Támogatjuk a kortárs cirkuszművészetet az állam helyett, hogy ne csak a Kutya Párt nevettesse meg a nagyérdeműt!

Goldman István (Goldi) a Föld nevű bolygó utcáin hajózó kalóz és utcai előadóművész, akinek nyugdíjaznia kellett saját építésű hajóját, ezért nem jutott el előadásai helyszínére – ám a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Kampánypénztékozló Alapja lehetővé tette számára, hogy ismét hajóra szálljon.

Goldi Hegymagason (Veszprém megye, Tapolcai járás) él feleségével, akivel három gyermeket és egy egyfarkú mudit nevelnek közösen. Lakóhelyükön – a Szent György-hegyen – nagy kertet és egy kis borszőlőültetvényt művelnek, valamint egy saját építésű mobil hordószaunát üzemeltetnek. Jelenleg a Nemesvámosi Waldorf Gimnáziumban teszi boldoggá a felnövekvő nemzedék életét földrajz-csillagászat bohóctanárként.

Goldi 21 éve utcai előadóművészként előadásokat és workshopokat tartott felnőtteknek és gyerekeknek a világ 33 országában. Egyik kedvenc karaktere Kegyetlen Koppány, a Pannon-tenger kalóza. Előadásain az alapvető emberi értékek, az emberi egyenlőség, szolidaritás mellett emelte fel hangját szórakoztató módon.

Goldi kalóz

„A kortárs művészetek, ezen belül a kortárs cirkuszművészet szinte semmilyen támogatásban nem részesül, ezért vagyok végtelenül hálás az MKKP-nak, hogy támogatta a projektemet, ezen keresztül a művészetemet.”

RÓSÁNÉKATÉKA 3,1 milliós támogatása lehetővé tette, hogy Goldi – egy használt furgon megvásárlásával – ismét hajóra szálljon, és ezzel minél több helyen megnevettesse és elgondolkoztassa az utca népét.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kampányeseménynek álcázott virágültetés az állami számvevőszék szives figyelmébe

Nem, egyáltalán nem arra utalás, hogy esetleg nem feltétlen biztosan az mszp frakciótitkárát kellene megszavazni az önkormányzat köztisztaságáért és zöldfelületeiért Read more

Tudtad? Már több mint 5 éves a Buliszekér, vagyis a mobilszínpadunk, amit bárki kölcsönkérhet

Még a 2018-as Kampánypénztékozló Alapunkhoz pályázott három szervezet is egymástól függetlenül, de elég hasonló koncepcióval. Ők voltak az Oktogon közösség, Read more

Közérthető Kampányelszámolás 2022

Az analitikus számlalista mellett beszámolókkal és konkrét kategóriákkal készültünk. Mire költöttünk idén? Mennyi ment társadalmilag fontos ügyekre? Hány forintot szántunk Read more

Visszaültettük az érzékeket az Érzékek Kertjébe – Növényesítés Keszthelyen a Rózsa Sándor Kampánypénztékozló Alap támogatásával

Érzékek kertje? Az hol van? Egy-egy elmorzsolt szurokfű, vagy mentalevél halvány érzékfoszlányai őrzik talán még az egyszervolt kert emlékét, ahonnan Read more