidesz. Nehéz lenne mást látni a történtek mögött, mert semelyik másik városban vagy kerületben nem csináltak hasonlót, a XII. kerületben viszont háromszor is egy héten belül.

Pokorni Zoltánékat úgy tűnik, nagyon bosszantja, ha felújítunk valamit a kerületben vagy éppen bokrokat ültetünk és az a remek ötletük született, hogy kitesznek ezekhez plakátokat, úgy, mintha ezeket mi tettük volna oda, és megíratják úgy a Magyar Nemzettel, mintha mi ezeket a dolgokat Karácsony Gergely ellen csinálnánk.

Remélhetőleg legalább jobban alszik ettől a polgármester. Hidegkúton.

Minket nem kérdezett meg ezekről sosem a Magyar Nemzet, de nektek nagyon szívesen eláruljuk, azért csináljuk meg a padokat és azért ültetünk bokrokat, hogy jobban nézzen ki ez a kerület, és nem valaki ellen.

Természetesen nem tudni, hogy ez Arató Zsolt sajtófőnök ötlete volt vagy kié, de abban bizonyosak lehetünk, hogy a kerületi Fidesz nem csinál semmit Pokorni Zoltán beleegyezése nélkül.

 

Béla Király idejéből származó kátyúk

Először volt ez a tábla, amit kitettünk a Béla Király útnál:

Erre ezt így sikerült megírnia a Magyar Nemzetnek.

Figyelemkeltő plakátokkal tette nyilvánvalóvá a Magyar Kétfarkú Kutya párt, hogy a főpolgármester nem kíván költeni a Béla király út felújítására. Az okot is megnevezték: a kerület fideszes vezetése miatt bünteti Karácsony Gergely a Hegyvidéken élőket.

Egy fotót is tettek a cikkbe, egy olyan plusz plakáttal, amit nem mi tettünk oda, hanem vélhetőleg a Fidesz.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Apor Vilmos téri padfelújítás Karácsony Gergely ellen

Aztán rendbe tettünk pár padot az Apor Vilmos téren.

Ez úgy jelent meg a Magyar Nemzetben, hogy

Karácsony hanyagságára hívta fel a figyelmet a kutyapárt

Az írásunkban egyébként nem sikerült azokat a padokat beletenniük, amiket most csináltunk meg. Egy olyan fotó került a cikkbe, ami egy fél évvel ezelőtt megcsinált padról készült.

 

Alkotás utcai bokrokkal Karácsony Gergely ellen

Aztán jött a következő, amikor bokrokat mertünk ültetni az Alkotás utcára, úgy tűnik ez is nagyon zavarta a XII. kerületi önkormányzatot, mert ide is tettek egy Karácsony Gergelyes táblát.

Meg is jelent a szokásos Magyar Nemzet cikk:

Gerilla akciókkal mutat rá Karácsony hiányosságaira a kutyapárt

Az immáron megszokott táblával, amit mondanom se kell, nem mi tettünk oda.


Forrás: Magyar Nemzet

Nehéz minderre mit mondani, leginkább magára a színvonalra. De hát ez van, ilyen önkormányzat jutott nekünk a XII. kerületben.

A magyar 1 bites politika jegyében erre már rárepült a DK háziújságja is.

A hétvégén festettünk az Ügyész utcánál és ültettünk fűszernövényeket a Németvölgyi úton, ezeket el is küldöm most a helyi Fidesznek, hogy tudják, hova kell kitenniük a nevünkben a következő Karácsonyozó táblákat. A Németvölgyinél van még hely, ha mennek a táblával a fideszesek, akkor vihetnének magukkal fűszernövényeket, hogy valami értelmes dolgot is csináljanak.

 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Breaking: talált az önkormányzat még egy drágán eladható ingatlant

Jó hír a magyar családoknak: talált a XII. kerületi önkormányzat még egy eladható, értékesebb ingatlant, a Normafa úti óvoda tavaly Read more

Tiborcz-féle magántőkealap épít lakóparkot az egykori svábhegyi gyermekszanatórium Béla király úti telkén

Négy társasházból álló lakóparkot épít a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Szécsényi Bálinthoz köthető Equilor kezelésében levő Central European Ingatlanalap Read more

Így építi tele a NER lakóparkokkal a Hegyvidéket

Alapvetően nem lakásoknak szánt, nagy beépíthetőségű építési övezetekben építik tele lakóparkokkal Fidesz-közeli befektetők a XII. kerület megmaradt zöld területeit, miközben Read more

Tavaly még azt írták, már elkészültek a tervek, idén már azt, hogy ez nem is hozzájuk tartozik. A BKK csodálatos világa.

A Fogaskerekű vasút Városkút nevű megállójánál 130 év alatt nem sikerült megoldani az akadálymentesítést, a képen látható lépcsővel a gond Read more