Kesztölcön elszórjuk a pénzt a gyerekekre! – a Kutyapárt kampányra kapott pénzéből bringapálya épül

A Kutyapárt szem előtt tartja, hogy a jövő nemzedék boldogan, játékosan, egészségesen lépjen be a nagybetűs életbe. Ez indokolta a „Bringapálya és szabadidő parkot a gyerekeknek és a gyerek felnőtteknek” című pályázat támogatását 3,6 millió forinttal.

A kesztölci projekt előzménye volt, hogy a községben összefogtak a családok, és saját erőből korábban már felépítettek két bringapályát, amelyeket a környéken élő gyerekek és felnőttek örömmel vettek igénybe. Ez egy igazi civil kezdeményezés volt, ami érthetően kiérdemelte a Rósánékatéka támogatását.

kép: 85-ös projekt_korább pálya építése; 85-ös projekt_bringázók a korábban épült pályán

Március 26-27-i hétvégén ingyen sör és örök élet ígérete mellett megkezdődött az űrből is látható „kutyesz” pálya építése 15-20 dolgos kéz, na és a munkagépek segítségével. Az építkezés befejezése, a pálya környékének szépítése április 9-én befejeződik. A pályához tartozik egy szerviz-pont, ami alkalmas a bringák apróbb hibáinak korrigálására. Továbbá a pályázati támogatásból épül még két erdei szálláshely tűzrakó helyekkel, ami alkalmas lesz esti programok megvalósítására.

És ami még kiemelendő: a korábbi és a most épülő létesítményeket eddig is és a jövőben is bárki ingyen és bérmentve igénybe veheti.

A projekt a pálya és környékének építésével nem ér véget. A kesztölci családok hónapról hónapra gyűjtögetik saját forrásaikat jövőbeni terveik – tovább pályák megépítése stb. – megvalósítása érdekében.

Ha valami, akkor ez egy igazi civil szerveződés, melyben a résztvevők mindent megtesznek saját és a környezetükben élők életének szebbé, jobbá tétele érdekében. Igazán jó lenne, ha ennek a projektnek megismerése nyomán gombamód szaporodnának hasonló civil kezdeményezések kis hazánkban. Ez vezethetne egy élhetőbb Magyarország felé. 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Városüzemeltetés 2.0 – Megcsinálhatod te magad is, de ha nem tudod, akkor segítünk

Az alábbi történet jelent meg a Zalaegerszeg Összefog Facebook-csoportban. Történetesen a nagy vihar másnapjára egy csomó elszáradt ág letört a Read more

A ferencvárosihoz mérhető padcsörte van kibontakozóban Kecskeméten

Kecskeméti csapatunk július közepén döntött úgy, hogy az azokban a napokban legforróbb közéleti témának számító, oda-vissza festegetett ferencvárosi pad által Read more

Zenélő utakat avattunk Újpest legelhanyagoltabb részein

Újpesten a Duna sornál és Székesdűlőn is zenélő utat avattunk az elmúlt hetekben. Újpest két elhanyagoltabb területét jelöltük ki célpontnak: Read more

Kiss János utcai dínók

Mondjuk nem volt nehéz, de sikerült Pintér Sándornál többet tennünk a magyar oktatásért. Megcsináltuk a padokat az ELTE Tanító- és Read more