Egyre jobbak a Németvölgyi úti mackós iskola diákjainak körülményei

Egyre jobbak a Németvölgyi úti mackós iskola diákjainak körülményei: miután szerencsésen megúszták, hogy nem omlott a fejükre a vakolat, a covid járvány alatt penészgombával is erősíthetik tüdejüket. 

  • Már a felújítás novemberi megkezdése előtt értetlenül álltak a szülők, hogy a tetőcserét miért a legcsapadékosabb időszakban és miért iskolaidőben kell erőltetni
  • Hatalmas meglepetés: a novemberi esőzéstől be is ázott az épület, a mennyezetből ömlött a víz, a tantermekben és folyósokon táblákban omlott a vakolat és a padlón állt a víz
  • Újabb hatalmas meglepetés: nedves időben az elázott épület nem tud kiszáradni, így felütötte fejét a penész a helyiségekben, ami egyébként szülők és diákok szerint korábban is volt, csak nem ilyen mértékben.

Még a munkálatok kezdete előtt írtunk erről, hogy bezárták 2 hétre a Németvölgyi mackós iskolát november elején. Azóta újra bejárnak a gyerekek az iskolába, egyre jobb körülmények közepette. 

A pár hete szétázott épület nem tudott kiszáradni, így elkezdtek a helyiségek penészedni, ami köztudottan rettentő egészséges dolog, főleg covid-járvány idején, mert a vírus szintén a tüdőt támadja.

A penészes levegő beszívása mellett a zajterhelés is állandó egész nap: tanítás alatt megy a fúrás-faragás, mert rettentő meglepő módon az építkezések általában zajjal járnak. Valamint foltokban hiányzik a vakolat a termekben, a folyosókon.

 Nagyon erről nincs mit írni, beszéljenek maguk a képek.

És ez Hajnissné Anda Éva tankerületi vezető és Dimanopulosz Andrea iskolaigazgató szerint tök rendben van. Nem törődtek az észérvekkel, miszerint nem novemberben szokás tetőt cserélni és kialakult az a helyzet, amit minden értelmes ember előre látott. Ezt követően sikerült gyermekbarát, emberséges intézkedések sorát bevetni:

  • A tankerületvezető, az igazgatónő és az alpolgármester asszony csinosan kiöltözve a megnézte a tetőt és a beázásokat, az eseményt egy fotós gondosan megörökítette. A Hegyvidék Újságban megjelent propaganda megtekintés köztudottan gyógyír épületek beázásának, leomlott vakolatok és penész eltüntetésre.
  • Majd sajnálkozva közölték, hogy “operatív okok” miatt kellett ezt most és így intézni. Hogy melyek ezek az operatív okok, az titok.
  • Azóta még szigorúbban figyelik a gyerekek tiltott mobilozását, nehogy fotókat készítsenek a csodálatos körülményekről.
  • Tájékoztató körlevelek a szülőknek az osztályfőnökökön keresztül, amik kicsit olyan hangvételűek, mintha még őket kéne sajnálni, hogy micsoda problémákkal kell megküzdeniük, pár idézet:

“A héten nem kedvezett az időjárás a tetőfelújítási munkálatoknak. Az A épületben folyosó egy része jelentősen beázott, a vakolat potyogása miatt lezártuk az azon a területen lévö termeket. A B épületben péntek reggelre egy terem kivételével, minden emeleti teremben voltak kisebb-nagyobb beázások. Délelött kijöttek azérintésvédelmi szakemberek, akik ellenörizték az elektromos vezetékek állapotát. Hétfőn meglátjuk, mennyire volt sikeres az ázások megakadályozása.”

“A héten az önkormányzat és a tankerület képviselői is eljöttek megnézni a felújitási munkálatok jelenlegi állását. Végignéztük az érintett épületrészeket, felmentünk a padlástérbe is. Az önkormányzat műszaki vezetője is jelen volt. Úgy értékelték, hogy megfelelő ütemben haladnak a munkálatok. Az osztálytermekben szerencsére nem történt újabb beázás, de péntek reggel a nagytornaterem súlyosan beázott. A délelőtt folyamán végig azon dolgoztak a munkások, hogy használható legyen.

Szeretnénk segíteni, hogy ha már eddig sikerült ezt ennyire bénán intézni, legalább mostantól valamivel normálisabb állapotok legyenek, és ne penészes helyiségekben tanuljanak egész nap a gyerekek. 

Úgyhogy elküldtünk a tankerület vezetőjének pár tippet, hogy hogyan lehet egy penészedő épületben a gombákat kordában tartani, amíg nem jön a nyár és nem szárad ki. Ez az, amit egy sima google-kereséssel amúgy ő is megtalálna, ha a problémát akarná megoldani és nem a pozitív PR lenne a fontosabb. Reméljük, megfelel neki bármelyik cég és nem azt csinálja, mint a tetőcserénél, hogy kiír rá közbeszerzést, amire olyan cégeket hív meg, akiknek 1 alkalmazottja van és penészmentesítésben tapasztalt munkatársak száma 0.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more