Csikkszavazó, űrállomás, újrafestett 30 éves padok – Ezt csináltuk Heves megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Heves megyében.

Tavaly áprilisban, az I. Országos Négyszínfestő Hétvége keretében Egerben is akcióztunk. Fura, de senki nem hívott ránk fegyveres alakulatot, sőt a helyi haderőnek még tetszett is, amit festettünk. A Nap sütött, a fű zöld volt, a járókelők meg kedvesen kíváncsiskodtak, egyszóval minden ideálisan alakult.

Az egri vasútállomás jó ideje a város egyik szégyenfoltja, mégsem tesznek semmit a rendbehozásáért. Pont jól illett ide a máshonnan már jól ismert vonatos Orbán-grafika.

Egy képviselő mindig a fenntarthatóságot tartsa szem előtt, és gondosan használja fel a rábízott közpénzt! Ezt tartotta szem előtt hatvani jelöltünk, amikor bemutatta, hogyan mennek el EU-s milliérdok fűtéskorszerűsítésre. Az erről készült videót IDE KATTINTVA nézheted meg, beágyazni nem engedik a háttérhatalmak.

Az őszi Országos Városfelújító Hét keretében is volt négyszínfestésünk Egerben, valamint a helyi űrállomást is megépítettük.

Október végén Gyöngyöst is bevettük, hogy “megrongáljuk” a buszmegálló mögötti 30 éves padokat.

November végén helyeztük ki ezeket a csikkszavazókat Egerben…

…illetve Hatvanban.

Jövőbeni akcióinkról az alábbi Facebook-oldalakon értesülhetsz: Eger, Gyöngyös, Hatvan. Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Trafóházfestés, tekeverseny, emléktábla az 500 vasi hősnek – Ezt csináltuk Vas megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Zebraháború, gerillakertészkedés, padfelújítás – Ezt csináltuk Tolna megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Kizöldített buszmegálló, táblahekkelések és a pad, ami nem AZÉRT színes – Ezt csináltuk Győr-Moson-Sopron megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Ingyensör-osztás és a bizonyíték, hogy Barcs létezik – Ezt csináltuk Somogy megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more